A farm, ahol élünk, avagy a rút kiskacsa visszatér

A Tamara Drewe egy modern rút kiskacsa-történet, amelyben a címszereplő, az egykor hatalmas orral megáldott újságírólány hosszú távollét után visszatér szülőfalujába. De ezúttal már takaros orrocskával az ormótlan krumpli helyett. Ki gondolná, hogy egy fitos kis orr ekkora kalamajkát képes okozni? Márpedig Tamara fenekestől felforgatja, hanem is az egész angol kisváros, de a szomszédos farm lakóinak nyugodt és csöndes életét.

A Veszedelmes viszonyok, a Svindlerek, a Pop, csajok satöbbi, a Gyönyörű mocsokságok és A királynő rendezője, Stephen Frearst ezúttal egy igen könnyed közönségfilm elkészítésére adta a fejét. A mozi sikere viszont garantáltnak tűnik (legalábbis Angliában), hiszen egy több mint 30 éve töretlen népszerűségnek örvendő képregény feldolgozásáról van szó, amely a The Guardian című híres brit lap állandó mellékleteként jelenik meg. A forgatókönyvíró, Moira Buffin számára azonban a képregényen túl Thomas Hardy Távol a lármás nyüzsgéstől című regénye is komoly ihletforrást jelentett. Így Buffin nem fukarkodik az irodalmi és filmes utalásokkal és idézetekkel, ami inkább az angol kultúrában otthonosan mozgó nézők számára jelenthet örömet.

Adott tehát a feltörekvő újságírólány (Gemma Artenton - A Quantum csendje, A titánok harca, Perzsia hercege: Az idő homokja), aki a nyüzsgő Londonból egy időre a vidéki unalomba látogat, hogy eladhassa végre a számára egyre nagyobb terhet jelentő anyai örökségét, a farmot. A forrónadrágba bújtatott kerek fenék és a helyes kis nózi azonnal felkelti a szomszéd gazdaságban lakó bohém művészek, gazdag nyaralók és persze a háziak figyelmét. A jóképű ezermester, Andy Cobb (Luke Evans), a kapuzárási pánikban szenvedő népszerű krimiszerző, Nicholas Hardiment (Roger Allam - V mint vérbosszú) és a vidéken zenélő, híres brit együttes dobosa, Ben (Dominic Cooper - Mamma Mia!, Egy lányról) is Tamara szívére, vagy legalábbis feszes fenekére pályázik. Tamara pedig nem tudja eldönteni, hogy a zseniális író, a szexi rockzenész, vagy éppen a gyerekkori szerelme oldalán találhatná meg a boldogságot… Persze egy közönségfilm esetében a rutinos mozilátogatók számára nem lesz nehéz kitalálni, hogy végül főhősünk kit választ.

A sok csirke, liba, tehén és izgága kutya még otthonosabbá teszi a kisvárosi környezetet. Ezért ne lepődjünk meg azon sem, ha a vidéki hangulat miatt olyan érzésünk támad, mintha egy frissen induló sorozat pilotját néznénk, amelyet egy kicsit túlméreteztek. A sorozatszerűséget erősíti a képregény hatása is, amelyet sosem könnyű átültetni a vászonra. Megtörténik a szereplők és az alapszituáció kötelező bemutatása, de ha véget ér a mozi, várnánk Tamara zűrzavaros szerelmi életének folytatását is, mint egy sorozat első része után.

Korábbi filmjeihez hasonlóan a rendező a Tamara Drewe-ban is nagyobb gondot fordított a női karakterek kidolgozására. Nem véletlenül: „a nők jobban izgatnak, mint a férfiak” – vallja magáról Stephen Frearst is. Azonban pont a címszereplő karakterében érezhető némi hiányosság: személyisége nem bontakozik ki markánsan. Ez a történet ott kezdődik, ahol a rút kiskacsa története véget ér. A hattyú hazatér, és reméli, hogy új külseje mindenkire hatással lesz, egy kicsit azért is, hogy elégtételt vehessen azokon, akik gyerekkorában gúnyolódtak rajta. Magabiztosnak tűnő fellépése ellenére bizonytalan, sokszor hibázik, és sajnos a film végére sem derül ki, hogy mitől tehetséges újságíró, vagy, hogy szépsége mellett mi vonzerejének titka. Beth Hardiment (Tamsin Greig) karaktere esetében azonban nem lehet hiányérzetünk, az ő alakjával könnyebben tudunk azonosulni is. Beth feláldozta saját életét is hűtlen férje karrierje miatt. Nemcsak a farm vezetését és a hosszan vendégeskedő írók ellátását vállalta magára, hanem az újabb bestsellerek kéziratának gépelését is. Történetünk végére – Tamara felbukkanásának hála – pedig már ő is kezdi látni, hogy áldozatai hiábavalóak voltak. Tamara alakjánál pedig még a két “minden lében kanál” gimnazistalány személye is jobban kidolgozott.

Semmiképp ne kövessük el azt a hibát, hogy a rendező komolyabb alkotásaira gondolva ezúttal is valami mélyebb darabra számítunk. A filmre ne üljünk be nagy várakozásokkal: nincsenek benne lélegzetelállító akciók, nagy leleplezések, még különösebben izgalmas fordulatok sem. A film pont az, aminek látszik: jófajta brit humorral megfűszerezett könnyed mozi, amely viszont felüdülést jelenthet azok számára, aki unják már az ötlettelen amerikai vígjátékokat. Ha sorozatot készítettek volna belőle, a Gilmore Girls rajongóira biztos számíthattak volna: a vidéki kisvárosi hangulat és a bohókás szereplőgárda itt is adott. Hibái ellenére a Tamara Drewe-ra mindenképpen hiánypótló műként kell tekintenünk, hiszen nagyon régen készült már igazi, pikáns komédia a brit középosztályról. A kedves, jópofa figurákat pedig igazán remek színészek teszik még szerethetőbbé. De teljesen érhető a kritikusok fanyalgása is, akik Stephen Frearst-től többet vártak volna egy vidéki perpatvar levezénylésénél.

Tamara Drewe

színes, feliratos, angol vígjáték, 111 perc, 2010

rendező: Stephen Frears

író: Posy Simmonds

zeneszerző: Alexandre Desplat

operatőr: Moira Buffini, Ben Davis

producer: Tracey Seaward, Paul Trijbits

vágó: Mick Audsley

szereplő(k): Gemma Arterton (Tamara Drewe) Luke Evans (Andy Cobb) Roger Allam (Nicholas Hardiment) Bill Camp (Glen McCreavy) Dominic Cooper (Ben) Tamsin Greig (Beth Hardiment) Jessica Barden (Jody Long) Charlotte Christie (Casey Shaw)

video