Jog és filozófia
„Üdvözlet a csatatéren, a jogfilozófia harcterén!” Akár ez is állhatna a kezdetek óta duplájára duzzadt Jog és filozófia című tanulmánykötet 5. kiadásának előszavában. Félreértés ne essék, hiszen ahogy a tudományos élet minden területén, itt is dúl a háború. Ne tévesszen meg senkit, hogy nem hall fegyverropogást és nem lát véres tetemeket mindenhol, a szellemi háború soha véget nem érő küzdelmei ettől még rendkívül komolyak. Ez még akkor is így van, ha a kötet legelső tanulmányának első mondatában ez olvasható: „A jog célja a béke”. Hiszen tovább is van, olvassuk csak: „az eszköz, mely céljához segít, nem más mint a küzdelem”.
Hogy mi az oka a jogértelmezéséről való nézeteltéréseknek? A választ talán megvilágítja egy jogászok körében népszerű mondás: „A jog jogot szolgáltat, és nem igazságot”. Furcsa ilyen kijelentést hallani egy jogállamban, ahol az igazságszolgáltatást a jog segítségével és iránymutatásával végzik. Mégis ez a szokatlan gondolat segíthet feltárni a jog kétarcúságát, miszerint az igazságossággal való viszonya sosem volt nyugodt és meghitt.
Az egész kötet viszonylag hűen tükrözi az előző évszázad egészét átható jogról való gondolkodást. Erről a szellemi folyamatról pedig egy percig se gondoljuk, hogy véget ért. Épp ellenkezőleg. Akárcsak hatvan évvel ezelőtt, még ma is viták tárgyát képezik az alapvető emberi értékek és jogok. Ezért sem meglepő az óriási érdeklődés, amely a tanulmánykötet korábbi kiadásait kísérte, és amely arra ösztönözte a szerzőket, hogy 2008-ban egy újabb folytatással örvendeztessék meg a jogi gondolkodás iránt érdeklődőket. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hivatalos tankönyve az első kiadáshoz képest duplájára duzzadt, ötszáz oldalas változata a jogot meghatározó többértelműségről és a hozzá kapcsolódó fogalmak viszonyáról ad számot. Bár a könyv eredetileg jogászoknak íródott, pánikra semmi ok. A jogban járatlan olvasók szerencséjére a tanulmányok szövege kerüli a jogászok által annyira „kedvelt” nyelvezetet és szakzsargont. Sokkal inkább a filozófiához közelálló kifejezések jellemzik az írások stílusát és a bennük szereplő gondolatokat.
Ha a stílus és a benne szereplő gondolatok is filozofikusak, akkor hol a jog? A jog a vita tárgya. Pontosabban a jog és fogalmainak definíciója, ezért is szól a könyv elsősorban jogászhallgatóknak. Hiszen maga a jogtudomány sok esetben már előre adottnak veszi a jog definícióját és megkérdőjelezés nélkül el is várja a művelőitől, hogy ne kételkedjenek benne. A munka nagy része a jogfilozófiára marad. Épp ezért nem véletlen, hogy a könyv első három fejezete a jogtudomány megalapozásáról, a jogért való küzdelemről ad számot. Mert, ahogy Rudolf von Jhering mondaná: „a jognak a társadalom érdekében mindenki született harcosa.” Ahhoz pedig, hogy ebben a harcban képesek legyünk a tisztes helytállásra, ismernünk kell a jog megalapozását és fogalmainak helyes értelmezését. A kötet folytatásában az olvasó olyan kérdésekkel találkozik, amelyek már nem a független jogtudománnyal, hanem magával a joggal állnak kapcsolatban. Vegyük csak a jog legalapvetőbb problémáját, ahogy azt Rudolf Stammler is tette a könyv egyik tanulmányában: „Honnan ered a jog? Mi a jog forrása?” Természetesen a kérdések sora ezekkel nem ért véget, sőt igazából a munka nagyobb része csak ezután következik. Úgy, mint a jogkövetés tiszteletével kapcsolatos kérdések, vagy a jog és igazságosság viszonya, amelyeket Hans Kelsen próbál feltárni az analitikus jogfilozófia szemüvegének segítségével.
Ezek közül talán a legizgalmasabb téma a korábbi, természetjogi felfogásokkal szemben született XX. századi analitikus jogfilozófiai elméletek, amivel újabb kísérletet tesznek a szerzők az igazságosság és a jog között tátongó lyuk betömésére. Ezeket szemléltetik Ronald M. Dworkin és Alfred Verdross írásai, melyek az analitikus jogfilozófiai felfogáson belül egy helyes jogi elmélet mellett kardoskodnak. Velük szemben pedig Alexandre P. D’entréves és Werner Maihofer állnak, akik az ókori természetjogi felfogásokat felelevenítve kívánják megadni a legmegfelelőbb válaszokat a joggal kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Vagyis egy régi, az emberi értelemre támaszkodó és a jog megalapozhatóságát valló „iskola” áll szemben egy ezeket a tanokat elutasító új irányzattal, amelyik az eddigi próbálkozásokhoz képest más úton kísérli meg a jog megalapozását. Az egymásnak feszülő érvelésekben a legfontosabb kérdés, hogy miképpen fogjuk fel az embert. Olyannak, aki képes felismerni az értelme által a természeti törvényeket és abból levezetni a legáltalánosabb és legfontosabb jogokat? Vagy egy ilyen a priori tudással nem rendelkező, a törvényeket a társadalmi tapasztalatok és a mindenkori erkölcs alapján vizsgáló értelmes élőlényként? A probléma fontosságát hangsúlyozandó, felsorolok pár ide tartozó kérdést, amelyeket az előzőre adott válasz alapvetően meghatároz: Miképpen lehetséges a jog és igazságosság viszonya? Honnan származik az embernek az ítélkezéshez való joga? A méltányosság milyen hatással van a bírói ítélkezési gyakorlatra? Mi adja a jog tiszteletének és követésének kötelező mivoltát?
A tanulmánykötet egyik legnagyobb érdeme, hogy az analitikus felfogású jogfilozófia mellett megjelenik pár természetjoggal foglalkozó elmélet is. Így az olvasó ezeket elolvasva bepillantást nyerhet a jogfilozófia területén zajló gondolati csatározásba. Bár a tanulmányok az olvasó legnagyobb sajnálatára nem adnak teljes képet arról az óriási csatamezőről, ahol az egymással szemben álló értelmezések harcai folynak, a kéttucatnyi tanulmány mégis némi betekintést enged a modern analitikus és az ókori hagyományokra épülő természetjogi felfogás között zajló polémiába. Ennek a harcnak a jogfilozófiában óriási a tétje, hiszen a jog fogalmának definiálása, a társadalom tagjaként jogot használó egyén értelme, az igazságosság és a jog kapcsolatának felfogása határozza meg, hogy az analitikus vagy a természetjogi felfogás győzedelmeskedik-e a másik felett. Hiszen a jog fogalmával kapcsolatban nem mindegy, hogy a jogokat mint az emberrel veleszületett, elidegeníthetetlen és értelmével feltárható igazságokat értelmezzük, vagy pedig mindezt valamiféle hipotetikus, bebizonyíthatatlan konstrukciónak tekintjük.
A könyv – szerintem – a fent vázoltak alapján sok tekintetben hiánypótló, hiszen nincs még egy olyan tanulmánykötet, amely a XX. század jogi vitákkal kapcsolatos szellemiségét ilyen átfogó módon képes lenne visszaadni. Mindez még akkor is igaz, ha a félezer oldalas tanulmánykötet még mindig csak a töredékét öleli fel annak az óriási racionális diskurzusnak, amely a jog körül alakult ki az előző században.
Jog és filozófia. Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből. Szerk.: Varga Csaba. Budapest, Szt. István Társulat. 2008.
Facebook-hozzászólások