Megérinteni Isten ujját

Hegedűs Endre zongorakoncertjéről

„A zongora a lelkem meghosszabbítása.” Így vall hangszeréről Hegedűs Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. Hasonló gondolatokat sugallt zenéjével szeptember utolsó szerda estéjén a Párbeszéd Háza nagytermében megrendezett teltházas koncertjén is, ahol személyiségének teljes odaadása által válhattunk tanúivá művész és hangszer valódi kölcsönhatásának.

A koncert, amely az Apor Vilmos Közéleti Kollégium keretein belül megalakult lelkes és fiatal bölcsészekből álló Keresztény Kultúrszövetség programsorozatának megnyitója volt, kellő útravalóval, értékekkel szolgált a soron következő estekig és azon túl. Hasonló, neves személyiségekkel találkozhatnak az érdeklődők a jövőben az irodalmi, zenei, színházi, képzőművészeti esteken át a rendhagyó történelem óráig. A sokrétű előadások legfőbb célját Balog Csaba szervező a következőképp fogalmazta meg: „Zavaros a világ. Ebben a zavarban próbálunk egy kis szigetet találni, ahol a bennszülöttek nagyszerű művészek és tudósok, a tábortűz lángja pedig a Jóisten.”

A hangversenyélet világszerte ismert szólistája közvetlen élményt teremtett az est folyamán fiatalokból és örök fiatalokból álló közönségének, ahol a változatos zenei palettán és verbális felvezetőkön túl - amelyek többek között a családi képek és a zeneirodalom megannyi érdekes pillanatát jelenítették meg – egy igazi előadóművész adta át magát és közönségét annak a boldogságnak, amelyet Csíkszentmihályi Mihály „flow” fogalmához hasonlított, ezt az érzést továbbítva a befogadóknak. Így került párbeszédbe Bach kantátájával, Mozart vidámságával a Törökindulóban, a „lélek húrjait is megpendítő” Chopin-nel, akinek dallamait hallgatván „fiatalok tucatja lóg a csillárokon” sokszor, egy-egy koncert alkalmával, de akinek oroszlánszívét is felfedte a hangverseny folyamán a Cisz-moll scherzo op. 39 című darabjának életre keltésével. Mi az a „csillagpor hullás” ebben a zaklatott műben? Izgalmas kérdés, ehhez hasonló annak a felvetése, hogyan képes Beethoven vidáman játszani c mollban, illetve mitől válik az esz moll olyannyira „eszméletlenné”? Vidámság és kedvesség mindez, Hegedűs Endre maga sem szereti a „komolyzene” elnevezést, mert az élettelenséget sugall, inkább az angol nyelvből átvett klasszikus zene fogalmát tekinti pontos kifejezőnek – nyilatkozta korábban –, és ezt támasztotta alá emberközeli példáival, történeteivel, felvezetőivel. Zenészként végzett „lélekemelő missziója” mellett természetesen eleget tett a kultúra iránti elkötelezettségének is, ekképpen reflektált a Liszt-évre, ezáltal hangsúlyozta, azt is, hogy a világ rengetegében az európai zene csupán egy töredék. A japánok mégis az európai zene iránt szomjaznak, és a mi hangjegyeinkkel kápráztatja el őket előadónk alkalomadtán a Föld másik oldalán.

 

 

Az este csúcspontjának Liszt Ferenc Les Préludes - szimfonikus költemény (zongora 4 kézre Liszt saját átiratában) című alkotása bizonyult, amelyet a művész feleségével, Hegedűs Katalin zongoristával adott elő, és amely tulajdonképpen az általa korábban már hangsúlyozott szentségi házasság felemelésének jelképe is volt egyben. Boldogságát, hitét, hivatását eddig egy szál zongoristaként tolmácsolta, de mennyivel többet jelent mindez valaki mással, főleg pedig azzal a nővel, akinek Isten előtt vallotta meg szerelmét. A kapcsolat mélységét tükrözi a zene és a mozdulatok harmóniája is. A mű gondolatmenete az élet érzelmileg legintenzívebb állomásait eleveníti fel a természeti élménytől kezdve férfi és nő egymásra találásáig, így előadása méltóképpen vált az est kiemelkedő pillanatává.

 

 

Különböző korok, eltérő személyiségek és stílusok alkotásai elevenedtek meg az este, mégis ugyanazon dinamizmus, őszinte és alázatos művészet által. A zene az újrakezdés, a megoldás számtalan lehetőségét rejti magában, a zene üzenetet közvetít, a zene boldoggá tesz. Ekképpen önti szavakba Hegedűs Endre újra és újra hivatásának lényegét, majd leül a hangszer elé és megérinti lelkével Isten ujját.
 

Hegedűs Endre hangversenye
2011.szeptember 28. Párbeszéd Háza

video
See video

Facebook-hozzászólások