A szövegből a kép felé
A versfordításról és a versek lefordíthatóságáról az elmúlt századok során könyvtárnyi szakirodalom született, sokan tették fel maguknak a kérdést, vajon lehetséges-e átültetni egy-egy költői szöveget egyik nyelvről a másikra, veszít vagy éppen nyer azzal, ha lefordítják. Ha megtörténik a fordítás, akkor a fordító mire törekedjen: a szövegek szoros értelemben vett „tartalmát” igyekezzen visszaadni, vagy a szóképek „hangulatát”, esetleg a „formai sajátosságokra” koncentráljon? A dilemma régóta jelen van, és talán soha nem lehet a feltett kérdésekre kielégítő választ adni.
Alan Turnbull a newcastle-i egyetem Művészettörténeti Intézetének oktatója. Képei szerte a világon megtalálhatók, többek között a Harvard Egyetem állandó kiállításán, a Vladimir Nabokov Múzeumban Szentpétervárott, valamint a drezdai városházán. E rangos középületek és múzeumok mellé csatlakozott a közelmúltban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet – és Társadalomtudományi Kara. A campus központi épületében, a Stephaneum aulájában kialakított kiállítótérben kaptak helyet Turnbull fényképei és rézkarcai. Az alkotó művészetét számos alkalommal díjazta a brit kulturális intézet, ezért mindenképp érdemes a képek mellett elidőzni és lépésről lépésre végignézni őket. A kiállítótér a szó szoros értelmében nyitott minden arra járó számára, így akár egy nap többször is bejárható. A lefordított költői képek versillusztrációként is értelmezhetők: az egyenként négy-négy sötét hátterű paravánon elhelyezett képek akár az ablakok, új irányból teszik szemlélhetővé Pilinszky János és Ted Hughes verseit.
Egyes szövegek, bármennyire is magas szinten birtokolja a fordító az adott nyelvet, ellenállnak annak, hogy egyik nyelvről a másikra ültessék át őket. Különösen olyan lírai szövegek értelmezésére igaz ez, amelyek összetett költői képeivel, trópusaival, szövegeken, sőt olykor köteteken átívelő motívumrendszereivel még az adott nyelv anyanyelvi beszélőinek/olvasóinak is nehézséget okoznak, enigmaszerű soraikat csak többszöri olvasás után lehet – közelítőleg – megfejteni. Ez az összetettség és nyelvi sűrítettség jellemző Pilinszky János és Ted Hughes verseire is. Allan Turnbull rézkarcai és digitális fényképei arra vállalkoznak, hogy e két szerző műveinek sajátos értelmezését mutassák meg: versszövegek képre fordításait. Így a két költő életművének néhány pontja nemcsak irodalomtörténetileg kapcsolódik immáron össze – hiszen Csokits János nyersfordításainak segítségével Ted Hughes formálta angol költeményekké Pilinszky verseit – hanem Allan Turnbull jóvoltából e képeken keresztül is.
Az első képsorozat – A szerelem sivataga – Hughes Pilinszky-fordításait idézi meg, különösen koncentrálva a versek főbb motívumaira, a hóra, a kőre, a földre, a szövegekben megjelenő izolált alakokra. A Pilinszky szövegek nyelvének képisége rendkívül erőteljes, az egyes verseket – ahogy ezt Turnbull munkái is mutatják – egy-egy központi, kimerevített képre lehet redukálni, melyek magában hordozzák a költemény esszenciáját. Ő maga így ír ezekről a művekről: „A szerelem sivataga című kötethez írt bevezetőjének végén Ted Hughes azt írja a saját fordításairól, hogy azok csupán „mutatók”,amelyek segítenek „újraképzelni az egészet”. A kiállított digitális fényképek hasonló célt szolgálnak. Azzal a szándékkal készítettem őket, hogy megtaláljam a Hughes által annyira csodált Pilinszky összpontosított, koncentrált és meztelen stílusának vizuális megfelelőjét.”
A második képsorozat Ted Hughes A varjú életéből és dalaiból című művéhez készült részkarcokból áll. Hasonlóan a fent említett Pilinszky-illusztrációkhoz, Turnbull ezekben a képekben is a versek sötét, primitív és olykor csúnya nyelvi világára világít rá: a karcolt, éles és zaklatott vonalvezetés a szövegek hangját, a megszólaló nyelvet hivatottak illusztrálni.
A kiállításhoz írt kísérőszövegében Turnbull így beszél műveiről: „Az írott szavak vizuális nyelvre való fordítása meglehetősen nagy szabadságot biztosít a művésznek az értelmezés során. Az itt bemutatott művek képvilága ugyan szüntelenül Pilinszky és Hughes költészetének bűvkörében mozog, ám egyúttal számtalan más forrásból és személyes élményből is táplálkozik. „A költészet célja, hogy felejthetetlenné tegye a létezés egy pillanatát” mondja Milan Kundera Hallhatlanság című regénynek narrátora. Pilinszkynek és Hughesnak egyaránt sikerült ezt a célt elérnie az olyan verseik által, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagynak tudatunkban, s további kreatív tevékenységekhez nyújtanak erőteljes forrást”.
A vizualitás nyelvén keresztül a hozzáférhetetlen és leírhatatlan dolgok válnak megfoghatóvá és ábrázolhatóvá. Olyan komplex jelek fejthetők meg és fordíthatók le a segítségével, amelyek már túlmutatnak nyelvi képességeinken: a nyelv által behatárolt terület megnyílik, teret enged egy másik jelrendszernek, s e sajátos kódváltás eredménye az új műalkotás megszületése.
Alan Turnbull: A lefordított költői kép – modern költészet vizuális nyelven
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
2013. március 21. - 2013. április 10.
(Fotók: Alan Turnbull és Dobri Imre)
Facebook-hozzászólások