Varázs kontra Parázs az Erkel Színházban

A Magyar Állami Operaház 2013/2014-es évadjának áprilisi műsorában párhuzamosan látható Mozart A varázsfuvola című daljátéka, és a Parázsfuvolácska, a salzburgi születésű zeneszerző előbbi művének egy, a gyermekek világára „lefordított” változata.

A varázsfuvolaaz a darab, amihez talán a zenét szeretők legtöbbjének élete legelső operaélménye köthető. Az ennyire sokat játszott és ismert darabok felújítása, új interpretációs koncepciójának megalkotása nem kis feladat. A varázsfuvola idei „újragondolását” a leginkább hagyományos, tradicionális rendezéseiről híres Szinetár Miklósra bízták, ami nem jelenti azt, hogy A varázsfuvola április 12-i premierjén ne találkoztunk volna modern elemekkel is a színpadon. Nem először volt látható vetítés az Erkel Színházban, ezzel a rendezők általában a szereplők gondolatait próbálják megjeleníteni a háttérben, hogy ne csak auditív, hanem vizuális élményt is kapjunk, úgymond könnyebben értelmezzük a hallottakat. Több esetben helytálló volt ez az ötlet, helyenként azonban erőltetettnek tűnt. Akkor például, amikor Tamino meglátja jövendőbeli szerelme, Pamina képmását, a háttérben kivetítve először az adott szereplő, vagyis Rost Andrea arcát látjuk. Ezután az arckép folyamatosan átalakul, átformálódik, s a képkockák között néhol túlzásként tűnnek fel híres személyiségek képmásai. Többek között láthattuk Marilyn Monroe-t is. Hasonlóképpen furcsán hat a három bőrruhás, gumibotos biztonsági őr feltűnése is a színtéren, akik a daljáték prózai szereplői. Az először félelmetesnek tűnő alakok a későbbiekben balettoznak a színpadon, erősítve ezzel a darab vígjáték karakterét.

A Parázsfuvolácska a legkisebbek számára készült. Műfaját tekintve rendkívül találóan a „kisgyermekoperácska” elnevezést kapta. Toronykőy Attila rendező a cirkusz világába varázsolja a közönséget, amely látványos és játékos teret enged a gyermeki fantáziának. Az eredeti mű Emanuel Schikaneder által írt librettóját Lackfi János saját verseivel színesítette – így az ének mellett a frappáns verses összekötő szövegekben sem volt hiány. Az általam megtekintett április 16-i előadáson, hasonlóan a többiParázsfuvolácska interpretációhoz, az Operaház fiatal művészei mellett a látványról és a cirkuszi hangulatról nemcsak a rendezés, hanem a Baross Imre Aristaképző Intézet növendékei is gondoskodtak. Egyetlen üröm volt csak az örömben: a cirkuszi porondként kialakított színpad impozáns látványa a közönség egy részét arra késztette, hogy minden megható pillanatot túlharsogva folyamatos morajlással díjazza a megszokott operaszínházi légkört hiányoló látványt. Sajnálatos, hogy emiatt a közönség fegyelmezettebb felének kevésbé élvezhető pillanatokat okoztak – amiért az előadók egyáltalán nem okolhatók, hiszen kevés kivételtől eltekintve maximális, lehengerlő teljesítményt nyújtottak.

Mozart utolsó színpadi műve egyszerre lázadás, vígjáték és mese. Lázadás, mert köztudott, hogy a zeneszerző a szabadkőművesek közé tartozott; vígjáték, mert Papageno a történet legkomikusabb, mondhatni legaranyosabb figurája megmosolyogtatja a közönséget; és nem utolsósorban mese, mert próbatételekről és varázslatos lényekről szól. A Parázsfuvolácska azért volt zseniális ötlet, mert pont a legrelevánsabb zenei részekből táplálkozik, úgy, hogy a darab lezárása után a nézőnek egyáltalán nem lehet hiányérzete.

Ez nemcsak zeneileg, hanem dramaturgiailag is igaz. Az eredeti Mozart-darab szereplőinek összetételéhez a másik változatban keveset módosítottak. A legközismertebb szerep bizonyára mindenki számára az Éj királynője. A varázsfuvola premierjén Miklósa Erikát hallhattuk, aki a nehéz koloratúrákat biztosan, hajlékonyan énekelte. A Parázsfuvolácskában azonban egy halványabb, erőtlenebb, félénkebb démoni lényt kaptunk Hertelendy Rita személyében. A két szerelmespár: Tamino és Pamina, valamint Papageno és Papagena mindkét változatban a közönség kedvenceivé váltak. A „varázsban” Klein Ottokár és Rost Andrea, valamint Haja Zsolt és Jakab Ildikó, a „parázsban” pedig Megyesi Zoltán és Szemere Zita, valamint Gradsach Zoltán és Zavaros Eszter. Különösen kiemelkedő volt a két Papageno alakítása. Haja Zsolt igazi buffo szereplő, de még nála is hitelesebbnek bizonyult Gradsach Zoltán alakítása: a néző joggal érezhette úgy, hogy a csibész madarász szerepét mintha egyenesen ráöntötték volna. Kovács István és Cser Krisztián Sarastro alakítása egyaránt impozáns volt, megtestesítették a bölcs, igazságos atya szerepét. A varázsfuvola premierjén a három hölgy alakítása egyenértékű volt aParázsfuvolácska három gyermekével. Szerepük szerint ők kísérték végig útjukon a szerelmeseket. Az eredeti műben a három hölgy mellett szerepel még három gyermek is, az átdolgozott változatban csupán a három gyermek van a színpadon, hölgyek nélkül, így zeneileg a gyermekhangú énekesekre több feladat hárult, amit maximálisan megoldottak.

A két változatból még egy-egy kulcsszereplőt emelnék ki, akiknek funkciója tökéletesen megegyezik; ők az operák irányítói. Az eredetiben az Öreg pap, a másikban pedig a cirkuszi Porondmester. Bretz Gábor a tőle megszokott hangi magabiztossággal vezette a háttérből a cselekmény fonalát, Busa Tamás pedig remekül mutatta be a közönségnek saját otthonát, a cirkusz világát.

Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy Mozart egyik leghíresebb színpadi műve bármelyik változatban meghatározó élményt nyújt – a porondmester szavaival élve – „kicsiknek, nagyoknak és közepeseknek” egyaránt.

A varázsfuvola
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart

Erkel Színház
Rendező: Szinetár Miklós
Karmester: Kovács János

Előadások időpontja és szereposztás:
http://www.opera.hu/hu/A_varazsfuvola_1/201404121800/info

Parázsfuvolácska
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart

Erkel Színház
Rendező: Toronykőy Attila
Karmester: Köteles Géza

Előadások időpontja és szereposztás:
http://www.opera.hu/hu/Parazsfuvolacska/201404161600/info

Képek forrása: www.hetivalasz.hu, www.operavilag.net