Beszámoló a KuK nyitott szemináriumáról Rakovszky Zsuzsával

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál, a KUK (Kultúra és Kritika), valamint a Magvető Kiadó közös sorozatának kezdeteként került sor a Nyitott Műhelyben Rakovszky Zsuzsa estjére. A szimpatikus kezdeményezés mint „nyilvános szeminárium” definiálja magát, az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködéseként. Afféle kötetlen gyakorlat, amely „szeretné elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal egy kis fiatalos frissességet tud csempészni az estékbe.” Minden alkalommal egy oktató és egy diák faggatja majd a meghívott vendéget – ez esetben Finta Gábor és Ikker Eszter kérdései mentén zajlott a beszélgetés.

A célkitűzésként megfogalmazott elvek csak részben teljesültek, mivel az „akadémikus” stílus helyett ezúttal az „egyetemi” dominált: Finta Gábor kérdéseit a meglehetősen tekervényes – olykor fonalát vesztő-váltó –, egyszerre mindent érinteni és megfogalmazni óhajtó tudományosság terhelte meg, Ikker Eszter pedig a művek részleteibe mélyen elmerülve faggatta az írónőt. Viszont főhajtást érdemel, mivel igen ritka az a felkészültség, amellyel a kérdezők asztalhoz ültek a szerzővel.

Rakovszky Zsuzsa megkapó természetessége, csendes kiegyensúlyozottsága harmonizált  válaszainak tartalmával, üzenetével. A fiatal hallgatóságra való tekintettel szinte természetes, hogy kezdetnek mindjárt egyetemista évei felidézésére kérték, amit az írónő szívesen meg is tett, hiszen, mint elmondta, nagyon szerette a debreceni egyetemet, ahol tanulmányait kezdte. A Pestre költözést az akkori leendő férje miatt vállalta, de ahogy az elbeszéléséből kitűnt – kiegészítve a ténnyel, hogy most is Sopronban él –, szívében nem lett fővárosi.

A szakmai kérdésekre áttérve az eddigi életművében jól követhető verses-prózai műfajváltást folyamatként írta le: költeményeiben sem szólt soha túl személyes, lírai hangon, zavarta a „költőiesség”, a „fennköltség”. Így jutott el fokozatosan a szerepversekhez, de ahogy a megalkotott beszélők és hanghordozás is kimerült egy idő után, a próza kínálkozott megoldásként: ha már van egy működő hang és figura, a történet gördül önmagától.

Ikker Eszter több párhuzamosságot is felfedezett a verses és a prózai művek között, akár címükben (Triptichon), akár a szereplők személyében (A hullócsillag évében a nagybácsi és nagynéni figurája). Nincs ebben furcsa, válaszolta az írónő, az életanyag, amelyből dolgozik, azonos. Az önéletrajziság kérdése többször felmerült az est során, de végül egy közönségkérdésre válaszolva mondta ki az író: egyáltalán nem tartja lényegesnek a fiktív és valós elemek „kihámozását” egy műből. Mint ahogy az erkölcsi üzenetet, a didaxist sem: egy mű sokkal összetettebb annál, mint hogy erkölcsi tanításokat fogalmazzon meg.

Finta Gábor az író múlthoz való viszonyára tért vissza több ízben: ha más-más évszázadokban is, de mindig a történelem egy szelete a kulissza a prózai történetekhez. Mindegyiknél más és más volt az indíték, magyarázta Rakovszky Zsuzsa: vagy a saját gyermekkora lett azóta történelem, vagy az a dilemma, konfliktus, amelyet ábrázolni akart, az adott korban volt releváns. Vagy maga a szereplő – így legutóbbi regénye hőse, Vay Sarolta/Sándor – hívta életre azt a kort.

Hogy Vay egy személyiségkereső hős vagy forradalmár volt-e, Rakovszky Zsuzsa így válaszolta meg: forradalmár biztosan nem, inkább egy a maga korában helyét nem találó, hagyománytisztelő nő, aki képtelen volt otthon ülni és hímezgetni, inkább bátran világot járt volna, s ebből – abban az időben még Freud híján – azt a következtetést vonta le, hogy ő nyilván nem is nő. Vay Sarolta nem (csak) a társadalommal konfrontálódott, hanem a realitással is: nem az volt, akinek hitte magát; s a valódi konfliktus mindig ez a művekben.

Ezáltal szinte adódott a kérdés, miként viszonyul Rakovszky Zsuzsa a „nőíróság” és a feminizmus kérdéséhez. „Sehogy – jött a tömör, derűs válasz. – Nő vagyok, természetes, hogy a hőseim többségében nők. Van, aki határozottan ragaszkodik hozzá, hogy a könyveimnek van egy speciálisan női nézőpontja. Én ilyet soha nem találtam bennük” – összegezte véleményét az író.

A többségében huszonéves hallgatóság lelkes érdeklődésének köszönhetően a beszélgetés végén még számos közönségkérdés is elhangzott, így például az írónő Nemes Nagy Ágneshez való viszonyáról, akit nem említett az est során felidézett, néhány kedvelt előd – Arany, Babits, Kosztolányi, Füst Milán, Kálnoky, Vas István, Petri – sorában. „Nemes Nagy alkatilag távol áll tőlem – válaszolta Rakovszky –, és a nemek azonosságánál a költők esetében sokkal fontosabb a pszichés rokonság.”

Készülő műveivel kapcsoltban elmondta, hogy bár korábban többször úgy nyilatkozott, hogy ha nagyobb prózai mű foglalja le hosszan, nem tud közben verset írni, ezúttal ez kicsit másként van. Most egy 20. század első évtizedeiben játszódó regény mellett novellákon és verseken is dolgozik, de a részletekről egyelőre többet nem árult el. 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Forrás: irodalmijelen.hu