Egy tálból cseresznyézni – Beszélgetés Víg Mihállyal

A Balaton együttes dalköltőjével, Tarr Béla filmjeinek zeneszerzőjével, Víg Mihállyal beszélgettem, aki ma is a „földalatti” kultúra emblematikus egyéniségének, a hazai alternatív zene egyik legfontosabb alakjának számít. Köztudottan kerüli a hivatásos kérdezőket, ám ez egyszer valamiért kivételt tett.
Parancsolj velem, édes úr!

Az első kérdésem igen személyes, úgyhogy az általad is oly nagyra tartott Ady szavaival kérdem tőled: „érzed-e önnön életed” ebben a bolond időben?

„Ó, én nyeszlett, gőgös úriságom, / beundom, beköpöm, be szánom, / ti vagytok a genny, ti vagytok a piszok,/ de én iszok, de én iszok…” – ígyen hangzik Karinthy Frigyes egyik halhatatlan remeke Ady Bandi duhaj versei közül. Valahogy így vagyok most éppen én is. Vagy, hogy egy másik, általam még korszerűbbnek érzett karcolatával feleljek, ím, íme: „Jött értem a fekete hajó / Jött értem fekete vizen. / Álom-királyfit, vitt tova vitt / Moslék-országnak mentiben – / Fekete hajó, fekete vizen. / Moslék-ország, hajh, cudar ország, / Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém; / Hajh, Átok-város, Redves-ugar: / Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém? / Fekete vizeken jöttem én. / Vagyok a nyugati sirály -: / De magyarnak köpött ki a föld / Moslék-ország a nyakamon ül / Engemet Moslék-ország örökölt: / Nyöszörög a hájszagú föld. / Már nem megyek el, fekete hajó / Moslék-ország hagy' örülj, szegény! / Laza ferdinen, laza ferdinen / Fekete vizen, fekete legény, / Hajh, kutyafáját, szomorú legény.”

Így írtok ti?

Így irtok én!

A Balaton tavalyi válogatás-lemezén a szerzeményeid mellett több Ady-vers is elhangzik. Újra őt idézve: mit jelent számodra a föltámadás szomorúsága?

Hogy nem mehetek el addig innen végleg – pedig be tudnék költözni az örök nirvánába –, míg egyetlenegy embert is itt hagyok. Mindig vissza kell jönnöm...

Víg Mihály

Már egy ideje új tagokkal, fiatal zenészekkel működik az együttes. Te maradtál egyedül a régi tagok közül. Más-más felállással, némi megszakítással, mégis közel harminc éve játszod a dalaidat. A mai napig koncertezel a Gödör Klubban. Mi oka volt a több esztendeig tartó csöndnek?

Úgy történt, hogy elmentem parkgondozónak ’87-ben, attól fogva pedig egy jó ideig egyáltalán nem zenéltem. Előtte hozott össze a jó- és balsorsom a HIT Gyülekezetével, ahonnan azonban nagyon hamar eljöttem. Bár nem szívesen emlékszem rá, elmesélem neked, hogyan volt. A Pajor Tamás (volt alternatív rockzenész, a Neurotic frontembere – a Szerk.) vitt el oda. Ahogy megérkeztem, rögtön azt kérdeztem, hogy milyen Szentlélekről van itten szó? Később rájöttem, hogy semmilyenről sem. Erre azt mondták, hogy na, akkor jöjjön a Sándor, s maga Németh Sándor odajött hozzám, majd azt mondta: olvasd el az Apostolok Cselekedeteit! Én már előtte ismertem a szöveget, de azért még egyszer átolvastam. Olyanok voltak beleírva, hogy azon gondolkoztak, kell-e kezet mosni és a többi hülyeség… Tehát ott már a tanítványoknak halvány lila gőzük nem volt arról, hogy miről beszélt az Úr. Még valamit ehhez: aki vallásos nézeteiért és hitbéli meggyőződéséért pénzt kér, kap, elfogad, az már méltó a Főtörvényszékre. Úgy hívják, hogy farizeus. Akit pedig így neveznek, az régen „nem tudja, hogy amit a házban súgva mond, azt a háztetőről kiabálni fogják…”

Onnan megtérve, hogy tudtál új életet kezdeni, újból „visszatérni a földre”?

Azt tanultam Hamvas Bélától, hogy van egy alapvető emberi magatartás, ami a normális. Őrá nagyon hallgatok ebben, és szerintem mindenkinek ezt kellene követnie. Nem kell jónak, és nem kell rossznak sem lenni, „csak” normálisnak…

A mesterektől, más néven a „holt költőktől” való tanulás ezek szerint nagyon fontos neked. Mit gondolsz, miképpen lehet jól tanulni és tanítani?

Nevelni csak példamutatással lehet. A szavak szinte semmit se számítanak. Ugyanakkor a szó iszonyatosan fontos. Döbbenetesen lényeges, hogy Isten szóval teremtett. „Kezdetben vala az Ige”, ugye. Még ha csak gondolta volna… De ő kimondta, hogy legyen. S lett. Ezzel pedig már meg is csinálta az egészet.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy az első olvasmányélményed a Biblia volt. A dalköltészetedben is gyakran megjelennek ó- és újszövetségi motívumok, utalások, több helyen Jézus alakja is felbukkan, illetve a próféták is feltűnnek a szövegeidben. Mi köt az Evangéliumhoz, illetve annak Igéjéhez?

Egyszer elhatároztam, hogy el fogom az elejétől a végéig olvasni, és ez természetesen sikerült is. De a Biblia üzenete nemcsak az Írásban van benne, hanem például a matematikában is. Én szeretem a számelméletet, és azt tudom kiszámítani belőle, hogy az egyes számban benne van a teljesség. A többi szám nem feltétlenül több nála, hanem lehet, hogy kevesebb: egyketted vagy tizenhét-kilencmilliomod… Mindegy mennyivel kevesebb vagy több, hiszen minden egy.

Az általad megjelenített lírai énben – főleg az Irimiás siralmai című rádiójátékodra gondolok – érzek egyfajta prófétai hangvételt, ami például a Nap az apa elnevezésű dalfüzéred jelenés-szerű látomása mögött is megszólal. A fent említett Irimiás mennyiben utal Jeremiásra, illetve mennyiben idézi fel a Krasznahorkai László Sátántangó című könyvéből készült Tarr Béla-film „megváltóját”, álprófétáját, akit te testesítettél meg?

Főleg ez utóbbira utal a név, de áttételesen benne lehet Jeremiás is, mivel a Krasznahorkai Laci Sátántangójának Irimiása az ő alakját is megidézi. Amikor Tarr Béla elolvasta a regényt, elhatározta, hogy megfilmesíti. A szereplők válogatásánál rám is gondolt, és azt mondta, hogy akkor én leszek Irimiás. És így is lett: Irimiássá váltam. Az a szép, hogy senki sem színészkedett a forgatáson. Az volt a megszentelt abban a filmben, hogy mindenki iszonyú kedves volt. Nagyon szerettük egymást, ezért szó sem volt semmiféle félreértésről. Mindegyikünk önmagát adta (és nem játszotta) minden pillanatban.

(Tarr Bélával)

Az imént említett filmen kívül más Tarr-művekben is feltűnsz. Az Utazás az Alföldön Költőjeként Petőfi Sándor alakját idézed meg. Emellett te szerzed szinte valamennyi alkotás zenéjét is. Úgymond, te vagy a „házi zeneszerző”.   

Tudod, mi a jó a magyar nyelvben? Hogy nálunk a zenét nem írják, hanem szerzik. Honnan!? Az első munkánk egyébként az Őszi almanach volt ’82-ben, azóta dolgozunk együtt. Általában a forgatás előtt „megszerzem” a zenét, és aztán arra forgat a Béla. A most készülő filmhez, A torinói lóhoz épp a mai nap vettem fel anyagot; itt van nálam. Abból indul ki a dolog, hogy Friedrich Nietzsche meglát egy lovat Torinóban, akit egy kocsis megver. Nietzsche odamegy és zokogva átöleli a szenvedő az állatot. Aztán megnémul s megőrül…

Nagyon szuggesztív, a képekkel mondhatni tökéletes harmóniában lévő aláfestések ezek. Hogyan születnek a kompozíciók? Honnan szerzed őket?

Van, hogy egyedül megyek, biciklizek az utcán és a fejemben megszólalnak. Maguktól. Tulajdonképpen kész állapotban hallom őket. Már nem sok dolgom van velük. Általában biciklizés közben „szerzem” a zenét. Körülbelül öt-hat éves koromban vettem észre, hogy párhuzamosan tudok szólamokat hallgatni magamban. Már akkor komolyzeneszerző voltam. Tán komolyabb is, mint most.

Milyen zenészekkel dolgozol a filmzenék készítése, illetve felvétele közben?

A Kárhozatnál az volt a módszer ugyebár, hogy feladtam egy hirdetést: „vendéglátóipari muzsikában jártas, nem roma bárzenészek jelentekését várjuk!” Mégis majdnem mindenki roma volt, kivéve például a tangóharmonikást. Az akkordok betűjeleit kellett csak leírni nekik, úgy játszottak szabadon. Improvizáció volt. Néha rámutattam valakire, hogy „most te fogsz szólózni”. A többiek pedig kísérték. A Werckmeister harmóniáknál vonósnégyeseket írtam. Ott cselló és hegedű szól, meg Kamondy Ági zongorázik egy hamis zongorán.

A Werckmeister harmóniák forgatókönyvét szintén Krasznahorkai egyik írása, Az ellenállás melankóliája ihlette. A központi motívumként átemelt harmóniarendszer-elmélet mennyire van „harmóniában” a film zenéjével?

Laci nagyon fontos dologról akar beszélni ebben a művében. A pusztába kiáltott szóról. Emellett és ehhez kapcsolódva a tiszta hangok rendszeréről is ír, ami az én édesapámnak (Víg Rudolf, cigány népzene- és folklór-kutató – a Szerk.) is nagyon fontos volt. Az a lényege, hogy a temperálás nem tiszta, csak hamis hangokat hallasz általa. Az ének, a fúvósok, valamint a vonósok viszont intonáló hangszerekként képesek – egymáshoz képest – tiszta hangok megszólaltatására.

Milyen zenei hatások voltak meghatározóak számodra a komoly zenéből?

Mozart… (egy dallamfoszlányt dúdol, majd elhallgat) Bach… (hallgat…)

És mik voltak az első könnyűzenei élményeid? Miket hallgattál legelőször?

’57-ben születtem, 63-ban voltam hat éves. Akkor feltettük a lemezjátszóra az Animals nevű zenekar A felkelő nap háza című számát. Akkor mondta a bátyám nekem, hogy ez egy kavboj dal. Ez volt az első könnyűzenei élményem. Meg azok a bitliszek, amiket a nagybácsik küldtek innen-onnan. Apámnak amúgy két rádiója volt; az egyik a Szabad Európára volt hangolva, a másik pedig a Bartók Rádióra. Ezekből az ihlető forrásokból eredhet a kétirányú zenei indíttatásom…

Milyen irodalmi szerzőket érzel rokonszellemeknek? Korábban készítettél egy Petőfi-Ady verslemezt, a beszélgetés elején szóba hoztad Hamvast is…

Krúdy Gyula döntő fontosságú még. De mondhatnám Shakespeare-t vagy Szent Ágostont is. Meg nagyon szeretem a Monte Cristo grófját, de nem áll tőlem távol például a Godot-ra várva sem. Mindenekelőtt pedig a Biblia fontos nekem.   

Szóba hoztad édesapádat, bátyádat. A családoddal milyen volt a viszonyod? Korán elköltöztem otthonról, tizenhat éves koromban már különböző barátoknál laktam. Amikor édesapám és vele édesanyám Indiába utazott, állami gondozásba kerültem. Az öt testvérem közül a bátyám is velem jött. Az Arany János Nevelőintézetben töltöttünk két évet, hogy megtanuljuk, hány óra van, és hogy mitől döglik a légy. És ezt nagyon meg is tanultuk. Soha sehol nem tanultam annyit, mint ott. Talán még az elmegyógyintézet volt ennyire hasznos.

Voltál elmegyógyintézetben? Erről nem hallottam… Hogyan kerültél oda?

Igen, muszáj volt beköltöznöm oda is egy időre, mert nem akartam katona lenni.

Milyen volt akkoriban a magyar zenei élet vagy a „földalatti” ellenkultúra, amikor te is elkezdtél a Balatonnal fellépni, illetőleg a Trabantban játszani?

Sajnos az úgy esett, hogy a Syriust ledarálták, a Kex meg már disszidált akkorra. Az Omega és az Illés azonban továbbra is hódított, úgyhogy lassan már kinövés volt a könyökünkön ettől. Kovács Kati meg minden, tudod. Ám a Cseh-Bereményi dalok beléptek ebbe az űrbe meglepően tisztán s jól megszólalva…

A Balaton-koncerteken gyakran játszotok tőlük. A dalokon keresztül ismerted őket vagy személyes kapcsolatotok volt? Hogy kötődsz hozzájuk?

Nagyon erőteljesen és szoros szálakkal. Ismertem Tamást is, de Gézát egy kicsit jobban. Amikor gimnazista lettem volna (de nem voltam), akkor iskolakerülésből jártam föl egy nő lakására, és ott nála hallgattunk Cseh Tamás-szalagokat. Akkor már valamennyire tudtam gitározni és különböző kirándulásokon meg házibulikon többek között ezeket a dalokat is játszottam… Gézától nagyon sokat tanultam a dalszövegírásról, csak én nem tudtam olyan szerepjátszó lenni, mint ő. Képes volt arra, hogy mindig más-más figura bőrébe bújjon, akit aztán Cseh Tamás iszonyú nagy szívvel jelenített meg. Meg is érződött a szívének tisztasága, mikor meghalt. Senki rá egy rossz szót nem szólt.

Azon kívül, hogy játszod a dalait, volt-e valami közös munkád Tamással?

Dönci (a Balaton hajdani szólógitárosa – a Szerk.), aki már meghalt azóta, a Dixi (néhai polihisztor, filozófus-költő – a Szerk.) – aki szintén meghalt, még azelőtt – emléklemezét készítette, és ekkor hívta meg Tamást, hogy az Ó kastélyok, ó nyarak című kompozíciót énekelje. Ez volt akkor az utolsó előtti találkozásunk.

Nehéz sorsú generáció a tiétek. Az előző rendszerben sokan elmentek közületek az országból, sokan itthon maradtak, de tönkrementek, odalettek.

Nem jól imádkoztak. Én mindig tudtam, hogy jól kell imádkozni. Én nagyon fiatalon, már kisgyerekkoromban nagyon mélyvizekbe voltam dobva és tudtam, hogy másképp nem lehet. Mindig fel kell állni, és mindig jól kell imádkozni. Sok mindenkit elvesztettem, hozzám nagyon közel álló embereket is. Személyes tragédiák is értek. De tovább kellett lépnem… Igazából az a nagy baj, hogy nem tudunk egymásnak megbocsájtani. Mondjuk, kiderül valakiről, hogy besúgó volt, satöbbi, satöbbi… Meg kell nekik bocsájtani. És jól kell imádkozni értük…

Szerinted tovább él manapság a ti újhullámos szellemiségetek és attitűdötök a fiatalokban? Mit szólsz ahhoz, hogy a közönség nem csak a korosztályotokból áll, hanem vannak ifjabbak is? Mit láthatnak bennetek?

Szerintem a „laza lelki tartást” látják, hogy ismét Karinthy szavaival válaszoljak. Alapállás ez, ahogy Hamvas hívja. Ilyesmit keres mindenki, ezért lehet ismerős.

Egyik novelládban, a Budapest szerelmesében részletesen és szellemesen zongorázod végig a főváros történetét. Megannyi kortársaddal ellentétben te nem mentél el innen. Nevezhetünk-e téged is „Budapest szerelmesének”?

Feltétlenül Budapest szerelmese voltam, vagyok, és az is fogok maradni, amíg meg nem halok. Engem megölhetnek, de én innen sohasem fogok elmenekülni.

Az írásaidban mégis felfedezni vélek valamiféle elvágyódást, ami egy álomporos, látomásos világba hív. Milyen pillanatok azok, melyekben „holt testünkkel fekszünk az ágyon, s csak magunkra vetített képek vagyunk…”?

Tiszta lélekállapotok ezek, amelyek túlfénylenek a káprázatokon. Minél józanabb vagyok, annál jobban látom, hogy te csak képzeled, hogy engem látsz, és én csak képzelem azt, hogy téged látlak. És mégis, milyen furcsa, hogy egy tál cseresznyét teszünk az asztal közepére, s te is eszel belőle meg én is… Egyfolytában ezen gondolkodom. Hogy ez hogyan lehetséges? Tehát most mi álmodjuk egymást, ez a nagy és fő probléma, aminek megoldása csak az lehet, hogy mi ketten tulajdonképpen egyek vagyunk, ahogy az összes többiek is. Kevesen fogják fel ezt, és hogy ezáltal milyen döbbenetesen hatalmas erővel rendelkeznek, és hogy ezt a döbbenetes és hatalmas erejüket fordítják a rosszra.

Hogyan próbálod a „létrontástól” óvni és őrizni ezeket a tiszta pillanatokat?

A minden és a semmi egyszerre van, az eleve elrendeltség és a szabad akarat egyszerre van. Ezek közepette én arra törekszem, és arra megyek, hogy ne csináljam azt, amit az összes többi idióta. (Mióta idióta?) Hiszek benne, hogy igenis képes vagyok felébredni. Hiszen mindenki elérheti az éberséget, ami felfoghatatlan gyönyörűséget jelent, az élet teljességében és a lét egészében történő eszmélést teszi lehetővé. Ez az ébrenlét pedig most s mindörökké tart…

Mivel foglakozol mostanában? Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?     

A torinói lovat szeretném befejezni. Gondolkodom még ezen-azon, de nagyon „hátba vágtak puskatussal” bizonyos lehangoló körülmények. Sok minden miatt el vagyok keseredve.  De míg nem szorítják a nyakam, nem fulladok meg. Amíg még van levegőm, addig élek. Amíg pedig lélegzek és élek, addig remélhetek...

Szeretnél mondani vagy üzenni valamit azoknak, akik ezt az írást olvassák?

Azt üzenem nektek, hogy ne legyetek irigy és gonosz rossz-szívűek. Különben az idők végezetéig fog égetni benneteket a lelkiismeret. Mindig a jelen ezen pillanatát kell megragadni. Most legyél jó! Legyél kedves, nemes és kivételes kedvességgel ajándékozd meg az embertársaidat, és hagyd abba a gyűlölködést!
És hozzád is lenne még pár szavam. Egyszer azt mondta nekem az egyik barátom, Baksa Soós János (a legendás Kex együttes énekese – a Szerk.), hogy két dologra ügyeljek és figyeljek nagyon: filmessel és újságíróval soha ne álljak szóba! Úgyhogy jól átvertél, köszönöm szépen…

…én köszönöm.

video