Önmegvalósítás kontra gyereknevelés

„Kramer kontra Kramer című előadás a Belvárosi Színházban”

Avery Corman 1977-ben írta meg Kramer kontra Kramer című regényét, amely egy válás történetét meséli el. Két esztendővel később film készült belőle, Dustin Hoffmann és Meryl Streep főszereplésével. A színpadi változatra egészen 2012 nyaráig kellett várnunk, ekkor került sor a budapesti világpremierre, a Belvárosi Színházban.

Ted Kramer (Nagy Ervin) és Joanna (Kovács Patrícia) történetébe a fiuk születésének pillanatában kapcsolódunk be. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenki körülrajongja a kisfiút, Billyt. Ahogy cseperedik a kicsi, úgy fárad bele Joanna egyre jobban abba, hogy ő csak anya. Unatkozik otthon, szeretne visszamenni dolgozni, új kihívásokra vágyik. Ted arrogáns, munkamániás, aki nem akarja meghallani felesége panaszait. Nem érti meg, hogy Joannának miért nem jó az, hogy otthon lehet egész nap a gyerekkel. Teljesen másként gondolkodnak a szülői szerepekről, mindenki ragaszkodik a saját álláspontjához, így akárhányszor szóba kerül ez a téma, nem tudnak megegyezni. Joanna szeretne egyszerre helyt állni a munkában, és anyaként is. Úgy gondolja, ha mások – például Telma (Cseh Judit), a szomszédasszony – képesek erre, akkor ő is megbirkózik vele. Ted a klasszikus családfenntartató szerepében tetszeleg. Nem érti, miért kellene feleségének dolgoznia, hiszen keres ő annyit, hogy mindhármukat el tudja tartani.

Joannánál Billy hatodik születésnapján telik be az a bizonyos pohár. Összepakol, és elhagyja a családi fészket. Tednek egyedül kell ellátnia fiát és a háztartást. Ebben a nehéz helyzetben egyedül Telma támogatja. A rokonokkal is közölnie kell felesége távozását, ám Joanna szülei őt hibáztatják a történtekért. Utóbbiaknak skype-on meséli el a fejleményeket. A szituáció és a reakciók megnevettetik a nézőket. Számtalan komikus pillanatot szül az ügyetlen, gyakorlatlan apuka figurája, melyben Nagy Ervin brillírozik. Jó látni, hogy olyan szerepeknél is számíthatnak rá, ahol nem szívtiprót kell alakítani. Úgy tűnik, hogy Kovács Patríciának is sikerült kikerülnie a „lökött, ábrándozó nő” skatulyából. Joanna megformálása nem enged annyi lehetőséget színészi képességei megcsillogtatására, mint Nagy Ervinnek Tedé. A darab hármas szereposztásban fut. Az aznap este színpadon lévő gyerekszereplő, Házi Zajzon remekül játssza az olykor aranyos, kedves kisfiú, és olykor akaratos és hisztis Billyt. Egri Márta, Mertz Tibor és Ficzere Béla több szerepben is feltűnnek az est folyamán, hol nagypapaként, hol pedig kollégaként, de ez egyáltalán nem zavaró.

Sebő Rózsa nem bonyolította túl a díszletet. Az események többsége Kramerék lakásában zajlik, amely egy egyszerűen berendezett modern lakás, bár a konyha néha átalakul bárrá, de ha bekerül egy mikrofonállvány, akkor másodpercek alatt a tárgyalóterembe kerülhetünk. A háttérben egy kivetítőn keresztül követhetjük nyomon az idő múlását, rápillanthatunk a lap-top képernyőjére, vagy csak néhány hangulati elem jelenik meg rajta.

Ha könnyed nyáresti kikapcsolódásra vágynak, akkor remek választás ez a darab. A néző könnyen bele tudja képzelni magát a szereplők helyzetébe, egy-két szituáció ismerős lehet a hétköznapokból. Összességében ez egy remek lehetőség arra, hogy jót mulassunk azokon a dolgokon, amelyeken bosszankodni szoktunk.

Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Belvárosi Színház

Rendező: Rába Roland
Szereplők:
Nagy Ervin
Kovács Patrícia
Házi Zsombor
Házi Zajzon
Lukács Marcell
Gerő Soma
Cseh Judit
Egri Márta
Mertz Tibor
Ficzere Béla

Dramaturg: Zöldi Gergely
Díszlet: Sebő Rózsa
Jelmez: Cselényi Nóra
Videó: Mészáros Katalin
Rendezőasszisztens: Kis-Kádi Judit
Fordította: Zöldi Gergely

Producer: Orlai Tibor

Bemutató: 2012. 06. 26.

 

Képek: http://orlaiprodukcio.hu/galeria/foto/kramer-kontra-kramer/kramer-kontra-kramer-eloadasfotok/

Facebook-hozzászólások