Őrült Johanna

A Kolozsvári Állami Magyar Opera első Verdi-trilógia előadása az Erkel Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház közös Verdi–Schiller-trilógia előadásai közül az első 2013. november 29-én, Verdi 7. operája, a Szent Johanna volt. Az opera elhangzása – főleg premierek – előtt már rendszeressé váló Hangoló sorozatban Krasznai Gáspár karnagy, a Zeneakadémia doktorandusza ismertette a darabot.

Jeanne D’ Arc a franciák számára nemzeti hős, későbbi szentté avatott katona és szűz nő – mindez egyszerre. Verdi 1845-ös, a milanói Scalában bemutatott operája elsősorban a főhős és az akkor uralkodó francia király, VII. Károly között szövődött szerelmet mutatja be. Schiller 1801-es Az orléans-i szűz című drámája és Verdi műve között az egyik fő eltérés, hogy az öt felvonás helyett az operában csak három felvonást különíthetünk el, lényegesen kevesebb szereplő alkalmazásával.

Verdinél egyszerre keveredik a harcos és a lírai hangvétel. Különösen a nyitányban érzékelhető a már-már vadregényes hangulat. Az előadáson azonban ennek csak töredékét hallottuk. Általánosságban elmondható, hogy a Hangolóban bemutatott zenei motívumok közül jó néhány, a darab szempontjából fontos dramaturgiai pillanatát az opera előadása során kihagyták, amely a darab képének kialakítására nem hatott kedvezően. Az opera 2. felvonása az Aidához hasonlóan impozáns bevonulási indulóval kezdődött volna, de ezt a részt teljes mértékben lehagyták.

A közönség sokkal inkább megismerkedhetett a ”lírai Verdivel”. A darab egyes zenei motívumai Frédéric Chopin zenei eszközeit idézik, például az 1. felvonásban az angyalok – a kórus alt szólamának unisono anyaga – éneke emlékeztetett a Chopin nocturne-ök hangulatára, különösen az Esz-dúr (op. 9 Nr. 2) nyitómotívumára, amely köszönhető a hangnemi egyezésnek is. A kórus és a zenekar – mindhárom estén – kizárólag a kolozsvári társulat tagjaiból állt. Az első előadáson különösen feltűnő volt a zenekar erős, telt hangzása, szemben a kóruséval: különösen a férfikar tenor szólama miatt – kiegyenlítetlen, egy-egy tenor belépés, tartott hang nem volt megfelelően erőteljes, tökéletesen intonált. A nőikari szólamok sokkal meghatározóbb élményt nyújtottak. A már említett 1. felvonásban elhangzó angyalok kórusát az alt szólam valóban lírai hangvétellel fűszerezte.

A főhős megformálója, Covacinsci Yolanda a pesti közönség számára nem volt ismeretlen. Az Álarcosbál Oscárjaként tavasszal már hallhattuk, szintén az Erkel Színházban. Akkor meghatározó élményt jelentett különösen csengő szopránja. Most is emlékezeteset alkotott, de sajnos nem ugyanabban a tekintetben. Nyilván Zakariás Zalán rendező koncepciója lehetett az ”őrült Johanna” megformálása. Kissé groteszk szerepéhez illett nem igazán finom, olykor egészen érdes hangja. Emiatt sokkal inkább eszünkbe juthatott az Addams Family vagy a Gothika című filmek egy-egy fekete hajú fiatal főszereplője, aki sokszor félig eszméletlenül járkál le-föl a színpadon.

Az est legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó szereplője a Johanna apját, Giacomót játszó Balla Sándor. Egyszerre volt képes a zord apát játszani, mikor lebuktatta a boszorkányság vétségén rajtakapott leányát és a végül bűnbánó szülőt, aki miután rájön, hogy lánya végig az Isten által kijelölt utat járta, elengedi őt láncaiból. Balla Sándor színpadi jelenlétével mindezeket tökéletesen kifejezte. A karakteréhez megfelelő telt, bariton hangján kiválóan énekelt.

A francia királyt, VII. Károlyt alakító Cristian Mogosan is korrektül ellátta feladatát. Johanna, Károly és Giacomo 1. felvonásbéli a capella tercettjét külön kiemelném, ugyanis ekkor mindhárom említett szereplő tisztán, kifejezően énekelt. Az a capella hangzás, vagyis a zenekar nélküli éneklés külön nehézsége, hogy még a laikus néző számára is észrevehető az ekkor elkövetett probléma; feltűnő, ha az adott rész után a zenekar nem ugyanabban a hangnemben, hangmagasságon folytatná a darabot, mint ahol előtte a három énekes befejezte.

A szereposztás mellé a darabokról rövid tájékoztatót is kaphatott a közönség, így nem volt váratlan a színpadkép: „A színpadon mintha csak régmúlt korok fosszíliái, valamiféle régészeti leletek sorakoznának, az archaikus és a modern vizuális értékek sajátos egységét sugallva”. Ennek ellenére érdekes volt a barna ”szikladaraboknak” és fakeresztnek tűnő díszlet, különösen, mikor az egyik oldalon lelógatott barna ”tömb” erőteljesen mozgott – szerencsére az énekeseknek nem esett bajuk. A másik gond a két ellentétes tábor, a franciák és az angolok megkülönböztetésében rejlett. Nem volt egyértelmű az azonos színű (vörös) ruhába öltöztetett katonák, hölgyek hovatartozása. Hacsak a férfiak – az angolok – fejére tett páncélos sisak nem jelenthetett valamiféle elkülönítést.

Meglepő fordulattal érkeztünk a darab végéhez: az utolsó felvonásban jártunk, a bűnbánó apa siratta csatában elhunyt gyermekét, s vele együtt bánkódott a szerelmese, a király is, amikor megszólalt a színház vészcsengője. A nézőtéren és a színpadon is dermedt volt a csend. Az énekesek lélekjelenlétének köszönhetően nem alakult ki pánik. A színpadon lévő kórus lehajtotta a fejét, az apa a lányára borult, pedig nyilván a szereplők számára is szokatlan volt ez a jelenség. Ezután az opera lezárása, amikor az angyalok magukhoz szólítják Johannát, különösen a félhomályos megvilágítás miatt nem volt elég himnikus, meghitt. Johanna azonban az újra felcsendülő alt szólam hívó szavára a mennybe szállt.

Giuseppe Verdi: Szent Johanna
Erkel Színház

Rendező: Zakariás Zalán
Szövegét Schiller drámája nyomán írta: Temistocle Solera
Az előadás időpontja: 2013. november 29.

Szereposztás:
VII. Károly, Franciaország királya: Cristian Mogosan
Giovanna d’Arco: Covacinschi Yolanda
Giacomo, az apja: Balla Sándor
Talbot, az angol sereg parancsnoka: Gáspár István
Delil: Rétyi Zsombor

Magyar nyelvű feliratok: Csákovics Lajos
Művészeti vezető: Selmeczi György
Díszlettervező: Csíki Csaba
Jelmeztervező: Kiss Zsuzsa
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
A rendező munkatársa: Gombár Annamária
Játékmester: Kováts Andrea
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel, Nagy Ibolya, Rónai István
Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera Ének- és Zenekara
Karmester: Selmeczi György

Facebook-hozzászólások