„… ujjaid között a Paradicsom…”
A Pannonhalmi Főapátság 2012 márciusa és novembere között adott otthont annak a kiállításnak, amelynek katalógusa színes illusztrációival és fotóival egyaránt kívánja feleleveníteni a monostori kertek hagyományát, és mint útikönyv, meghívni az olvasót a személyes jelenlét kalandjára. A kötet három szerzője, Fatsar Kristóf, Balogh Péter István és Mohácsi Sándor magyar és angol nyelvű tanulmányai, esszéi segítségével kalauzolnak bennünket a szerzetesi kertek világába, és ismertetik azok történetének alakulását, kiemelt figyelmet szentelve a magyarországi apátsági kertek fejlődéstörténetére.
A kötet a bibliai teremtéstörténettel indítja el azt a kert-narratívát, amelyet a fent említett szerzők bontanak ki különböző történeti korokba ágyazva. Az Éden kertjének megteremtése, az ember ide való belehelyezése, majd az onnan való kiűzetés, amit a kiállítás katalógusa is a Codex Palatinus Germanicus képsorozatával mutat be, mintha az ember létének magját jelentené. A kötet első része tehát arra az egyetemes létállapotra reflektál, amely az elveszett Paradicsom utáni vágyból érthető meg. Van egy kert, amelyre minden evilági emlékeztet, amely tükröződik világi és kolostori, monasztikus kertjeink kialakításában. Egy kert, amely Istennel való egységünk helye, üdvözült állapotunk szimbóluma és valósága is egyben. Kert, amelyet szívünkben, emlékezetünkben hordozunk.
A kert mint eredendő, teremtett állapotunk bibliai előképe tükröződik tehát a kereszténység kertkultúrájában, amely azonban Fatsar Kristóf első tanulmányának meglátása szerint a kezdeti időkben ellentmondásos volt.[1] A pogány virágkultusszal ellentétben majd csak a Krisztus utáni 4. századtól beszélhetünk a Mária alakjához fűződő keresztény virágkultúráról. Fatsar azonban felhívja figyelmünket, hogy a kert, mint a vágyott mennyország remélt képe nem kifejezetten keresztény gyökerű: a paradicsom szó már a Krisztus előtti 4000 körüli Mezopotámiában a ’körülkerített hely’ megnevezése volt. A kertépítés történetének kezdetét felidézve, a szerző megemlíti az iszlám és a keresztény kertkultúra közötti különbséget is: míg az iszlám az Édenkert képzetéhez hasonló világi kertművészetet hozott létre, addig a kereszténységen belül főleg a szerzetességhez fűződött ugyanezen kertek létrehozásának igénye. A kereszténység kezdeti időszakában az egyiptomi remeték elsősorban saját maguk eltartásának céljából alakítottak ki kerteket, nem pedig azért, hogy gyönyörködjenek bennük. Fatsar Kristóf ennek alapján megkülönbözteti egymástól a haszonkerteket és a puszta gyönyörködést és élvezeteket nyújtó kerteket. Különbségtevésének alapja a szerzetesi aszkézis gondolata, amely elfordul a világi örömöktől, és kizárólag az önfenntartó munkára koncentrál: „… a sivatagi elvonulás (…) nem a kerti örömök keresésében, hanem az aszkézisben, tehát éppen a világi kényelemről történő lemondásban nyerte el értelmét, természetesen az Isten felé fordulás, tehát állandó ima és elmélkedés mellett. Ez semmiképpen sem utal kertművészeti alkotások létrehozásának igényére, de e korai korszakban a virágzó, jól művelt, és így hasznot hozó kert is olyan érték lehetett a szerzetesek számára, amely a paradicsomi előképek megvalósulását idézhette elő képzeletükben.”[2]
A munka és imádság kettősségén alapuló szerzetesi élet így az üdvösség forrásává válik, ahogy arról a sivatagi atyák történetei is tanúskodnak[3]. Fatsar Kristóf kötetben található tanulmányai azonban csak röviden utalnak a szerzetesi kerteknek a lelki élettel való szoros egységére, amelyet Aszalós János jellemez szépen egy írásában: „A kolostori kertekben meg-megújuló, szinte rituálisan végzett, gondos kertészeti munka a szerzetesek életének kitüntetett, szent feladata volt és maradt a jelenben is. Ugyanakkor a kert is dolgozik a szerzetes vagy megmunkálója lelkén (…). Minden egyes kapavágás nyomot hagy a szerzetes lelkében is; a növekvő virágok egyben a belső erénykert bizonyítékai.”[4]
Bár a katalógusban szereplő írások nem törekszenek a kertek bölcseleti hátterének feltárására, az előbbi idézetben kifejezett valóságot (talán) kézenfekvőnek véve a már említett történeti hagyományra fókuszálnak. Így Szent Benedek regulája lesz az a következő „állomás”, amely már kifejezetten előírja a szerzetesi kertek létesítését. Fatsar a Sankt Gallen-i monostorterv elemzésekor mutatja be a különféle céllal telepített kertek megjelenését, így a gyümölcsös és temető, valamint a növénykert kialakítását és elhelyezkedését a monostoron belül. A kerengő maga lesz az a tér, amely leginkább megfelel a kert eredeti jelentésének: hortus conclusus. A reformáció, majd a barokk kertművészetére való kitérőjében Fatsar rápillant a magyarországi helyzetre is, amely Európához hasonlóan szinte feltáratlan területe a monostori kertek kutatásának. Azt, hogy a barokk ízlés miképpen alakította a rendeken belüli kertek kialakításának gyakorlatát, arról igen keveset tudhatunk. Magyarországon pedig nem csak a reformáció szorította vissza a kertépítéseket, de a török hódoltság is befolyásolta a szerzetesi élet gyakorlatát.
A magyarországi monostorok kertépítési ideálját egyrészt a francia barokk minták határozták meg, később pedig az angolkertek tájképi vonulata, amely mind a bakonybéli, mind pedig a pannonhalmi monostorok kertjeinek kialakításában tükröződik. Fatsar Kristóf a Magyarországi szerzetesközösségek kertjeiről c. írásában a Zirci Apátság, a Kamalduli Remeteség, a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor, valamint a pannonhalmi Szent Márton-főmonostor kertjeinek történetét ismerteti, kiemelve a szerzetes alkotók, főúri támogatók szerepét is. Így említésre kerül Szeder Fábián, aki mind Bakonybélben, mind pedig Pannonhalmán jelentős szerepet vállalt a kertek létrehozásában, megalkotva azok terveit, valamint Beély Fidél is, aki esztétikát oktatott Bakonybélben, és sokáig volt felelőse az ottani kert fenntartásának és fejlesztésének. Naplójának részletét „A’ bakonybéli angoly kert”-ről szóló bejegyzéssel a kiállítás katalógusa is elénk tárja, ahogyan Szeder Fábián kertészeti naplójának egy részletét is.
A monostori kertek üzenete c. esszé kert és ember kapcsolatát elemzi: „A kert a természet ember által alkotott leképezése, az ember és a természet kapcsolatának arca.”[5] – írja Balogh Péter István és Mohácsi Sándor. A múltba való visszatekintés, amikor a spirituális tartalom a gyakorlati hasznossággal egységet alkotott, adja meg a jelenhez való viszonyítás alapját: ma már nem tudunk olvasni a természetből, nem tudunk olvasni a kertekben. Erkélyeink, cserepes virágaink olyan kert-töredékek,[6] amelyek a teljességre emlékeztetnek, mégis a benne-lét fájdalmas hiányáról árulkodnak. S amennyiben arcról beszélünk, úgy csupán egy törött tükörben szemlélhetjük a szilánkokból megkonstruálni próbált torzót. A szerzőpáros az olvasók figyelmét ugyanakkor arra a Pannonhalmán kibontakozó folyamatra irányítja, amely törekvésében a középkori szerzetesi élet mintáján alapul, keresve ember és természet, ember és Isten paradicsomi állapotának összhangját.
Ez az intimitás, amelyet az Édenkert „ölel magába”, illetve amely magában a kertben valósul(hat csak) meg, az az egység, amely az Istenanya és a megtestesült Fiú közötti kapcsolatban jön létre. A kötetben szerepel egy Paradicsomkert-ábrázolás, amelyen az ismeretlen mester a Szűzanyát helyezi a kert közepére. Mintha az Éden az ő alakjában nyerne értelmet, kifejezve Isten és ember legbensőségesebb összetartozását. A kiállítás katalógusában bemutatott virágok, az oldalszámok mellett a lapokat díszítő nőszirmok is mind a Szűzanya virágai. Azé a kerté, amely a legédesebb gyümölcsöt termette.
A katalógus második nagy egységének fotói mintha erre a kapcsolatra hívnának bennünket. Egy kertkapu, egy ég felé nyújtózó faág: a kert horizontális és vertikális valóságára irányítják figyelmünket. „Még én vagyok, s már több. Nem elveszett, éppen rálelhetek önmagamra. (…) Én vagyok, mégpedig nem az Én birtokosaként, hanem énem megélőjeként. A kertből benső kertembe léphetek.”[7]
Van egy kert – Útikalauz monostori kertekhez
Pannonhalmi Főapátság, 2012. március 21 - november 11.
Kurátor: Szilágyi Klára, Mohácsi Sándor
Katalógusterv: Szüts Miklós
[1] Vö.: Fatsar Kristóf: A keresztény szerzetesközösségek kertművészete, In. Van egy kert – Útmutató monostori kertekhez, Pannonhalmi Főapátság, 2012. 7. o.
[2] Fatsar Kristóf i.m. 9. o.
[3] Vö.: Joannész Kolobosz története In.: (Baán István ford.): Az atyák bölcsessége, Holnap Kiadó, Bp. 1991. 57. o.
[4] Aszalós János: A megidézett Éden, In. Pannonhalmi szemle, 1995. III/2. 39. o.
[5] Balogh Péter István – Mohácsi Sándor: Monostori kertek üzenete; Tegnap – Ma – Holnap, In. Van egy kert, Pannonhalmi Főapátság, 2012. 59. o.
[6] Vö.: Villányi László: A kertben, In. Pannonhalmi Szemle, 1995. III/2. 4. o.
[7] Villányi László: A kertben, In. Pannonhalmi Szemle, 1995. III/2. 4. o.
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások