Az ágyad alatt

Az intim szféra erőszakos megsértése és a voyerizmus a kortárs spanyol mozi igen fontos alaptémája, de az adott lakóközösség élete, az egymást figyelő szomszédok is szinte állandó kísérőjelenségei az éjfekete, gyakran kifejezetten morbid történeteknek. Jaume Balagueró eddigi életművében ezekből a motívumokból kíméletlen horrorfilmek és erősen szimbolikus rémtörténetek épültek (A rettegés háza, REC) és első, felületes pillantásra úgy tűnhet, a rendező legújabb munkája is ezen a vonalon halad tovább. Az Amíg alszol zseniális pszichothriller azonban messze túlmutat a zsigeri sokkolás, a háztáji borzalmak világán, és a felszíni eseményeken keresztül az emberi psziché legmélyebb bugyraiba ereszkedik le.

César egy gazdag apartmanház portásaként éli monoton mindennapjait. Bár az emberek többsége szinte észre sem veszi, ő pontosan feljegyzi a lakók szokásait – elsősorban azért, mert saját boldogtalanságát csak mások boldogságának váratlan és alattomos letörésével képes ellensúlyozni. A szép, sikeres és okos Clarával azonban sehogyan sem boldogul: hiába avatkozik be egyre komolyabban a nő életébe, a vidám mosoly egész egyszerűen nem hervad le a kedves arcról. A remek alapszituációból vérbő groteszk, brutális horror vagy maró társadalomkritika is születhetett volna, Balagueró azonban rendkívül bölcsen döntött, amikor a rá korábban jellemző horror- és gore-elemeket szinte teljesen visszafogta és a fizikai fenyegetettség, a kínálkozó rettenet helyett inkább a pszichológiai borzalmakra koncentrált.

A hatásvadász maníroktól vagy hivalkodó megoldásoktól mentes rendezés komótosan bontja ki az eseményeket és elsősorban a főhős jellemére, az ő mentális állapotváltozásaira koncentrál. Mivel César tényleges indítékai, tervének valódi határai csak fokozatosan tárulnak fel előttünk, a kiszámíthatatlanság és bizonytalanság hideglelős légköre szinte teljesen észrevétlenül hálóz be minket, és egy idő után Clarához hasonlóan mi is egyre kiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat. Az Amíg alszol éppen azért válhat annyira meglepő és súlyos darabbá, mert képes átélhetően felfedni az antihős belső világát, és az így kirajzolódó, koherens gondolatrendszeren keresztül a rendező rendkívül kényelmetlen és provokatív kérdéseket tehet fel a gonoszság természetéről. A rendező frappánsan képes felvázolni azt a komplex dilemmát, hogy vajon meddig tolerálható az egyén boldogságkeresése, illetve mennyiben igazolhatóak a szörnyű tettek egy individuális morális rendszeren keresztül. A film feszültségét a gonosz ”banalitása” fokozza a maximumig, a történet mégsem lesz didaktikus.

César boldogtalansága, a másik ember boldogságának letörése, s ennek szadisztikus késztetése nyilvánvalóan mentális defektus, Balagueró azonban nem torzítja el egyértelműen a figurát, inkább a nézőre bízza, pszichopatának vagy segítségre szoruló szerencsétlennek bélyegzi-e majd a portást. A főszerepben remeklő Luis Tosar finom, részletgazdag játékával folyamatos állásfoglalásra késztet: a hol sajnálatra méltó, hol végtelenül kegyetlen karakter tényleg a végletekig próbára teszi a néző képességét a főszereplővel való azonosulásra és teljesen kifordítja a szokásos befogadói szokásainkat. Bár a rendező több ponton is elhelyez olyan elemeket, amelyek a mű szociografikus, pszichoanalitikus vagy egzisztencialista olvasata felé nyitnak, itt mégsem a társadalmi osztályok, a tudatalatti vagy a szuperegó metaforikus összecsapásáról vagy valamiféle posztmodern identitásválságról van szó. Az Amíg alszol nem kínálja fel az elvonatkoztatás feloldó kiútját, ehelyett kíméletlenül rákérdez azokra a határokra, melyek az egyéni és a társadalmi normalitás között húzódnak. A rendkívül pontos karakterrajz, a bölcs rendezés és a fokozatosan felépülő, hideglelős atmoszféra hatására egész egyszerűen nem bújhatunk el a saját válaszunk elől. Balagueró brutális látlelete kizökkent a külső szemlélő kényelmes állapotából és napokig velünk marad majd.

Amíg alszol (Mientras duermes)
színes, feliratos, spanyol horror, 102 perc, 2011

rendező: Jaume Balagueró
forgatókönyvíró: Alberto Marini
operatőr: Pablo Rosso
zene: Lucas Vidal
producer: Carlos Fernández, Julio Fernández, Alberto Marini, Elisa Salinas
vágó: Guillermo de la Cal

szereplők:
Luis Tosar (César)
Marta Etura (Clara)
Alberto San Juan (Marcos)
Petra Martínez (Sra. Verónica)
Pep Tosar (Padre de Úrsula)
Carlos Lasarte (Vecino)

video