Bibliai bábshow
Néha majdnem sikerült elhitetni ebben a remek humorú egyórás bábműsorban, hogy semmiről sem szól. A brit társulat The Table című előadásban ugyanis egy cinikus, szerethetően rosszindulatú karaktert megjelenítő, bunraku-technikával mozgatott dobozfejű báb kiáll a színpadra, és a módszerek közt nem válogatva próbálja kitölteni a meghirdetett előadás teljes idejét. Egyszerűnek hangzik – annyira banális, banalitásában pedig annyira szórakoztató, hogy csak egészen kevés és csak érzelmi indíttatású mondatot lehet megfogalmazni róla… A főszereplő, Mózes elmeséli saját történetét, a szerepre való készülését, és valójában mindent (van, amit többször is), ami csak az eszébe jut, válogatás nélkül, összevissza. A The Table egyszerre mutatja be a bábot, a bábost és közönségét, a színpadra állítás alkotófolyamatát, a jelen előadást (a Trafó színpadán), a társulat múltját és a készülődő Mózes-történet előadását is.
Mózes gonoszkodó, szenilis, perverz öregemberként jelenik meg. Fecseg, viccelődik, filozofál, hadovál a Bibliáról és a bábozásról. Úgy tűnik, beképzelt alak, szeret szerepelni, csak éppen nem jut eszébe semmi, amit elmondhatna a publikumnak. Egy többszörösen csomagolt „történet a történetben” játékot látunk, egy végletekig reflektált sztorit a bábozásról, egy igen izgalmas (báb)színházi szituációról.
Az előadás technikai és dramaturgiai-logikai összetettsége folytán többrétegűnek hat, teljesen leköti a figyelmet. Ezenfelül pedig humorral reflektál és reflektáltat önmagára, a szituációra és a közönségre. A reflektáltság ellenére szinte lehetetlen nem belehelyezkedni, csak kívülről megfigyelni a darabbeli szituációt. Annak ellenére, hogy percenként figyelmeztetnek: mindez illúzió, bábszínház! Így történik, hogy az egyszerű belépőből (egy báb humorizál egy készülő előadás kapcsán) „pozitív” átverés, mély értelmű előadás bontakozik ki, amely részleteiben szellemes, technikás, nagy látószögből pedig szomorkás és elgondolkodtató.
Adott tehát egy Mózest játszó báb, amely felhívja a figyelmet arra, hogy ő csak egy üres papírfigura, textiltesttel, kartonból hajtogatva. Nincsenek gondolatai, mert üreges a feje, sem lelki motivációi, mivel csak mozgatják. A mögötte álló színészeket már az elején sorra bemutatja: a fejéért, a jobb kezéért és a hangjáért felelős Mark Downt, a bal kezét és a törzsét mozgató Sean Garrettet és a lábait mozgató Irena Stratievát. És ha már bepillantást nyertünk abba a viszonyba, ami a báb és az őt mozgató-lelkesítő színészek között van, akkor nem állunk meg itt. A Blind Summit Theatre társulata eljátssza, hogy a Mózest alakító báb csapnivaló előadó: folyton elkalandozik a Deuteronomium mesélése közben. Műhelytitkokat árul el, tárgyként önnön létezésének illúzióját nyújtja annak ellenére, hogy a szöveg ez ellen hat. Az ellentmondás érzésének folyamatos fenntartásához pedig hozzájárul az is, hogy a Mózes-figura mindemellett folyamatosan produkálja magát és ripacskodik. Egyrészt, mert a bibliai történetet, ahogy ki is fejti, nem tartja reálisnak, másrészt, mert (mint kiderült) ez még nem maga az előadás, ez csak egy találkozás, amiben a báb a készülő előadásról mesél.
Ebben a stand up comedy műfaj jegyeit is mutató egy órában egymást érik a csúcspontok. A kitérők ellenére az előadás végére azért szépen lassan mégis eljutunk a Mózes-történet végére is. Mózes utolsó órái és az előadásra való készülés, illetve a báb és a szereplő viszonya értelmezhető párhuzamosan, egymás metaforáiként. Nem véletlenül halad olyan lassan a cselekmény: van időnk arra, hogy gondolatban összekapcsoljuk, amit össze kell kapcsolni… Effekteket mutatnak effektként (megsejtetve, hogy miként emelhetők be ezek a későbbi előadásba), különlegesen nehéz mutatványokat produkálnak annak a kérdésnek az okán, hogy egyáltalán miként lehet érdekessé tenni egy bábelőadást.
Egyszerre teszik nevetségessé saját magukat, Mózes utolsó óráinak történetét és azt a szituációt, hogy sok ember eljön, és egy báb előadásában a bibliai próféta halálát akarja megnézni. A karakter jellemére építik a humor java részét. Remekül felépített maga a figura is: Woody Allen és Kilgore Trout közös gyermeke lehetne, aki egy mondatban említi Freudot és A szerző halálát, majd ugyanezt a mondatot megszakítva elsüt egy pár gonosz és morbid viccet, majd kiszól a nézőtérre egy csinos nőnek. A mozgatási technika nemcsak pontos és összehangolt, de izgalmas, egyéniséggel teli. Az előadás során egyszer sem fedik el a színházi szituációt. A báb zsémbesen gonosz, a közönséget egyébként utálja, még a bábosaival is összevész – és tízpercenként kötelességének érzi, hogy figyelmeztessen minket arra, hogy bábszínészek is vannak ám a színpadon…
Nehéz válogatni ennek a tömör és szorosra fűzött előadásnak a jelenetei közül – kulcsjelenetként talán mégis az egyik különlegesen nehéz mutatványként előadott mozdulatsor emelhető ki. A közönség kegyeiért véres verejtékkel küzdő báb felkéri a bábosokat, hogy rakják le, és szépen lassan hagyják ott testét az asztalon. Láthatóan frusztrált, sőt fél. Többször kiszól nekünk, a közönségnek is, hogy ne aggódjunk érte. A test élettelenül az asztalon marad. Mark Down azonban felüvölt Mózes hangján: „Teljesen szabad vagyok!” A bábosok egy darabig báb nélkül játsszák tovább az előadást, minden megkötés nélkül. Végül persze a báb elunja, és visszakéri a testét, hogy tovább mesélje, mi történt, amikor Mózes felmászott a hegyre, a zsidók meg álltak lenn, és nevettek rajta, milyen gyatrán mászik.
Az előadás szerencsére akkor ér véget, mielőtt még unalmassá válna: a játék második felében néha mintha kalapáccsal és csavarokkal rakták volna össze a dramaturgiát – erre példa az egyik színész színpad mögötti ténykedése, ami látványosan csak a szituáció előidézésének kelléke lehetett: el kellett tüntetni az egyik színészt, hogy egy nézőt lehessen a helyére emelni.
Mindezzel együtt a Blind Summit Theatre The Table című előadásával kapcsolatban szinte túl sok pozitív jelző sorolható fel. Összeszedett. Humoros. Okos. Figyelemre méltó. Technikás. Profi. És végül: szinte ismeretlen életörömmel és humorral mutat rá egzisztenciális kapcsolatokra: báb–bábos, Isten–ember. Logikus–irreális, hit–játék.
The Table
Blind Summit Theatre (UK)
A TRAFÓ előadása, 2014. április 17., 18.
Rendező: Mark Down
Bábok: Nick Barnes
Bábos: Mark Down, Sean Garrett, Irena Stratieva
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások