A dolgok (és a szavak)

A Kenéz László és Rónai András által szerkesztett A dolgok (és a szavak) című tanulmánykötet a L’Harmattan kiadó és a Magyar Fenomenológiai Egyesület közös sorozatának új darabja. A sorozat, mely a Dasein Könyvek megnevezést kapta, a fenomenológiához kötődő tudományos munkák kiadását tűzte ki céljául.

A könyv alcíméből látható - A fenomenológiai kutatás kortárs problémái -, hogy tematikájában jól illeszkedik az előbb említett koncepcióba. A kötetben összesen huszonegy szerző egy-egy tanulmánya található. Ezeket a szerkesztők öt nagyobb témakörbe osztották, melyek a következők: másik, tapasztalat, test, módszer, történelem. Már ebből következtetni lehet arra, hogy a tanulmányok igen széles spektrumot fognak át, ami szükséges is ahhoz, hogy a vállalt feladatot a könyv teljesíteni tudja, azaz, hogy bemutassa a fenomenológia tudományterületének jelenlegi helyzetét.

A sokszínűség amúgy is a tanulmánykötet egyik legfőbb jellemzője. Ha a különböző fejezetegységeken belül megvizsgáljuk magukat a tanulmányokat is, észrevehetjük, hogy az egyes írások többnyire eléggé eltérő témákat dolgoznak fel. Azonban nemcsak a témák kiválasztásában, hanem a problémák kezelési módjában is elég markánsan megjelenik ez a pluralitás. Általában a tanulmányok egy, a fenomenológiai hagyományban fontos gondolkodóhoz kapcsolódnak, főként Husserlhez. Gyakorta értekeznek a szerzők a nála felvetődő fenomenológiai problémákról, ugyanakkor akadnak olyan írások is, amelyek más tradícióhoz tartozó filozófusok nézeteinek elemzésével ragadják meg témakörüket (pl.: Tiszóczi Roland Barna: Az elismerés és a tapasztalat összefüggése Hegelnél). Van olyan tanulmány is, amely más tudományos diszciplínának eredményeit igyekszik megnyitni a fenomenológiai kutatás számára (Kenéz László: Elődök bőrében: evolúciós fenomenológia). Sőt találunk olyan művet is, amely a filozófiai hagyomány egyes szereplőit éppen hogy csak megemlíti, de szinte kizárólag egy bizonyos problémának önálló kifejtésére összpontosít (pl.: Váradi Péter: A test a barátságban és a szerelemben).

Tovább sorolhatnánk azokat a perspektívákat, ahonnan szemlélve ezek a tanulmányok nagyon eltérőnek mutatkoznak. Olyan jegyeket viszont, amelyek szorosabban összekötnék ezeket az írásokat, már annál kevesebbet találunk. Általánosságban el lehet mondani, hogy a szerzők törekednek arra, hogy közlendőjük minél inkább érthető legyen, a szövegekben nagyon sok a szemléletes példa, ami a laikusok számára is könnyebbé teszi a fejtegetések megértését. A nyelvezeten túl közös mozzanat, hogy a tanulmányok természetesen inkább problémafelvetések, mintsem ezeknek a megoldásai, illetve az írások végére legtöbbször az derülhet ki az olvasó számára, hogy a szerző milyen irányba tenne lépéseket az adott probléma teljesebb körű megválaszolásához. Ezért a tanulmányok szinte kényszerítik az olvasót arra, hogy a témát továbbgondolja, ami véleményem szerint a könyv egyik legnagyobb pozitívuma. Hogy csak néhány, önkényesen kiválasztott példát említsek: Marosán Bence Péter, miután bemutatta, milyen kritikák érik azt a husserli célkitűzést, hogy a fenomenológus csak az abszolút bizonyossággal belátott eredményekből induljon ki filozófiája felépítésében, megmutatja azt is, hogy minden kritika ellenére érvényes a husserli irány, mivel léteznek olyan ősevidenciák a gondolkodó tudat számára, amelyek nem megkerülhetőek. Azonban az ősevidenciák tüzetesebb vizsgálatára nem marad idő. Farkas Henrik Lévinas filozófiájából kiindulva azt a kérdést feszegeti, hogy mi is az az „idegen”-ség, ami beindítja a filozófiai gondolkodást. Érdekes megállapítását, mely szerint a filozófiát voltaképpen az mozgatja, hogy a gondolkodó mivel összefüggésben érez nagyobb intenzitás élményt, már nem aknázza ki teljesen. Függőben marad az a fontos kérdés, hogy milyen is ez az affekció egészen pontosan, valamint az, hogy miért van az, hogy látszólag minden filozófust némileg mással kapcsolatban ér ez az intenzitás élmény. Azonban, mint említettem, ezek a befejezetlenségek valamilyen értelemben a tanulmányok erényeiként is értelmezhetők.

Nagyon hiányzik viszont a könyv elejéről egy előszó. Egy jól sikerült bevezető után jobban érezhető volna, mi az a közös alap, ami indokolja azt, hogy a szerzőknek eme művei egy kötetben szerepeljenek. Valamint talán szerencsés lett volna, ha a könyv végére beillesztenek a szerkesztők egy név- vagy tárgymutatót. Ugyanis a tanulmányok címeiből első pillantásra nem feltétlen derül ki, milyen témához vagy filozófushoz illeszkednek az adott művek (pl.: Mestyán Ádám: A pillangó nyoma), és ezzel megkönnyítették volna azok dolgát, akik esetleg saját kutatásukhoz keresnek valamilyen számukra hasznos adalékot.

Mindent összevetve a könyv megfelelően bemutatja, hogy a kortárs magyar fenomenológusokat elsősorban milyen kérdések érdeklik, s hogy ezeket a problémákat milyen metodológiával közelítik meg. Ezért bárkinek az érdeklődésére számot tarthat, aki kíváncsi, hogyan művelik a filozófiát a kortárs magyar filozófusok.

 
Kenéz László – Rónai András (szerk.): A dolgok (és a szavak). L’Harmattan kiadó. Magyar Fenomenológiai Egyesület, Budapest. 2008.