Egy század foglalata
A huszadik század megítélésének kérdése már évtizedek óta vitatott téma. Sokan, többféle módon próbálták leírni, megítélni ezt a mélyen bennünk élő századot. E nagyívű kísérletek sorába tartozik Alain Badiou műve, A század is, ami a Typotex kiadó Radikális gondolkodók sorozatában jelent meg 2010 elején. Vitán felül áll, hogy a szerző, az 1936-os születésű Alain Badiou radikális gondolkodó.1 1968 eseményeiben tevékenyen részt vevő, egykoron Althusser köréhez tartozva maoista, és mindmáig marxista értékeket valló, politikailag aktív filozófusként kiemelt helye van a jelenkor meghatározónak tartott francia gondolkodói körében. Személye nemcsak mint filozófus ismert, hanem drámaíróként, kritikusként is. Mindezek ellenére munkásságára mindeddig kevesen figyeltek Magyarországon.
![](http://kuk.btk.ppke.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/ab.jpg)
Maga a mű tizenhárom fejezeten keresztül vizsgálja „a század” mibenlétét. Badiou számára, jó filozófusként, az egyetlen egységesítési szempont a gondolat. Kérdésfeltevése szerint: „Mi olyasmit gondoltak ebben a században az emberek, ami nem egyszerűen a korábbi gondolkodás továbbvitele? Melyek azok a gondolatok, amelyeket nem örökségként kaptak? Mi mindenen gondolkoztak, ami korábban végiggondolhatatlan, sőt elgondolhatatlan volt?” (14. o.) Módszere az, hogy irodalmi és politikai művek beható elemzése alapján vallomásra bírja magát a századot, azaz azt próbálja megérteni, hogy „hogyan gondolkozott a század a saját gondolkozásáról, hogyan határozta meg a gondolkodásbeli specifikumait annak a viszonynak, amelyet saját gondolkodása történetiségéhez alakított ki?” (uo.). Elemzéseiben a század számos kiváló költőjének (mint például Mandelstam, Mallarmé, Brecht), vitatott politikusának (így Mao Ce-tung), illetve tudományos úttörőjének (mint Freud), vagy éppen egy festőjének (Malevics) munkáiból válogat (hogy csak a legismertebbeket említsük).
Badiou szerint „a századot” minden vonatkozásában a valóság iránti szenvedély uralta. A 19. századdal szemben, amelyet az álmok, ígéretek és romantika századának tekint, a 20. század szerinte már egy olyan évszázad volt, ahol az ember egy új világot tervezett, és alkotott meg, kezeiben formázhatónak vélve a valóságot. A szerző behatóan elemzi a huszadik század megértésének kulcsát, a rombolás általi újjáalkotás folyamatát, ami számos politikai ideológiának, és avantgárd művészeti csoportnak mozgatórugója volt.
![](http://kuk.btk.ppke.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/70106_0.jpg)
Badiou fejezetről fejezetre haladva változó nézőpontból fejti ki a valóság iránti szenvedély megnyilvánulását a művészetben, politikában és tudományokban. A szerző egyes vonásokat, melyek szerinte meghatározóak voltak, kiemelten kezel. Ilyen például a próbálkozás az új ember létrehozására. Szemléletesen mutatja be, hogyan törekedett a század az új ember megalkotására, eszközökben nem válogatva, túllépve a jó és a rossz határain. Egy másik példát említve, ilyen vonás az Egy és a Kettő kapcsolata, amely döntően meghatározta a huszadik század mozgalmainak gondolkodását. Badiou szavaival „a 20. században a világ közös törvénye nem az Egy, nem a Sok, hanem a Kettő. Nem az Egy, hiszen nem létezik harmónia, az egyszerűség hegemóniája, Isten egységes hatalma. Nem a Sok, mert már nem arról van szó, hogy elérjük a hatalmak egyensúlyát, az adottságok harmóniáját. Hanem a Kettő, és a Kettő modalitásában kifejezett világ kizárja az egyöntetű alárendelődés lehetőségét éppúgy, mint a kombinatorikus egyensúlyét.” (72. o.)
Annak ellenére, hogy a szerző a huszadik századot jelölte ki vizsgálódásai tárgyául, hosszasan foglalkozik a jelenkorral. Badiou szerint korunk, a „restauráció kora” már egy olyan ideológiák nélküli kor, amely lemondott mindazon törekvésekről, melyeket a 20. század a valóság iránti szenvedély okán kitűzött maga elé. Hosszasan lehetne sorolni a szerző érveit, melyek által szembeállítja a két századot, mégis leginkább talán ezt az ellentétet a művészetet vizsgálva, az Avantgárdok fejezetben tudja megragadni. Badiou szerint „visszatértünk tehát a klasszicizmushoz, noha annak eszközei nélkül: mindig minden elkezdődött már, és felesleges azt képzelni, hogy a semmire építve létrehozhatunk egy új művészetet, vagy egy új embert. Ez jogosít fel arra, hogy kimondjuk, a század véget ért, hiszen a 20. századi művészetet és az avantgárd formalizációját úgy határozhatjuk meg, mint a nem klasszikus művészet megteremtésére tett kísérletet.” (244.o.)
Mint minden nagyobb összegző munkának, Badiou művének is vannak hibái. Talán a szerző maoista múltjának köszönhetően, egy helyen hosszan védelmezi (113-115. o.) a kulturális forradalmat, szembehelyezkedve mindazokkal, akik ezt csupán a Párton belüli hatalmi harcnak tekintik. Lehet Badiouval egyetérteni, vagy éppen vitatkozni vele, de kisebb historiográfiai kitérője nem illeszkedik bele szervesen műve szerkezetébe. A munka másik gyengesége a marxista terminológia kritikátlan átvétele. Csak egy példát említve, a szerző igen pontatlanul összemossa a fasizmust és nácizmust, és mindkét ideológiára, mint fasizmusokra hivatkozik (180-181. o.). Más helyeken a marxista történelemszemlélet félreérthető toposzai tűnnek elő. E szellemi irányzat hatása érződik Badiou korszemléletében is, hiszen az elmúlt évszázadok történelmét egymást váltó forradalmi és „ellenforradalmi” korszakok sorozatának tekinti.
![](http://kuk.btk.ppke.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/Alain-Badiou_Ibo_Sipa.jpg)
Hibái ellenére Alain Badiou munkája kiváló összegzés az elmúlt évszázadról. Művében a szerző kérdésfeltevésének megfelelően kimutatja azokat a törekvéseket, amelyek formálták a huszadik századot. Könyvét különösen értékes alkotássá teszi az a körülmény, hogy benne a szerző egy olyan letűnt századról ír, melynek önmaga is aktív részese volt, így belülről élte meg a valóság iránti szenvedélyt, valamint az Egy és a Kettő viszonyát. A szerző sokoldalúsága – aki egy személyben filozófus, író, kritikus, rendező, politikai aktivista, valamint a matematika tudományának művelője – visszatükröződik munkájában, így számos olyan összetett jelenségre képes rámutatni a huszadik század tekintetében, amit eddig kevéssé, vagy egyáltalán nem vizsgáltak.
Összegezve, Badiou egy átlátható, letisztult rendszerben elemzi a huszadik századot. De értelmezését áthatolhatatlan keretek közé szorítja a szerző marxista szemléletmódja, ezért műve csak egy meghatározott szemszögből képes láttatni „a századot”. Mint ahogy minden ablak csak a táj egy részletét tudja megmutatni, úgy Badiou munkája is csak a század egy kis részét képes áttekinteni. Egyszerűen azért, mert Badiou marxizmusa az ablak keretéhez hasonlatosan, határokat húz önnön zseniális gondolatai köré. De még ezért a kicsi, korlátok közé szorított részért is érdemes elolvasni, mert a szerző, amellett, hogy rengeteg eredeti meglátást sűrített könyvébe, a maga korlátaival is „a századról” vall. Mondhatni egy alapmű mindazok számára, akik a huszadik századot akarják megérteni, „nem középiskolás fokon”, hanem a mélyrétegekig leereszkedve.
Alain Badiou: A század. Budapest, Typotex. 2010. 321 o. (Radikális gondolkodók sorozat.) Fordította: Mihancsik Zsófia.
1 Tamás Gáspár Miklós bevezetőjét Badiou munkásságába lásd: Tamás Gáspár Miklós: „Alain Badiou.” Fordulat. 2009. 5. sz. 92-94. o. (Elektronikus formátumban erre a linkre kattintva érhető el.)
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások