Egyszerű többség – többségben az erő?

Az egyszerű többség szabálya szinte minden, a demokratikus elveket ismerő és valló ember számára egyértelmű: a többség szava dönt. Hasonló szemléletbeli elgondolások lebegtek a Műcsarnok március végén nyíló tárlatának létrehozói előtt is. A fiatal kurátorok a kortárs művészet alkotóközösségeit hívták meg a hatalmas műcsarnoki terek együttes alkotói birtokbavételére.

A kiállítás szervezőinek problémafelvetése izgalmas és időszerű: hogyan képes az önálló, alkotó individuum más alkotókkal termékeny párbeszédet kialakítani? Hogyan képes a művész önmaga tehetségét, művészi invencióit a közös alkotás szolgálatába állítani egy művészeti produktum létrehozása érdekében?

A kollektív művészeti alkotás által felvetett kérdések mélyrehatóbb elméleti reflexióját kissé háttérbe szorítva a kiállítás és az azt kísérő gazdag programsorozat inkább a meghívott művészcsoportoknak teremt bemutatkozási lehetőséget, akiket a közös gondolkodás köt össze. És valóban, mintha a koncepció nem teremtene különösebben erős kohéziós erőt a kiállítók között. Az egyes csoportok egymás mellett, mégis egymástól függetlenül jelennek meg, az őket összekötő kapocs nem kellőképp definiált a néző számára. Az az érzése támadhat a látogatónak, hogy ahányszor új térbe lép, mindannyiszor új kiállítás megtekintésébe is kezd. A művészcsoportok bemutatása/bemutatkozása egy időben, egy helyen persze nehezen kivitelezhető feladat. Ennek nem csupán a résztvevő művészek nagy száma az oka, hanem a megvalósított alkotások hely- és anyagigénye, műfaji sokrétűsége is. Több installáció esetében is érzékelhető, hogy a termek hatalmas méretei ellenére a fehér falak közé zárt munkák kívánják az utca, a külső tér adta levegőt, szabadságot.

Ugyan a tárlat fő célja a bemutatás volt, mégis több művészcsoportot már jól ismerhet a közönség. Az ő munkáik a köztéri művészet különféle műfajait képviselik. A Tehnica Schweiz például tavaly az Aviva közönségdíját nyerte el, ami azt mutatja, hogy az érdeklődők ismerik és elismerik az alkotópáros munkáját. A Ludwig Múzeum gyűjteményének új válogatásában is megtalálható alkotásuk. A Műcsarnok kiállításán Katarina Šević bevonásával – aki a kollektív tárgyi és képi emlékezettel foglalkozik munkáiban – képzőművészeti és színházi megjelenést ötvöző, a kollektív emlékezetből és hétköznapi élményekből táplálkozó színpadi „élménynyalábokkal” jelentkeztek.

A duó ez esetben kiegészül egy alkotóval, s máris érvényesülhet az alkotási folyamat során az egyes érdekek, elképzelések érvényesítésénél az egyszerű többség elve. Merthogy van többség. A kollektív alkotói folyamat során rendkívül fontos az egyéni szemléleti különbségek összehangolása. Ennek megvalósulásához közös szabályokat kell lefektetni, amelyeket mindenki magára nézve érvényesnek tekint. A közös cél elérésében – a műalkotás létrehozásában – azonossá kell válniuk egymástól független, eltérő gondolkodású alkotóknak. Tehát az egyes művész a közös alkotás során részben önmaga feladására kényszerül. Ugyanakkor a közösségben való alkotás lényege a különböző egyének szempontjainak, állásfoglalásainak ütköztetése, termékeny együttállása is. Csakhogy mi a helyzet alkotópárosok esetén? Hogyan érvényesíthetők szavazat-egyenlőség esetén az elképzelések? A minősített többség elve az összeshez képest vagy a jelen lévőkhöz viszonyítva ír elő az általánostól eltérő, meghatározott arányt. Szerencsésebb elnevezése/elve lehetett volna a megvalósult kurátori kezdeményezésnek az adott helyzetre specifikus szabályok és arányok lefektetése, amely a kiállító művészek heterogén elképzeléseit – szuverenitásuk tiszteletben tartásával – könnyebben közös mederbe terelheti.

A kortárs művészet alkotócsoportjainak működését, a kollektív alkotás mibenlétének új aspektusait talán nem feltétlen mutatta be a tárlat, nem hozott új szempontokat ennek feltérképezéséhez, mégis a különböző műhelyprogramok és kísérő rendezvények a múzeumi közeg újraértelmezési módjainak gazdag tárházát mutatták be. A művek kiállítótérben lévő statikus szerepén túl a szervezők számos keretprogrammal igyekeztek rámutatni a kiállítótér, mint dinamikusan alakítható és használható, pezsgő alkotói tér funkciójára. A szokásos megnyitó fogadás helyett otthonos konyhai miliő csalogatta közös étkezésre, beszélgetésre az érdeklődőket különleges ételeivel. Az étkező mindennapi kommunikációnk, közös létünk egyik legfontosabb közege, hiszen gyakran egy fárasztó nap után szeretteinkkel, családunkkal is egy tál meleg étel mellett, asztalhoz ülve beszélgetünk. Ismerősökkel, barátokkal sokszor egy csésze kávéval vagy egy finom ebéddel összekötött találkozót szervezünk. Az étkezés közösségformáló szerepe mindennapi, természetes velejárója életünknek, amely itt, a Műcsarnokban szükségképpen utal a művészet „gondolatcserében” játszott szerepére is.

Míg a konyhai közeg a nyüzsgés, a beszélgetések és találkozások helyszíne, addig a D1618 Csendautomatája az egyén magára maradásának lehetőségét kínálja. Emberekkel, megoldandó feladatokkal, stresszel és állandó zajjal telített hétköznapjainkban apró „csendkivágat” ez, amelyben az egyén mikrokozmoszának hangja erősödik fel. A nagyméretű „dobozba” bújva minden külső hanghatás, zavaró tényező kint reked. Az ember magára marad, önnön lényével folytat egyfajta párbeszédet. Kérdés, hogy el tudja-e viselni a csendet? Az állandó zakatoláshoz, rohanáshoz szokott individuum képes-e önnön működésére, legbensőbb lényegére figyelni? Folyton emberekkel együttvéve, a társadalom tagjaként, egy család vagy egy párkapcsolat tagjaként, egy munkahelyi közösség részeként hogyan, mennyiben érvényesülhet az ember, mint egyszeri, individuális jegyek által meghatározott lény? A választ ki-ki a maga csendjében lelheti meg.

Az egyes individuumok és a kollektíva művészeti alkotás folyamatában betöltött szerepéről és viszonyrendszeréről a kiállítás angol címe többet sejtet: ’No one belongs here more than you’. A valahová tartozás ténye ugyanis lényegileg határozza meg az embert a mindennapokban, s talán a művészt is az alkotásban. Hiszen a közösségben betöltött szerep, illetve az általa támasztott közös cél fontos határpontokat jelöl ki nem csupán a társaság, hanem az egyén önazonossága, identitása számára is. Valamihez viszonyítva határozza meg magát, lel rá egyedi karakterére, hangjára mind a művész, aki más művészekkel közös gondolkodásba, alkotásba kezd, mind pedig a látogató, aki ez alkalommal különösen fontos szerepet kap: alkotóvá, a műalkotások aktív részesévé és alakítójává válhat a kiállítás megtekintése során.

Egyszerű többség 

Művészeti együttműködések bemutatása

Kurátorok: Csizek Petra, Döme Gábor

Megtekinthető: 2011. 03. 27 - 04. 23.

Műcsarnok

1146 Budapest, Dózsa György út 37. (Hősök tere)

www.mucsarnok.hu

mucsarnok@mucsarnok.hu

Nyitva tartás:

Kedd és Vasárnap: 10-18

Csütörtök: 12-20

Hétfő: Zárva