Esős évszakok; Hajszál híján úriember

Esős évszakok

Mi jut eszünkbe Iránról? Hát nem a film, az biztos. A szemem előtt egy poros ország lebeg, ahol fenyegető állapotok uralkodnak, megjelenik egy agresszív vezető, fejkendős nők, szakállas férfiak, és persze, a terrorizmus. De igazából fogalmam sincs, milyen ott az élet, hogy kik élnek ott. Még egyszer: iráni film. Hányan láttak iráni filmet? Nincs mit szégyellni, ha nem tudunk büszkén jelentkezni, mert eddig én sem láttam egyet sem. És egyszerre jön a felismerés. Hogy nagyon is hasonlítanak ránk, hogy nagyon hasonló problémákkal találkozunk, olyanokkal, mint bármely európai országban.
 

Egy fiú ül a konyhában. A mama mosogatás közben felháborodva ecseteli, hogy mennyi szemetet képes hagyni maga után két fiú. A fiú keveset beszél, zárkózottnak tűnik. A mama mindenféle élelmiszert pakol be a modern hűtőbe. Miután egyedül hagyja a fiút, megjelenik a jókedélyű apa, ételt-italt hoz a fiának. A két szülő elvált, és a modern lakásból mindketten elköltöztek. Egyedül hagyták az idősebb kamaszt, hogy kezdjen önálló életet. És milyen ez a fiú? Elhagyatott, magába zárkózó, nem találja a helyét, csak úgy van, célok és jövőkép nélkül. És a legizgalmasabb az egészben, hogy nem egy utcán fetrengő koldus gyereke. Szülei nagyon is jómódú emberek, lakása remek bútorokkal, házimozival van felszerelve. Nem kint van a probléma, hanem belül. A kapcsolatok hiánya fáj igazán. Aztán jön egy lány, mert a lányok előbb utóbb jönni szoktak. De jelent ez valamit? Mit kezd egy ilyen zárkózott lélek a másik személlyel?

Amit látunk, az nagyon hasonlít az olasz neorealizmusra, de az újhullámos ábrázolásmód is rokon vele. Nevezzük úgy, hogy ez az iráni realizmus. Dokumentarista az elbeszélésmód, a színek nagyon hidegek, kékesek, a kamera végig kézben van, és úgy követi a szereplőt ide-oda. Majid Barzegar rendező nem tesz mást, mint a fiúhoz rögzít minket. Bepillantunk az életébe, tisztes távolságból figyeljük, ahogy lebeg a semmiben, mindössze pár napig. Tehát abszolút minimalista filmről van szó, zene egyáltalán nincs. Nem a közhelyes sztori a lényeg, hanem a karakterek. A színészek pedig tökéletesek, a két fiatal nagyon eszköztelenül, visszafogottan játszik, természetesek és őszinték. Rajtuk keresztül meg tudjuk érteni ezeket a nagyon távoli embereket is.

A rendező elfordítja tekintetét a nemzetközi témákról, és a jelen fiataljaira fókuszál. Mintha azt jelezné, hogy még abban a „poros és fenyegető” országban is vannak mindennapok, egyszerű emberek, autóutak, öntözött parkok, kultúra. Ott is dilemma, mit vegyen fel egy kamaszlány, csak a kérdés ott az: melyik ruhához milyen színű és anyagú kendő illik. A lány meg is kérdezi a fiútól: neked, mint fiúnak, melyik kombináció tetszik jobban? Az ilyen mindennapi helyzetek teszik érdekessé és értékessé a filmet.

De a 90 perces játékidő nagyon hosszúnak tűnik ennyi cselekményhez. Az első feléig igazán erős, a vége felé már kissé fárasztó lesz. Lassú film, hosszú beállításokkal, kevés cselekménnyel, kevés érzelemmel, és a semmittevés egy idő után unalmassá válik. Végül pedig kiderül, hogy az irániak még nálunk is tudnak reménytelenebb filmet készíteni. A lezárás nem jut el sehová, egyszerűen magára hagyjuk a fiút egy szerencsétlen helyzetben. Nesze nektek, európaiak.

Ez azért nem a művészfilmkészítés tetőpontja. Ez messze nem a végállomás. Viszont szép, és elgondolkodtat. De legyünk csak kegyetlenek. Filmfesztivál van, az alkotások úgy sorakoznak fel, mint a nők egy szépségversenyen. Vagyis nem az a lényeg, hogy „ahhoz képest”, hanem az élmény számít, az, amit kaptam. Így, ahogy ilyenkor szokás, pontozunk, 10-es skálán. Végszó: 7/10.

Esős évszakok
(Fasle Baranhaye Mousemi)
színes, iráni filmdráma, 86 perc, 2010

rendező: Majid Barzegar
forgatókönyvíró: Majid Barzegar, Hamed Rajabi
operatőr: Amin Jaferi
producer: Manoochehr Shahsavari
vágó: Javad Emami

szereplők:
Navid Layeghi Moghadam (Sina)
Marzieh Khoshtarash (Nahid)
Alireza Bagheri (Masoud)
Mehran Khodaei (Ali)

Hajszál híján úriember

 

Norvég filmet látunk. A skandináv filmek szép számmal jelennek meg nálunk is, és egyre több országban ismerik meg őket (mármint a Bergman utáni nemzedéket). És az igazság az, hogy északi alkotóktól nemigen látunk rossz filmet. Ez sem lett az, de lassan ki kell mondani: a sok hidegség és groteszk alak kezd fárasztóvá válni.

Amit a norvég rendező, Hans Petter Moland alkotott, az egy ízig-vérig skandináv tragikomédia. Kézikamerával felvett szürkés, jellegtelen képi világgal. Ütődött, kisszerű emberekkel, akikben persze, van valami szerethető is. Lezüllött, tönkrement arcokkal, akiken jókat lehet nevetni. Megkapjuk az északiakra jellemző szélsőséges szituációkat és meglepő fordulatokat. Van egy gyilkos, aki épp most szabadul a börtönből. Van egy középkorú, csúnya nő, akit elhanyagolt a férje, és szexuálisan kissé frusztrált. Van egy keménykedő gengszterfőnök, aki úgy szerencsétlen, ahogy van. Van egy feleség, aki ugyan elvált, de azért egy gyors menetre még kapható. Van egy új jelöltje, de őt nem szabad megkörnyékezni. Van egy fiú, aki nem ismeri apját…

Nagyon is közönségbarát alkotást kapunk. Olyan igazi fekete komédiát, ami hazájában valószínűleg nagy sikert arathatott. De lehet, hogy egy norvég néző épp úgy kezdheti unni hazája filmművészetét, ahogy mi a sajátunkat. Megint nincsenek egészséges, ép karakterek. Megint az élet derékon aluli oldalát látjuk. Persze, hogy nevetek a groteszk helyzeteken, a már-már felháborító tetteken, de azért közben csóválom a fejem: néha a jó ízlés határán táncol a film, és láttunk már ehhez hasonlót korábban is, például Anders Thomas Jensen munkáit.

A színészi játék különben remek, Stellan Skarsgård tökéletes a szerepében, talán ő az egyetlen, aki közel tud kerülni hozzánk, mert a szemében mindig csillog valami fény. A tisztaságra törekvés.

Nem mondom, hogy nem éreztem jól magam a film alatt. Azt sem, hogy fölösleges darab lenne. Mondjuk azt: ezúttal még elfogadjuk a mutatványt, de a jövőben ez már kevés lesz. Mert nem igaz az sem, hogy északon csak ilyen filmet lehet készíteni. Susanne Bier megmutatta, hogyan lehet szépet, életigenlőt alkotni Egy jobb világ című filmjével, amiért Oscar-díjat is kapott. Persze, kell a humor is, és mivel egy jól megírt filmmel állunk szemben, elég, ha bólintunk egyet. 7/10 az ítélet.

Hajszál híján úriember
(En ganske snill mann)
színes, feliratos, norvég vígjáték, 105 perc, 2010

rendező: Hans Petter Moland
forgatókönyvíró: Kim Fupz Aakeson
operatőr: Philip Ogaard
producer: Finn Gjerdrum, Stein B. Kvae
vágó: Jens Christian Fodstad

szereplők:
Stellan Skarsgard (Ulrik)
Henrik Mestad (Kenny)
Bjorn Floberg (Rune Jensen)
Gard B. Eidsvold (Rolf)
Jorunn Kjellsby (Karen Margrethe)
Bjorn Sundquist (Sven)

video