Félreérthetetlen mondatok

A Ludwig Múzeum állandó gyűjteményének új darabjait mutatja be a Félreérthetetlen mondatok elnevezésű tárlat, mely már címével is provokál: egyértelműséget mímelve valójában (félre)értésre, gondolkozásra hív, hiszen ahogy Tímár Katalin kurátor fogalmaz: „nagyban épít a néző aktív részvételére, aki saját személyes tapasztalatát és tudását használja a művek értelmezése során, miáltal sokkal személyesebb viszonyt alakíthat ki a tárgyakkal”.

A tárlat anyaga főleg közép-európai és magyarországi problémákra koncentrál, de globális, illetve a művészet ontológiájával kapcsolatos kérdések is előkerülnek, s emellett a „hiány-jelenlét” felvetésre válaszoló alkotások kaptak helyet. Az ’50-es évek végétől napjainkig terjedő korszakok szabad újragondol(tat)ását célozza meg a gyűjtemény a társadalmi-kulturális-politikai-művészeti jelenségekre, összefüggésekre reflektáló művek által úgy, hogy nem tematikusan termekbe rendezve, hanem a „csoportosíthatóság” ellenére is szétszórva láthatók a művek, így azok egymással élénk párbeszédet folytatnak, s csak a látogatón múlik, tud-e személyes kapcsolatba lépni velük.

Belépve rögtön Csákány István A holnap dolgozója, bevetési ruha (2009) című installációjába ütközünk. A mű, egy bevetések közben levetett tűzoltóruhát formáz, melyből a dolgozó hiányzik: ebben a kiragadott pillanatban mutatja meg, hogy a jelen-nem-lét valójában mennyire telített. Veszely Beáta nagy vörös párnája - melyet Van Eyck Arnolfini házaspárjának ágyáról „emelt el”- a részlet kiemelésével játszik, így kérdez rá a kanonizált értelmezésre, teszi máshová a hangsúlyt. S talán az „elemelés”, az „ellesés”, a „hangsúlyeltolás” mozzanata az, mely kulcsszerepet tölt be a tárlat megtekintése során: minden alkotás egy kis részlet kiemelésén keresztül irányítja figyelmünket a téma mélysége, összetettsége felé. Ilyen például az Utcára a mondanivalóddal (1975) címet viselő Hajas Tibor fotóakció, mely a szocialista Magyarország valóságát idézi fel a külföldre címzett levelek cenzúrájának tartva tükröt: középületek falára írt üzenetekkel reagálva a kor gyakorlatára. A mindenkori rendszerekhez kapcsolódó katonai, politikai titkok tematizálásán keresztül tágítja ki Erdélyi Miklós alkotása (Kriegsgeheimnis, 1984)a „titok” jelentését; s a művész maga 29 magyarázattal bővíti művét: például: „Ami van – Hadititok; Ami nincs – Hadititok; A vigasz – Hadititok; A lehető – Hadititok” stb.

A náci tömegpusztításra reflektál Libera Lego- koncentrációs tábor című munkájáról készült fotójával, melyen lego-elemekből épített koncentrációs tábor látható. Háttérben a jó rosszra való felhasználásának közhelyes gondolata áll, de itt egészen új perspektívából látjuk, hogy a tudomány vívmányait - a racionalizmus túlburjánzásaként is értelmezhető - náci halál-táborok működtetésére hogyan használták. A kegyetlenség és a gyerekjátékként lego-elemekből felépíthető koncentrációs tábor párhuzamba állítása tükröt tart a jelennek, s a történelemnek egyaránt az elemek középpontba állítása révén.

A mindenkori rendszerektől elválaszthatatlan, s a művészt egzisztenciálisan érintő probléma az ennek kiszolgáltatott „művész-lét”. Nagy Kriszta Kortárs festőművész vagyok című plakátja „mai magyar valóságunkat” próbálja felrázni azzal, hogy képén alsóneműben pózol, önmagát reklámozva. Érdekes ezt összehasonlítanunk Stilinovic Művész munka közben (1978) című fotósorozatával, melyen egy ágyban fekvő szakállas alak vegetálását látjuk. A művész életétől, a művészet helyétől mindenkor elválaszthatatlan a művészeti világ. Erre nyit ablakot Nemes Csaba festménye, mely alkonyati fényben ábrázolja a Dorottya Galériát, hiszen a mű a galéria kényszerű bezárása elleni figyelemfelkeltő kiállításra készült.

Kiragadott példák a fentiek, de talán érzékelhető az a sokféle látásmód és technika, melyet ez az „újragondolt gyűjtemény” felvonultat. S ahogy a tárlat lehetőséget ad a művek közti párbeszédre, úgy lépjünk be mi is az újragondol(tat)ás sodrásába. A kiállítás olyan összefüggések felvázolását célozza meg, melyek a közelebb-kerülés lehetőségét adják önmagunk, a művészet, mai világunk, és kulturális-politikai múltunk értelmezhetőségéhez, feldolgozhatóságához; csak rajtunk múlik, akarunk-e „aktív részesei” lenni egy korszakokon és tereken átvivő kiállításnak.

Félreérthetetlen mondatok. Az újragondolt gyűjtemény - Ludwig Múzeum

2010. május 26. - 2011. augusztus 14.

Kiállító művészek:

BACHMAN Gábor, BAK Imre, Bik Van der Pol, BIRKÁS Ákos, Rafał BUJNOWSKI, CSÁKÁNY István, ERDÉLY Miklós, ESTERHÁZY Marcell, Richard ESTES, Szemjon Natanovics FAJBISZOVICS, Harun FAROCKI, FEHÉR László, FICZEK Ferenc, Andreas FOGARASI, GYENIS Tibor, HAJAS Tibor, HALÁSZ Károly, IMPEX – WORKSHOPRON, IRWIN, JOVÁNOVICS György, KÁROLYI Zsigmond, KASZÁS Tamás, KASZÁS Tamás – KEREKES Gábor – KOVÁCH Gergő, KESERUE Zsolt, KIS VARSÓ / LITTLE WARSAW, KOKESCH Ádám, Stanislav KOLÍBAL, LAKNER László, LENGYEL András, Zbigniew LIBERA, MAJOR Rebecca, David MALJKOVIĆ, MAURER Dóra, Malcolm MORLEY, Antoni MUNTADAS, NAGY Kriszta, NEMES Csaba, PINCZEHELYI Sándor, Gerhard RICHTER, Simon STARLING, Henryk STAŻEWSKI, Frank STELLA, Mladen STILINOVIĆ, SUGÁR János, Sean SNYDER, SZOMBATHY Bálint, Timm ULRICHS, TÓT Endre, Goran TRBULJAK, VÁRNAI Gyula, VESZELY Beáta, WEBER Imre

Kurátor: TIMÁR Katalin

A művek vásárlását támogatták: Peter und Irene Ludwig Stiftung, Aachen; Nemzeti Kulturális Alap; Oktatási és Kulturális Minisztérium