A francia karikatúra mestere

Így éltek ti címmel rendeztek kiállítást a Szépművészeti Múzeumban Honoré Daumier, a francia karikatúra mesterének munkáiból. A kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria azonos című, Faragó József munkáit bemutató tárlatának társrendezvénye. A kiállítást Gonda Zsuzsa, a Szépművészeti Múzeum kurátora rendezte Gila Zsuzsanna közreműködésével, aki a litográfiák feliratait fordította magyarra.

Daumier-nek eddig négyszer rendeztek kiállítást a Szépművészetiben, az utolsót már mintegy harminc éve – ez volt az egyik ok, ami miatt újabb kiállítást kívántak szentelni a művésznek. A fő indíték azonban egy restaurációs munka eredményének bemutatása volt. A Szépművészeti Grafikai Gyűjteményének birtokában hatszáz litográfia és százötven fametszet van Daumier-től. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával állagmegóvás történt ezen műveken: eltávolították a képekről a foltokat, piszkokat, valamint a sérüléseket is helyrehozták. E példaszerű műtárgyvédelmi munka eredményeképp jött hát létre a kiállítás, mintegy százötven képpel, a Szépművészeti Múzeum saját anyagából – hangsúlyozzák a kiállítás bevezető szövegében is.

Az életmű kronologikusan és tematikusan egyaránt fel van osztva: nemcsak Daumier életét, művészi fejlődését, korszakait követhetjük végig a kiállításon, hanem a történelmi helyzet alakulását, a társadalomra való hatását is. Korképet kapunk a XIX. századi Franciaországról, az 1830-tól 1870-ig terjedő időszakról, miközben elmélyedünk a korabeli karikatúra műfajának sokszínűségében. A kiállítást bevezető szöveges tábla után rögtön egy térképes eligazítást láthatunk a tartalmi felépítésről. Hat egységre osztották a kiállítást a kurátori koncepció szerint: „Pályakezdés és politikai karikatúrák” (1830-35), „A párizsi polgárság mindennapjai” (1835-48), „Ókori történetek-sorozat” (1841-43), „A második köztársaság egy republikánus szemével” (1848-52), „Amásodik császárság és a pálya utolsó évei” (1852-79) és végül „Karikaturisták Daumier korában”. A térképen látható térfelosztás balról jobbra vezet körbe a téren, a gyakorlatban azonban egyes helyeken nehezen elválasztható a felosztás.

Az első egység a művész pályakezdéséről, a politikai karikatúráiról szól, az 1830-tól 1835-ig tartó időszakról. Láthatjuk Daumier első politikai vonatkozású műveit: ilyen a Le a függönnyel, a bohózatnak vége (La Caricature, 1834), amelyen a kövér, bohócnak öltöztetett Lajos Fülöp pálcával a kezében elhúz egy függönyt, ezzel a bekötött szemű Igazság felé fordulva jelzi, hogy véget ért a parlamenti komédiázás – a háttérben parlamenti ülést láthatunk. Vagy az Antoine d'Argout miniszterről készült kép, melyen a képaláírás felhívja a figyelmet: D'Argo orra előbb hagyja el a termet, mint a többi testrésze. A hosszú oldalfalon a történelmi eseményekről olvashatunk egy szöveges táblán – belehelyezkedünk az aktuális eseményekbe. 1799-től, Napóleon uralmától, a restauráción, a júliusi monarchián, a második és harmadik köztársaságon át 1875-ig. Majd olvashatunk röviden Daumier életéről. A politikai karikatúrákhoz kapcsolódó szöveges tábla viszont a terem közepén húzódó oszlopok egyikén olvasható, ami nem szerencsés, mert a látogató többnyire a művek megtekintése után jut oda elolvasni azokat az információkat, amelyek megkönnyítenék a megértést és befogadást. Megismerjük a Daumier műveit publikáló lapokat: a La Silhouette-et, a La Caricature-t és a La Charivarit. Ezt követően több szöveges tábla van, amely a hat nagy egységen belül kisebb témaköröket feszeget. Ilyen a Charles Philipponról és a sajtóillusztrációról szóló: Philippon, aki felfigyelt Daumierre és ő írt először kísérőszöveget a karikatúráihoz. Philippontól származik továbbá a ”körte”, Lajos Fülöp és az ő korrupt rendszerének szimbóluma, amely Daumier elsődleges kritikai célpontja volt. Olvashatunk továbbá a Daumier munkásságában előforduló grafikai technikákról: a litográfiáról, a gillotage-ról és a fametszet készítési eljárásáról, valamint arról, milyen volt Daumier a kortársak szemében.

A második egység a „Párizsi polgárság mindennapjai” címet viseli. 1835-től, a cenzúra és betiltás korszakában nem nyílt lehetőség más ábrázolásokra, ezért a tevékenységek, arckifejezések, érzelmek megjelenítése került előtérbe. Ilyen például a „Fiziognómiai gyűjtemény”-sorozat (1836-37), az „Arckifejezés-vázlatok” (1838-39) vagy a „Párizsi élmények” (1839-42). Az igazi dohányos című kép 1837-ből jól példázza a mindennapi tevékenységek megjelenítését. A „Hitvesi erkölcsök”-sorozat (1839-42) művein a nemi és társadalmi szerepek kerülnek előtérbe, az emberi kapcsolati problémák. A „Kékharisnyák”-sorozat (1844) igen mulatságos, a hagyományos nemi szerepek változását mutatja be. Ilyen például A humanista tudósnő koponyaszaggató filozófiai elmélkedésbe merül az emberről (Le Charivari, 1844). A képen egy szemüveges, görnyedt nő egy emberi koponyát fog és elmélyülten elmélkedik. Vagy egy másik kép, amelynél az asszony dühbe gurul: nem tud ilyen lármában alkotni, vigye már ki a férfi a síró gyereket! Az „Igazság szolgái”-sorozatban (1845-48) típuskarikatúrákat láthatunk a bíróság és az igazságszolgáltatás embereiről. Például: Nagyon úgy fest, hogy az ügyfelem cégéres gazember... Annyi baj legyen! Mekkora dicsőség lesz felmenteni! (Le Charivari, 1840) Ezeken a műveken a mimikára terelődik a hangsúly. A „Derék polgárok”-sorozatot (1846-49) szemlélve megfigyelhetjük, hogy az alakok ábrázolása formailag nagyot fejlődött: a szereplők dinamikusabban mozognak, változékonyabb a megjelenítésük. Ezeken a műveken szintén a társadalmi szatíra kerül előtérbe. Ilyen ”derék polgári párt” alkot az a Mintapár (Le Charivari, 1846),aki harminc éve ápolja a virágait és az erényt. További sorozatok az „Idegenek Párizsban”, a „Főbérlők és albérlők”, valamint a „Fürdőzők”-sorozat.

A kiállítás harmadik nagy egysége az „Ókori történetek”-sorozat, amelynél mulatságos színben tűnnek fel az ókori alakok. Láthatjuk a karikírozott Marsot és Vénuszt, majd Ikarusz bukását, amint azt apja nézi messziről, távcsővel. A terem végében egy ötvenkét perces filmet nézhetünk meg Daumier-ről, amelyet Judith Wechsler rendezett. Az aprólékos rajzok és a sok szöveg után jól jön a filmes sarok, egy rövid pihenőként. A negyedik egység „A második köztársaság egy republikánus szemével” (1848-52). Ide tartozik a „Szocialista nők”-sorozat, „A párizsiak 1848-ban”-sorozat, az „Aktualitások” és a „Képviselők képekben”, majd a „Köz és magán élet színterei”. Ide tartozó művek a Krinolin télvíz idején (Le Charivari, 1855) vagy az a csúfondáros kép, amelynél a hölgyek öltözéke alapján fogalmazódik meg a képaláírás: „nem is nők ezek, hanem léggömbök!” Az ötödik egység „A második császárság és a pálya utolsó évei” (1852-79). Itt olvashatunk Daumier 1860-as évekbeli rajzművészetéről, melynek kiemelkedő darabja a Cirkuszi kikiáltók 1864-65-ből, valamint késői politikai és allegorikus litográfiáiról (1866-71). Az ide tartozó műveknél már a külpolitika válik a fő témává, allegorikus elemeket használva. Az „Aktualitások”-sorozatba tartozó Az új Gulliver (Le Charivari, 1866) című képen például a Poroszországot megszemélyesítő óriás zsebébe rakja az apró német hercegségeket megszemélyesítő emberkéket, amely a porosz militarizmust hivatott jelképezni. A párizsi világkiállítás Béke szobrának tervén (1867)pedig egy állig felfegyverzett nőalakot láthatunk. A hatodik nagy egységbe tartozó alkotásokat a tér közepén húzódó oszlopsor jobboldalán láthatjuk: „Karikaturisták Daumier korában”. Kortárs művészek képeit szemlélhetjük, akik művein megfigyelhető Daumier hatása.

A kiállítás korrekt, hagyományos tárlat, tipikus megjelenítési eszközökkel, arculattal. A művek és szöveges táblák a falon láthatóak, folytatódva az oszlopokon is, fa szekrényes szerkezetekbe építve, valamint ugyanilyen szekrények helyezkednek el a térben is, egymás után, sorban kettő-kettő, végig a téren. Minden kép üveg mögött van elhelyezve. A teremben homály van, a művek megvilágítása igen gyenge – a fölfele néző lámpák a boltozatot világítják. Pedig ezek aprólékos rajzok, jó lenne őket rendes fényben látni. A művek azonban nem kaphatnak több fényt, a terem megvilágításának erőssége nem haladhatja meg az ötven lux egységet a papírok fényérzékenysége miatt. A visszafogott megvilágítás viszont előnyös abból a szempontból, hogy az üveg mögött látható rajzok nem csillognak be, amely visszatérő probléma a kiállításokon.

A tárlat térbeli elrendezése többnyire adott: a hatalmas terem adottságaihoz alkalmazkodva alakították ki a kiállítás berendezését. Belépés után balról jobbra haladunk körbe értelemszerűen, de később már nem teljesen egyértelműek az egységek határai. A néző nincs direkt vezetve a térben. Akkortájt válik kérdésessé a haladási irány, amikor a néző nem tudja eldönteni, hogy tovább haladjon a fal mentén: egyenként nézze meg a térben faszekrényeken elhelyezett műveket vagy az oszlopsoron haladjon végig? Egy ideig mindegy is, melyik útvonalat választjuk, nem árt azonban, ha a falakon elhelyezett szöveges táblák jókor vannak időzítve a művek között. Ha oda is figyel az ember a sorrendben való haladásra, akkor sem minden esetben egyértelműek az egységek, korszakok kezdő és befejező határai, hogy mi hova tartozik. A térképet, amire még emlékezhetünk a kiállítás elejéről, út közben már nem követjük, így nem sokat segít.

Mikor ott jártam, meglepően sokan voltak a kiállításon, folyamatosan érkeztek a látogatók, sok volt a külföldi is. A tárlaton rengeteg a szöveg, a feliratok, képaláírások, de ezek nélkül nem is lennének érthetőek maguk a művek, ez hozzátartozik a karikatúra műfajához. Egy asztalra, a kiállítás közepe táján elérhető egy magyar és egy angol nyelvű katalógus: szép, igényes kinézetű. Láthatunk kiállítva néhány eredeti, korabeli újságot is. Több leülési-pihenési lehetőség adódik a kiállítás során, ami számomra például fontos. Pozitív, hogy mindenhova kényelmesen oda lehet férni, nem szűk a hely.

A kiállítás a terem adott, hagyományos arculatába illeszkedik, de valójában nem is számít a külcsín, mert anélkül is el lehet merülni a karikatúrák világában. Ma, amikor az előzetes reklámok, a média és az egész körítés, ami a kiállítás mellé van tálalva, sokkal dizájnosabb, színesebb, mint esetleg maga a kiállított anyag, az arculat magáról a lényegről vonhatja el a figyelmet. Kevés alkalom adódik manapság, hogy az ember elmerülhessen valamiben, túl rövid az idő. Egy ilyen típusú kiállításon, mint a Daumier, az embernek harcot kell vívnia önmagával, hogy tényleg becsületesen végignézze, mert hozzá van szokva a könnyű prédákhoz – nekem ez a tapasztalatom. És akkor talán észreveszi, hogy a majd’ kétszáz évvel ezelőtti képek megszólalnak, mesélnek. Ilyenkor mindegy, hogy meggypiros vagy padlizsánlila a fal, mennyire korszerű a térelválasztó elem, vagy hányszor volt kiplakátolva a kiállítás reklámja a hatos villamoson, ötvenszer vagy egyszer sem. A tárlat hangsúlyozza Daumier jelentőségét, kvalitását, rámutat, hogy nincs akkora űr a magas művészet és az ”egyszerű” sajtós karikatúrák között.

Honoré Daumier
Így éltek ti / Honoré Daumier – A francia karikatúra mestere
Szépművészeti Múzeum

2012. október 12. – 2013. március 3.

Kurátor: Gonda Zsuzsanna