A funkció új küldetése

Napjaink szinte minden pillanatában tárgyakkal vagyunk körülvéve. Sőt még azt a kijelentést is meg merném kockáztatni, hogy talán több tárggyal is, mint élőlénnyel. Tájékozódásunkat az eltárgyiasulás birodalmában a funkciók tanult kódrendszerei alapján vagyunk képesek koordinálni. A székre ülünk, a mikrofonba énekelünk, a tárgyakat védő csomagoló anyagokat használat előtt eltávolítjuk, s így vagy úgy – környezettudatosan vagy hanyagul – a szemétbe hajítjuk. A tárgyakhoz kapcsolódó viszonyrendszerünk olyannyira magától értetődő, hogy csupán akkor zökkenünk ki a mindennapi rutinból, amikor a tárgy a tőle elvárt funkciót képtelen teljesíteni. Kokesch ádám (1973) művészetének alapfelvetése pontosan ennek a magától értetődő forma és funkció viszonyrendszerének újraértelmezése. Strukturális és materiális szempontok alapján a legkülönfélébb tárgyak gyártói szándék szerinti küldetését cseréli újabbakra. De az is előfordul, hogy az új küldetés szerepében a tárgy a funkciót csupán imitálja. Kokesch ilyen médiumok együtteseiből teremt első blikkre talán steril és rendhagyó helyzeteket. A február 24-én a paksi képtárban megnyílt Pragmatikus Reláció című kiállítás látogatója a művész által újragondolt objektekkel organikusan berendezett univerzum közepén találhatja magát. Az installációnak a képtár indusztriálisan high-tech kiállító tere változtatás nélkül teremtett tökéletes környezetet. Bár ez csak az olyan gigakiállítások színesre festett és magas fokon manipulált térrendezésének tükrében jelentős megállapítás, mint az impresszionisták vagy az itáliai reneszánsz mesterművek tárlatai. Itt a kiállítótérben a legváratlanabb helyeken szerényen felbukkanó alkotások (magasan a látó horizont felett, alig látható beszögelésben) sajátos aurájuknak köszönhetően akár egyenként is értelmezhetőek. De a kiállítási szint tere feletti galériáról lepillantva egy obszervatórium mesterséges környezete rajzolódik ki. A felülnézetből egységesen átlátható térben elhelyezett tárgycsoportok különböző megfigyelési módozatokat indukálhatnak. Csakúgy, mint valóságos körülmények között a NASA kutatási expedícióin. A fikcionált helyzetben a hosszú kifutó fehér Bauhaus lakó kubusai előtt elhelyezkedő állványokat mintegy az utópikus megfigyelési bázis központjának is tekinthetjük. Sőt még el is hihetjük, hogy a három lábon egyensúlyozó derítő vászon alá beállított bakok és a szintén állványra rögzített színes geometrikus mezőket hordozó panel egy valóságos megfigyelő bázis pillanatnyilag evakuált területe. A bázison az épp nem jelenlévő kutatók szerepkörét mi magunk helyettesíthetjük azáltal, hogy tapogatózó érzékszerveinkkel a látottakat funkcionális küldetésekkel felruházva értelmezni igyekszünk.

Hasonlatos mindez ahhoz, amikor olyasmit kell működésre bírnunk, ami használati kódok hiányában számunkra csak puszta látvány. Például, ha a kezünkbe adná valaki az űrkutatásban jártas szakemberek egyes szerszámait, mondjuk egy meteorégési sebességmérőt, akkor az egy számunkra gyakorlati funkcióval nem bíró, de objektív viszonyok alapján esztétikai érzékeinket ingerlő tárgyiasult valósággal rendelkező eszköz lenne. Ez az objektív tárgyiasság azonban nem csak elkendőző szemfényvesztés. Egy ilyen szituáció nem látszat, hanem éppen hogy felszólítás, mégpedig az asszociációs képességeink működtetésére. Mindennapi megfigyeléseink alapszituációiban a látottakat korábbi ismereteink hozott anyagával párosítjuk, s ennek megfeleltethető aztán magához a kezelési metódushoz kapcsolódó elvárásunk. Amelynek kimenetele lehet sikeres vagy sikertelen is, de ez már a beteljesülés tartománya. A Kokesch műalkotásai által teremtett világ megtapasztalásához pont az ilyen mindennapi szituációs gyakorlataink általi beidegződéseket kell mozgósítanunk. S ha elég alaposak vagyunk, akkor a vizuális felderítő munkánk olyan heurékákkal párosul, mint az objekteken első pillanatban nem elkülöníthető, de rész elemként jelen lévő mindennapjainkból ismeretes primer tárgyak meglátása. Ez Kokesch művészetének az egyik maximálisan figyelemre méltó metódusa, hogy miközben az egyes tárgyakat újra kontextualizálja, közben nem elsődleges célja a tárgy eredeti formájának végletes felülírása.

A paksi kiállítás fiktív obszervatóriumának külső peremén elhelyezett „vadász les” egy gurulós irodai székből és egy mikrofontartó állványból álló mobilizálható együttes. Az állítható karú állványon a mikrofon helyére egy – a manuálisan már lakás felújítást végzők számára ismerős, festékhengerről a fölösleges festék eltávolítására szolgáló – rács van erősítve. Ha a székben ülünk, akkor a látó horizont magasságához igazított rácson keresztül az obszervatórium mögöttes látványa egy raszter rendszeren keresztül rajzolódik ki. Az így látott kép hatását tekintve megfeleltethető a katonai, vagy védett kutatási objektumokat határoló drótkerítésen befelé leselkedéskor elénk táruló látványnak. A leselkedős élmény helyszíni megtapasztalásakor szinte csak a rácsszerkezet horizontomhoz történő igazításával voltam elfoglalva, de később a készített fotóreprodukciók válogatásakor feltűnt, hogy a felülről érkező megvilágításnak köszönhetően az állvány és a rács együttesen vetett árnyéka egy mikrofon képét rajzolja ki. Persze mindez csak az én belátásom, amely a primer tudásomhoz igazodva, a véletlen által generált helyzetben, egy virtuális árnyképben a tárgyhoz kötődő funkcionális elvárásaimat igazolja.

A térben magasan a látóhorizont felett a falakra rögzítve, illetve a bázis állvány csoportja mellett, mini állványra helyezve monoszkópszerű paneleket láthatunk. Beállításaik a pásztázás folyamatszerű állapotának kimerevített pillanatát idézik. A plexi alapanyagú panelek geometrikus felületei a 18. század mára már szinte elfeledett üvegfestészeti technikájával (hinterglas) kerültek megfestésre.

Az újragondolt tárgyakkal belakott kiállítóteret másodlagos olvasat alapján értelmezhetjük a napjainkban felhígult tárgykultúra reneszánsz újjászületésének margóra írt jegyzeteként is. Sőt Kokesch ádám művészi küldetésének köszönhetően – akár az asszociációink gondolati mozgósításával párhuzamosan – a tárgyakhoz fűződő mindennapi viszonyrendszerünk újragondolása is időszerű lehetne. Adózva némi tisztelettel a gyakran figyelmen kívül hagyott emberek által teremtett formáknak.

Kokesch ádám: Pragmatikus reláció Paksi Képtár
A kiállítás kurátora: Fenyvesi áron

Megtekinthető: 2010. február 24. - április 25.