Groteszk a határon

Szeretem a jubileumi éveket. Jó az, ha hangosan ünnepelünk, éltetjük azokat, akiknek műveit kedveljük, akikre büszkék lehetünk. A Petőfi Irodalmi Múzeum az idén a huszadik századi magyar próza két kiemelkedő szereplője tiszteletére rendezett emlékkiállítást: száz éve született Örkény István és Ottlik Géza.

Mi mennyi?– a tárlat a címét A termelés zavartalanul folyik című egyperces novellából vett részletből kapta, ami egyszerre játék a számokkal és a szavakkal, valamint utalás a kiállítás apropójára is. A kiállítótér két részre oszlik; az elsőben az életrajz nem túl aprólékos bemutatását láthatjuk. Az író életének főbb eseményei elevenednek meg archív fotók segítségével. Az első kuckóban a születés, a gondtalan gyermekkor, a piaristáknál töltött tanulóévek, és a Gönczi Flórával való „égig érő szerelem” kedves képei. A kísérő szövegek Örkény István Vitray Tamással folytatott Ötszemközt című beszélgetéséből, valamint az 1978-ban megjelent önéletrajzából származnak.

Ahogy haladunk az időben és a térben, kicsit komorodik a hangulat, hiszen a második világháború, a munkaszolgálat, a hadifogság évei következnek. A tárlókban dokumentumok, a táborból otthonra írt levelek, lapok, és ami a legfontosabb, a lecke a túléléshez, a falon, egyetlen mondatban: A haláltól való félelmet nevetségessé kell tenni! Örkénynek a rendkívüli körülmények között is sikerült megőriznie életkedvét – 1946 karácsonyán hazatért. Újra nősült, megjelentek írásai és színházi dramaturgként dolgozott. Egy évtized nyugodt, rendezett élet, munka, elismerés – József Attila-díj, s a vitrinben sorakoznak a megjelent kötetek.

1956-ban Örkény István írta a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét, illetve az Igazság című lapban november másodikán megjelent a Fohász Budapestért című írása. A forradalomban betöltött szerepe miatt szilenciumra ítélték, 1962-ig nem publikálhatott. Ezekben az években eredeti szakmájában, gyógyszerészként dolgozott, és ekkor születtek meg az egyperces novellák, amelyek első ciklusa 1966-ban jelent meg aJeruzsálem hercegnője című kötetben, a Macskajáték című drámával együtt. A könyv az irodalmi élet szenzációja lett. Itt ér véget a kiállítás első szakasza, amelynek installációs elemei közé tartozik 11 darab – jellemzően visszafelé járó – falióra, mintegy stációkként jelölve az író életének állomásait.

A kiállítótér második része trükkös-tükrös üvegajtón át közelíthető meg. Rajta az Arról, hogy mi a groteszk című alapmű első három mondata. Valóban, ennek ismerete nélkül nehéz lenne értelmezni úgy a kiállítást, mint az életművet. Innentől kezdve nincs időrend, csak a Tóték által ihletett doboztér, illetve az egyperces novellák abszurd világa. Számítógépen olvashatunk E-mail-rendszerre adaptált rövid leveleket, illetve megnézhetjük Goda Krisztina A mi időnkben című kiváló rövidfilmjét, amelynek alapja természetesen szintén egy egyperces novella. Egy másik monitoron a Pisti a Vérzivatarban Pesti Színházban tartott bemutatójából láthatunk részleteket, körben pedig színházi plakátok a világ minden tájáról, dedikált könyvek, és egy telefonfülke, amelyben, ha a kagylót a fülünkhöz emeljük, maga Örkény István szól hozzánk – négy írását olvassa fel.

A kiállítótér utolsó szobácskája szűkös, a dobozok, illetve a papírszékek elborítanak mindent. A Végzetet olvashatjuk, s illusztrációként még a mérgezett pogácsák is ott hevernek az olvasmány alatt, a fiókban, az író portréja mellett. A kiállításról alkotott véleményünket egy írógépen rögzíthetjük a vendégkönyvbe, és akár még egy pecsétet is nyomhatunk a belépőjegyünkre.

Szellemes, könnyen befogadható kiállítást rendezett az irodalmi múzeum. Bevallottan az egyperces novellák adják a tárlat vázát, a többi mű csak jelzésszerűen bukkan fel. Nekem azonban nem hiányzik a súlyos, nehéz dráma; elégedetten és jókedvűen ballagok tovább.

Mi mennyi? – Örkény István százéves
Petőfi Irodalmi Múzeum
Megtekinthető: 2012. december 31-ig
Kurátor: Pádár Eszter
(fotók: PIM és Ibos Éva)
 

http://www.pim.hu/object.0aa6d2f2-d94f-436b-a8f5-1b658d18eb4d.ivy
 

Az Iskola a határon, a múlt évszázad egyik emblematikus regénye, nekem is régi kedvencem. Írója az a rendkívül művelt úriember, aki mindig tweedzakóban és nyakkendőben járt; fordította Hemingway és Osborne, Dickens és Eric Knight műveit; aki a bridzs elméletéről angol nyelven írt könyvet; aki matematikusként diplomázott, mondván: …hiszen matematika nélkül nincs filozófia, filozófia nélkül nincs költészet és irodalom. A csodálatos Károlyi Palota másik centenáriumi kiállítása Ottlik Géza előtt tiszteleg.

A kamara-kiállítás két teremből áll. Az elsőben az író dolgozószobája látható, a hagyatékából vannak itt a személyes tárgyai, bútorai, könyvei. Kedves rendetlenség az íróasztalán, mintha csak egy pillanatra hagyta volna el a helyiséget a tulajdonosa. A falon műalkotások sorakoznak, Keserű Ilona festményei, valamint Esterházy Péter különös alkotása, amelyet Ottlik hetvenedik születésnapjára készített: egyetlen lapra lemásolta az Iskola a határon-t. Hallottam már erről az ajándékról, de alaposan megszemlélni most sem tudtam, mert a szoba bal oldalán helyezték el, ami az üvegfal miatt egyáltalán nem közelíthető meg.

A másik teremben nyolc plexiív magasodik, nyolc különböző tematika mentén. Ezek a következők: Hit, Matematika, Nők, Sport, Nyelv, Írói tartás, Utazás, Emlékképek nagyításban. A témákhoz személyes használati tárgyak kapcsolódnak: Biblia, körzőkészlet, fotók, bridzslapok, fényképezőgép, koffer, a már említett zakó és így tovább. Számomra mindig megható azoknak a tárgyaknak a látványa, amelyeket egykor ismert emberek tudhattak magukénak. Mulatságos és kedves a kiállított kiscipő; a gondos édesanya még azt is feljegyezte, hogy 1912 karácsonyától 1913 húsvétjáig hordta a gazdája! Ennél megrendítőbb, hogy szinte megérinthetem az írógép billentyűit, azokat, amelyeken egykor Medve és Bébé története kerekedett. Sajnos azonban a plexi állványok elrontják az intimitást. Az átlátszóság miatt az egyik előtt állva már a másikban lévő tárgyakat is látom, illetve a rájuk írt szöveget nagyon nehéz olvasni, mivel a betűk és a fal mögötti látvány egybeolvad. A kiállítás koncepciója ötletes; a gyönyörű idézetek megint megerősítik bennem a magyar nyelv különlegességét és szeretetét, és tulajdonképpen a plexire sem haragszom igazán.

Szeretem a jubileumi éveket. Örülök mindkét kiállításnak. Arra a kérdésre, hogy mit kellene tennünk, hogy jó olvasói legyünk, Örkény István így felelt: Nem olyan sokat. Egy csomó illúziót kitépni, magunkat magunkban keresni, és azt a tényt tudomásul venni, hogy ugyanabból az anyagból vagyunk, mint álmaink. Hazamegyek, és megint elolvasom az Iskolát. Utána pedig a Tótékat. Vagy fordítva. De nem fejtetőre állva.

Minden megvan – Ottlik Géza emlékkiállítás
Petőfi Irodalmi Múzeum
Megtekinthető: 2013. január 30-ig
Kurátor: dr. Kovács Ida
(fotók: PIM és Béres Attila)

http://www.pim.hu/object.4d4c51b4-ec2c-4be7-9b57-41a63bb18378.ivy