Képesek vagyunk a lehetetlenre?

A címben felvetett kérdés Huoranszki Ferenc Freedom of the Will: A Conditional Analysis című könyvét olvasva ötlött fel bennem. Hogy miért? Azért, mert úgy tűnt nekem, mintha Huoranszki megoldási kísérlete a szabad akarat/erkölcsi felelősség és a determinizmus összeegyeztetésére valójában azt követelné tőlünk, hogy képesek legyünk megtenni a lehetetlent. Persze, nem ez az egyetlen kérdés, amely felvetődött bennem: vannak Huoranszkinak más izgalmas tézisei is. Állítása szerint például ahhoz, hogy erkölcsileg felelősek legyünk, nincs szükség arra, hogy cselekedetünk (vagy mulasztásunk) direkt vagy indirekt módon akár szándékos (intentional) kontroll, akár racionális kontroll alatt álljon, elegendő hozzá, hogy rendelkezzünk a másképp cselekvés képességével. Ezeket az állításokat Huoranszki az analitikus tradíció talaján állva fogalmazza meg. Érvelése világos, részletes, továbbá a könyv egyik legnagyobb erőssége az, hogy az absztrakt hipotézisek igazságát igyekszik mindig életszerű, erkölcsileg érdekes problémákat magukban rejtő szituációk elemzésével megvilágítani. Különösen az olyan irracionális cselekvések analízise meggyőző, mint amilyenek az akaratgyengeség esetei. Alább csak a könyv egyik fő témáját vizsgálom meg alaposabban: azt, hogy hogyan kísérli meg a szerző összeegyeztetni a determinizmust a szabad akarattal.

Huoranszki szerint a szabad akarat a morális felelősség metafizikai feltétele. Ő is egyetért azzal az analitikus filozófiában széles körben elterjedt véleménnyel, hogy a cselekedetekért akkor lehetünk erkölcsileg felelősek, ha tehettünk volna másképpen, ahhoz képest, ahogy végül is cselekedtünk. A legtöbb analitikus filozófus számára – ha elfogadja ezeket a feltételeket – az az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen értelemben cselekedhettünk volna másképpen. Huoranszki G. E. Moore-t és a tradicionális kompatibilizmus koncepcióját követi. Eszerint a következő értelemben van lehetőségünk másképpen cselekedni: ha másképpen döntöttünk volna, akkor másképpen cselekedtünk volna. Ezt a megoldást hívják az analitikus filozófiában kondicionális elemzésnek, s ez az az interpretációja a szabad akaratnak, amelyet Huoranszki is felhasznál. A kondicionális elemzés legnagyobb erénye, hogy úgy látszik, összeegyeztethetővé teszi a determinizmust és a szabad akaratot. Hiszen ha a világunk fizikailag determinált, akkor is igaz, hogy amennyiben másképpen döntöttünk volna, akkor egészen mások lettek volna a döntésünk következményei, így a cselekedeteink is.

Huoranszki természetesen fontos módosításokat hajt végre Moore eredeti felfogásán. A leglényegesebb, hogy a képesség (ability) fogalmát még inkább a középpontba helyezi. Szerinte a szabad akaratot egyfajta képességként kellene felfognunk. Képesség arra, hogy másképpen cselekedjünk, mint ahogy aktuálisan cselekedtünk, illetve cselekedni fogunk, és Huoranszki ezt a döntésekre is kiterjeszti (korlátozott értelemben). Ehhez a másképpen való cselekvés és döntés képességéhez szervesen hozzátartoznak olyan képességek, mint például, hogy képesek vagyunk egy olyan reprezentációra, amely egyazon szituációban több cselekvés végrehajtását mutatja fel lehetségesként; továbbá, hogy képesek vagyunk morálisan releváns indokokat felfogni. Én most ezek közül csak a legfontosabb, központi képességre koncentrálnék: arra, hogy az embereknek megvan a képességük arra, hogy egy adott szituációval összefüggésben ne csak egyetlenegy, hanem legalább két különböző cselekedetet hajtsanak végre.

Két fontos dolgot ehhez hozzá kell tenni. Egyrészt Huoranszki ezt nem úgy érti, hogy aktuálisan kétféleképpen cselekedhetünk, hiszen ez lehetetlen. Valójában arról van szó, hogy képességeink több dolgot tesznek lehetővé egyazon szituáció vonatkozásában. Például a katona képes futni és egyhelyben maradni, és képes egyaránt úgy dönteni, hogy marad vagy elmenekül, amikor jön az ellenség, amennyiben fizikailag és/vagy pszichológiailag nincs oly mértékben korlátozva, hogy valamely cselekvés vagy döntés lehetetlenné váljon. Huoranszki ragaszkodik ahhoz, hogy a specifikus, és nem az általános képességek fontosak a szabad akarat szempontjából. Tehát: ha a katona le van kötözve, bizonyos értelemben nem tud futni (még ha egy általánosabb értelemben még mindig rendelkezik a futás képességével), és ezért különösebben nem dicsérhető amiatt, hogy nem szaladt el az ellenségtől. Hasonlóképpen, ha a katona valamilyen furcsa pszichológiai betegségben szenved, és stressz hatása alatt nem bír igazán bátran viselkedni, akkor nem felelős azért, ha elfut. A másik, hogy Huoranszki szerint, ha valaki rendelkezik a másképpen cselekvés képességével, akkor rendelkeznie kell valamiféle lehetőséggel arra vonatkozóan, hogy másképpen cselekedjen. Így a cselekvés végrehajtása után igaz lehet, hogy amennyiben másképpen döntött volna, másképpen cselekedett volna, hiszen volt erre képessége és így lehetősége is.

Ezen a ponton kerülhetne elvileg összeütközésbe Huoranszki elmélete és a fizikai determinizmus. Hiszen első látásra úgy tűnik, hogyha a fizikai világ totálisan meghatároz minket, akkor mindenki csak egyféleképpen képes cselekedni egy konkrét szituációban; mégpedig úgy, ahogyan ezt a természeti törvények összessége megköveteli. Ha a fizikai törvények determinisztikusak, egy adott szituációt követően az atomjaink csak egyetlenegy irányba mozoghatnak, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy testünk csak egyetlenegy cselekvést hajthat végre. Ugyanezt a problémát, mivel ezek valamilyen módon függenek az agyi folyamatoktól, a döntésekre is át lehet vinni. Ha a determinizmus igaz, egy szituációban csak egyféleképpen dönthetünk.

Huoranszki Ferenc az ilyen és ehhez hasonló ellenvetéseket Peter van Inwagen híres konzekvencia argumentumát kritizálva fejti ki. Ez az érv (illetve annak három formája) a fentebb jelzett problémát sokkal precízebb módon fogalmazza meg. Ehelyütt csak összefoglalnám röviden, Huoranszki mit válaszol összességében az előző bekezdésben felvetett problémára. Szerinte elsősorban azért nem fogadható el a fenti következtetési láncolat, mert ahhoz vezet, hogy a különböző képességekről abszurd állításokat kell elfogadnunk. Ha a fizikai determinizmus a lehetőségeinket szűkíti, akkor a képességeinket is meg kellene változtatnia – ez pedig furcsa következményekhez vezet, ha végiggondoljuk. Képzeljünk el egy Ferrarit, amelynek tulajdonosa soha nem megy 150-nél többel. Ha a világ determinisztikus, és ez tényleg azt implikálja, hogy ennek a kocsinak nincs lehetősége és így képessége 150-nél többel menni, akkor kijelenthetjük, hogy a Ferrari nem tud 300-al menni. Ez viszont különös. Hiszen ennek a Ferrarinak minden alkatrésze megvan ahhoz, hogy többel menjen, mint 150. Tehát el tudunk gondolni olyan tényellentétes helyzetet (pl. valaki megnyomja annyira a gázpedált, hogy a Ferrari 300-zal menjen), amikor éppen ez a Ferrari megy többel, mint 150, azaz ennek a Ferrarinak igenis képesnek kell lennie többel menni, mint 150.

Huoranszki szerint tehát az a tétel, hogy a fizikai determinizmus által érintett tárgyak képességei behatároltak, elfogadhatatlan. Huoranszki meglátása az, hogy fordítva kellene gondolkodni: nem a determinizmus és a különböző lehetőségek absztrakt problematikájából kellene arra következtetni, hogy milyen képességei vannak a tárgyaknak vagy a személyeknek, hanem éppen fordítva. Nyilvánvaló, hogy az emberek egynél több dologra képesek egy adott szituációban (hacsak nincsenek patologikus és más extrém korlátozó erők), és ebből kell arra következtetni, hogy a fizikai determinizmus nem jelenthet problémát. De hogyhogy ilyen ártalmatlan az erkölcsi felelősség szempontjából a fizikai determinizmus? Huoranszki erre a kérdésre a választ nem igazán fejti ki. Többször emlegeti, hogy ez és bizonyos hozzá kapcsolódó problémák túlságosan absztraktak ahhoz, hogy az erkölcsi felelősség és a szabad akarat jóval gyakorlatiasabb problémáit érintsék. Máskor arról beszél, hogy a fizikai törvények fizikai állapotok közötti absztrakt relációkat írnak le, valamint, hogy ezek a törvények nem veszélyeztetik az egyes események (és így a cselekedetek) metafizikai kontingenciáját. Érdekes, hogy a fizikai determinizmussal szemben a pszichológiai vagy a szociológiai determinizmust már fenyegetőnek tartja a morális felelősséggel összefüggésben, mivel ezek nem globális, hanem lokális törvényszerűségek. Nem annyira az egész (fizikai) világról, hanem az egyes emberekről szólnak. Ha volnának ilyen jellegű, minket szigorúan meghatározó pszichológiai-szociológiai törvények, akkor azok arra derítenének fényt, hogy pszichológiai képességeink a döntési szituációkban sokkal korlátozottabbak, mint hittük.

Több problémám is van Huoranszki érvelésével. 1.) Előfeltételezi, hogy az okság nem von maga után metafizikai szükségszerűséget. Erre mentsége, hogy a legtöbb analitikus filozófus egyetértene vele. Ami miatt ezt a ”mulasztást” mégis problematikusnak gondolom az az, hogy végül is a kompatibilizmus tarthatósága nagyrészt azon áll vagy bukik, hogy mit gondolunk a természeti törvényekről és az okságról. 2.) Következetlennek találom azt, hogy a fizikai determinizmussal szemben a szociológiait és a pszichológiait veszélyesnek tartja. Végül is az ember része a világ fizikai állapotának, így még ha a természeti törvények többről is szólnak, mint ő, róla is szólnak. Huoranszkinak radikálisabbnak kellene lennie: elméletéből szerintem az következik, hogy semmiféle determinizmus, amely természeti törvényekkel áll összefüggésben, nem jelenthet veszélyt a szabad akaratra. 3.) Vitatható, hogy a fatalizmus problémája olyan ártalmatlan volna, mint azt Huoranszki gondolja. Ha a természeti törvények absztrakt viszonyok aktuális fizikai állapotok között, ráadásul olyanok, amelyek alapján jósolhatunk a jövőre nézve is, akkor könnyen lehet, hogy ebből az következik, hogy a múlt, a jelen és a jövő örök létezők. Hiszen hogyan máshogyan lehetne bármilyen viszony eme fizikai állapotok között, minthogy ezek a fizikai állapotok mind léteznek? És mi más biztosítaná, hogy jósolhassunk a fizikai törvények alapján, minthogy a jövő fizikai állapotai is valamilyen absztrakt viszonyban állnak a jelennel és más időpontokkal?  Így viszont – ha nem akarunk nagyon extravagáns metafizikát kidolgozni, amely szerint pl. egyszerre két dolgot is csinálhatunk, egyazon időpontban – nagyon úgy tűnik, hogy a jövő tartalma, azaz, hogy mit fogunk tenni, öröktől fogva rögzítve van. Lehet, hogy ez egy absztrakt probléma, de attól még veszélyesnek látszik a szabad akaratra. Még ha képesek is vagyunk többféleképpen cselekedni, de ezen lehetőségek közül csak egyetlenegyet realizálhatunk, s az is eldőlt öröktől fogva, hogy melyiket, akkor én úgy látom, az lesz egy nagyon absztrakt állítás, hogy egyébként valamilyen értelemben képesek lehettünk volna másképpen is cselekedni. Mit ér az olyan képesség, amellyel nem élhetünk?

Ezektől a nyitva maradt kérdésektől függetlenül úgy gondolom, hogy Huoranszki Ferenc angol nyelvű könyve nem csak a magyar filozófiai élet kiemelkedő produktuma, de a nemzetközi filozófiai diskurzus vonatkozásában is figyelemre méltó mű, amely körültekintő és néhol egészen eredeti módon szól hozzá a kortárs szabad akaratról szóló vitához. A mű érvelésének kidolgozottsága abból is látszik, hogy ahhoz, hogy akárcsak a könyv egyik fő tételét, a kompatibilizmust értően kritizáljuk, igencsak hosszú gondolatmenetre van szükség. Innen nézve mindenképpen javaslom, hogy a szabad akarat metafizikai problémái iránt érdeklődők olvassák el azokat a részeket is, amelyek bemutatására itt nem volt módom, mivel Huoranszkinak a cselekedeteink szándékos vagy racionális kontrolljával kapcsolatos meglátásai legalább annyira kidolgozottak, mint kompatibilizmusa. Amellett, hogy sokszor nem értettem egyet olvasás közben a filozófussal, úgy vélem, nagyon helyes irányba tereli a vitát akkor, amikor a szabad akarat problémájával kapcsolatban a képességeket helyezi a középpontba, s ezzel igyekszik (kisebb-nagyobb sikerrel) kevésbé absztrakttá tenni a szabad akarat körül kialakult diskurzust.

Huoranszki Ferenc: Freedom of the Will: A Conditional Analysis. New York - London, Routledge, 2011, 208 oldal.

A cikk hosszabb, angol nyelvű változata itt olvasható.

Ajánlott cikkünk:
Such Dávid: A szubjektum nézőpontja (Farkas Katalin: The Subject's Point of View)