A karfiol-hatalom

Karfioltröszt Chicago szívében. Jobb, versenyképesebb piacért küzdő zöldségesek a maffia hálójában – gyanakodnak, suttognak, megtudják, hallgatnak. Vagy elhallgattatják őket. S nem csak Chicago, de az örkény Színház szívébe is karfiol költözött. A kis méretű zöldségről mintázott karfiolóriás beteríti majdnem az egész színpadi teret. Előtte, mellette, fölötte, rajta, benne játszódnak az események, ahogy minden egyes szereplő eredendő mozgatórugója is az értékes nyersanyagban gyökeredzik: a karfioltermelés fellendítése, zöldséges-szavazatok megnyerése, a tröszt birtoklása, valamint a termeléspolitikai expanzió.

Ennek az elkeseredett spekulálásnak az élére küzdi fel magát Arturo Ui (Kerekes éva), mint ártatlan maffiafőnök. Veszélyre figyelmeztet, miközben biztonságot ajánl a kereskedőknek – azonban ő az egyedüli veszély. Arturo Ui szirmokba bújtatott hiéna, született demagóg: naivaszerű ártatlansága mögött láthatóan ott lakozik a könyörtelen diktátor. Nem tipikus, rekedt hangú keresztapa-karakter, amit egy maffiavezértől várhatnánk, hanem sokkal veszélyesebb és gusztustalanabb. Ui mély meggyőződéssel, szirupos kislányhangon vagy épp duruzsoló óvónéniként, az egész közönséget keblére ölelve adja elő burkolt szándékait, ha fegyvert fognak rá, ásít, ha megölték tíz emberét, felnéz az égre vagy épp a körmét piszkálja, hosszan, elnyújtottan szidalmaz, mint egy unatkozó milliomos. Azonban néha, mikor nehezebben tudja elérni célját, mint szeretné, eszelős. Lazán, affektálva őrült.

A karfiolon kívül Arturo Ui személye az, aki képes a hátán vinni az egész darabot. Kerekes éva zseniálisan nyúlt a karakterhez, minden pillanatban abszurd, de hiteles. Végig jelen van a darabban, még akkor is, mikor nincs jelen – miközben a kereskedők (Giuseppe Givola – Máthé Zsolt, Flake – Für Anikó, Butcher – Dömötör András, Clark – Takács Dóra Diána) a karfiolmonstrum tetején vitatják meg üzleteik sorsát, ő csak némán fekszik a zöldség oldalán, hallgat és vár.

érdekesség, hogy a darab nem törekszik kibontani a brechti metaforát – Arturo Ui - Hitler, Dogsborough - Hindenburg (Csuja Imre) és a többi, náci hatalom élén álló befolyásos személyt álneves karaktereiből. Inkább arra a most is változatlanul aktuális társadalmi mozgásra koncentrál, melynek mi is részesei vagyunk: a népbutításra, megfélemlítésre, hatalomszerzésre. Habár ebben a rendezői újragondolásban teljesen eltűnik a náci allegória, modern metaforákból nincs hiány – de ezeket már nem a szöveg, sokkal inkább a színészi játék, a díszlet és a jelmezek adják. Kiváló példája ennek Betty Dullfeet (Szandtner Szandra), Ignatius Dullfeet (Debreczeni Csaba) felesége, aki megöletett férje felett érzett gyászában ömleng, jézusos miniszoknyában, rózsával a kezében, imádattól meg-megroggyanó térddel vonaglik a megölető Ui felé, fanatikus hálálkodással köszönve meg neki mindazt, amit érte és a városért tett. Ebben az értelmezésben nemcsak a demagóg sikerességét láthatjuk a nép fölött, hanem észrevehetjük a beteges vallási megszállottság egyértelmű jeleit is – csak itt az Isten nem a jótevő, hanem a gyilkos, s az egész fanatikus érzelmi belelovallásnak gyanúsan „vidám vasárnap”-os hangulata van.

Mindezek ellenére is feltartóztatható Arturo Ui felemelkedése, méghozzá önhibájából – a cél felé törve Ui egyre inkább elveszti ítélőképességét és megölet olyan embereket is, akiknek nem lehet egyszerűen elsiklani a halála fölött, vagy épp maga alól vágja ki legmegbízhatóbb tartópillérét, Ernesto Romát (ötvös András). S újabb kérdés, hogy mi mennyire tudunk felemelkedni a darabhoz – a rendezés mintha ellenünk dolgozna: fel-le kapcsolgatott fények a fejünk fölött, abszurd díszletek, érthetetlen, monoton dialógusok, ennél fogva nehezen követhető logikai szál, töredező cselekmény és mindemellett az óriáskarfiol maga, mely nagyon sokszor „útban van” – akaratlanul is a díszletre figyelünk a történet helyett.

Ez a rendezői elidegenítés próbára teszi a nézőt, de az ötszörös vastaps talán épp eléggé kifejezi a próba kimenetelét – a remek színészi játékban feloldódik az abszurd, az abszurdban feloldódik a megszokott, a jó és hatásos színházi élményben pedig mi, és az elvárásaink.

Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése
örkény Színház

Rendező: Zsótér Sándor
Szereplők: Kerekes éva, Csuja Imre, ötvös András m.v., Polgár Csaba, Máthé Zsolt, Debreczeny Csaba, Szandtner Anna, Barabás Richárd eh., Für Anikó, Dömötör András, Takács Nóra Diána
Fordító-dramaturg: Ungár Júlia
Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
Maszk: Szabó Cili
Zene: Tallér Zsófia
ügyelő: Héricz Anna
Súgó: Kanizsay Zita
Asszisztens: Ari Zsófi

Bemutató: 2009. október 3.

A képek forrása az örkény Színház honlapja (fotó: éder Vera)