Keserű látlelet

a Pszichoszingliről

A kortárs amerikai mozi általában meleg együttérzéssel fordul a felnőni képtelen, beilleszkedési zavarokkal küzdő hősök felé. Így fordulhat elő, hogy a romantikus komédiák, a könnyes vígjátékok és a díjakkal elhalmozott, művészinek kikiáltott független filmek mostanság kedélyesen terelgetik a neurotikus, magányukkal küzdő egyedülállókat a boldog végkifejletek felé, ami a néző számára nyilván megnyugtató, ám néha kifejezetten egysíkú ábrázolása az egyre súlyosabbá váló, valós társadalmi problémának.

Jason Reitman meggyőző tudatossággal épülő életműve hiánypótló módon inkább a tünetegyüttes negatív vetületeire koncentrál. A fiatal rendező pontos esettanulmányai meglepően kiábrándult nézőpontból mutatják be az egyes élettörténetek mögött meghúzódó, általánosabb tendenciákat és kockázatokat. A markánsabb szerzői ábrázolásmódot az amerikai kritika és a közönség egyaránt kedveli, hisz Alexander Payne és Wes Anderson mellett Reitman is az ítészek nagy kedvence, ráadásul a relatíve kis költségvetésből készülő művei a pénztáraknál is szépen teljesítenek.

A rendező legújabb filmje, a Pszichoszingli logikus folytatása munkásságának, hiszen a Juno kívülálló középiskolásai, illetve az Egek Ura munkamániása után Reitman ezúttal egy hajdani népszerűségébe ragadt, érzelmi csődbe sodródott szinglit vesz górcső alá minden eddiginél keserűbb portrét festve a posztmodern elidegenedésről, illetve a mai harmincasok szociális nehézségeiről. A Diablo Cody jegyezte forgatókönyv a Juno sajátos kisvárosi körképéhez hasonlóan ismét egy sajátos létállapot leírására koncentrál, az alkotópáros most azonban szinte teljesen háttérbe szorítja a tulajdonképpeni történetet, és szinte kizárólag a megfelelő jellemábrázolással, a karakterek elmélyítésével törődik.

Maga a dráma igen egyszerű és kiszámítható események mentén bomlik ki, de az ismerős fordulópontok között a rendezőnek bőven marad ideje a szomorú élethelyzet alapos vizsgálatára, illetve a figura részletes bemutatására is. Reitman módszere igen hatásos, hiszen nem törődik sem a hősnő múltjával, sem lehetséges jövőjével, ehelyett azokra a tulajdonságokra, vágyakra és tévképzetekre koncentrál, amelyek felelősek lehetnek a kialakult lelki zsákutcáért. Az egykori bálkirálynő, a kisvárosból elmenekült bértollnok visszataszító élete sokkoló légvárakra, rendkívül bugyuta, középiskolás álmokra épül, ám Reitman nem ítélkezik a karakter felett - sőt, még annak eldöntését is a nézőre bízza, hősnője orvosi eset-e, vagy csak csúnyán elhibázta az eddigi életét.

A Pszichoszingli igazi különlegessége azonban a szokatlan hangvételében rejlik, mert műfaját tekintve a film ugyan dramedy, felszabadult nevetésekre mégsem számíthatunk. A feszült és keserédes légkör inkább félmosolyokkal nyugtázott felismerésekre, aktív nézői részvételre kényszerít minket, és ebben nagy szerepe van Charlize Theronnak is, aki A rém Oscar-díjjal jutalmazott főszerepe után ezúttal a maszkmesterek segítsége nélkül is ijesztően visszataszítóvá tud változni. Remek alakítása nagyban hozzájárul a mű vibráló atmoszférájához, hiszen a színésznő szépsége még a figura ellenszenves, aljas tettein is átszűrődik, sajátos ambivalenciát kölcsönözve a karakternek. A Pszichoszingli hősnője kifejezetten ellentmondásos és izgalmas jellem: egyszerre szerethető és gyűlölhető, attól függően, szembenéz-e önmagával, vagy a könnyebb utat választva továbbra is hazugságban él.

A rendező nem elégszik meg az egyszerű válaszokkal, a közhelyesen sommás ítéletekkel, ahogyan azt sem rágja a szánkba, kit is terhel felelősség a hősnő sorsáért. Okolhatjuk természetesen a főszereplőt, a nagyvárosi életformát, a nemtörődöm szülőket, az egykori barátokat is, ám Reitman folyamatosan változtatja a hangsúlyokat és a nézőpontokat. Látlelete különösen kiábrándult, hiszen nyilvánvaló elhagyatottsága ellenére senki nem hajlandó segíteni a hősnőn, sőt, végül még a látszólag boldog kisvárosi emberek frusztrációi is a felszínre buknak törnek, tovább nehezítve a megnyugtató magyarázatok keresését.

A Pszichoszingli látszólagos eseménytelensége és egyszerű története egy befogadói értelmezésekre nyitott, felkavaró drámát takar, miközben Reitman centiről centire távolodik a tömegfilmtől, és a korábbiaknál jóval értettebb és összetettebb kritikával illeti a Hollywood által előszeretettel feldolgozott szingli-létformát. Ez a felelősségteljes alkotói attitűd mindenképpen becsülendő ritkaság a kortárs amerikai szcénában.

A Pszichoszingli DVD forgalmazásban megjelent Magyarországon.

Pszichoszingli (Young Adult)
színes, amerikai vígjáték, 94 perc, 2011

rendező: Jason Reitman
forgatókönyvíró: Diablo Cody

zeneszerző: Rolfe Kent
operatőr: Eric Steelberg
producer: Diablo Cody
vágó: Dana E. Glauberman

szereplők:
Charlize Theron (Mavis Gary)

Patton Oswalt (Matt Freehauf)
Patrick Wilson (Buddy Slade)
Elizabeth Reaser (Beth Slade)
Collette Wolfe (Sandra Freehauf)
Jill Eikenberry (Hedda Gary)
Richard Bekins (David Gary)

video
See video

Facebook-hozzászólások