Keserű látlelet

A kortárs amerikai mozi általában meleg együttérzéssel fordul a felnőni képtelen, beilleszkedési zavarokkal küzdő hősök felé. Így fordulhat elő, hogy a romantikus komédiák, a könnyes vígjátékok és a díjakkal elhalmozott, művészinek kikiáltott független filmek mostanság kedélyesen terelgetik a neurotikus, magányukkal küzdő egyedülállókat a boldog végkifejletek felé, ami a néző számára nyilván megnyugtató, ám néha kifejezetten egysíkú ábrázolása az egyre súlyosabbá váló, valós társadalmi problémának.

Jason Reitman meggyőző tudatossággal épülő életműve hiánypótló módon inkább a tünetegyüttes negatív vetületeire koncentrál. A fiatal rendező pontos esettanulmányai meglepően kiábrándult nézőpontból mutatják be az egyes élettörténetek mögött meghúzódó, általánosabb tendenciákat és kockázatokat. A markánsabb szerzői ábrázolásmódot az amerikai kritika és a közönség egyaránt kedveli, hisz Alexander Payne és Wes Anderson mellett Reitman is az ítészek nagy kedvence, ráadásul a relatíve kis költségvetésből készülő művei a pénztáraknál is szépen teljesítenek.

A rendező legújabb filmje, a Pszichoszingli logikus folytatása munkásságának, hiszen a Juno kívülálló középiskolásai, illetve az Egek Ura munkamániása után Reitman ezúttal egy hajdani népszerűségébe ragadt, érzelmi csődbe sodródott szinglit vesz górcső alá minden eddiginél keserűbb portrét festve a posztmodern elidegenedésről, illetve a mai harmincasok szociális nehézségeiről. A Diablo Cody jegyezte forgatókönyv a Juno sajátos kisvárosi körképéhez hasonlóan ismét egy sajátos létállapot leírására koncentrál, az alkotópáros most azonban szinte teljesen háttérbe szorítja a tulajdonképpeni történetet, és szinte kizárólag a megfelelő jellemábrázolással, a karakterek elmélyítésével törődik.

Maga a dráma igen egyszerű és kiszámítható események mentén bomlik ki, de az ismerős fordulópontok között a rendezőnek bőven marad ideje a szomorú élethelyzet alapos vizsgálatára, illetve a figura részletes bemutatására is. Reitman módszere igen hatásos, hiszen nem törődik sem a hősnő múltjával, sem lehetséges jövőjével, ehelyett azokra a tulajdonságokra, vágyakra és tévképzetekre koncentrál, amelyek felelősek lehetnek a kialakult lelki zsákutcáért. Az egykori bálkirálynő, a kisvárosból elmenekült bértollnok visszataszító élete sokkoló légvárakra, rendkívül bugyuta, középiskolás álmokra épül, ám Reitman nem ítélkezik a karakter felett - sőt, még annak eldöntését is a nézőre bízza, hősnője orvosi eset-e, vagy csak csúnyán elhibázta az eddigi életét.

A Pszichoszingli igazi különlegessége azonban a szokatlan hangvételében rejlik, mert műfaját tekintve a film ugyan dramedy, felszabadult nevetésekre mégsem számíthatunk. A feszült és keserédes légkör inkább félmosolyokkal nyugtázott felismerésekre, aktív nézői részvételre kényszerít minket, és ebben nagy szerepe van Charlize Theronnak is, aki A rém Oscar-díjjal jutalmazott főszerepe után ezúttal a maszkmesterek segítsége nélkül is ijesztően visszataszítóvá tud változni. Remek alakítása nagyban hozzájárul a mű vibráló atmoszférájához, hiszen a színésznő szépsége még a figura ellenszenves, aljas tettein is átszűrődik, sajátos ambivalenciát kölcsönözve a karakternek. A Pszichoszingli hősnője kifejezetten ellentmondásos és izgalmas jellem: egyszerre szerethető és gyűlölhető, attól függően, szembenéz-e önmagával, vagy a könnyebb utat választva továbbra is hazugságban él.

A rendező nem elégszik meg az egyszerű válaszokkal, a közhelyesen sommás ítéletekkel, ahogyan azt sem rágja a szánkba, kit is terhel felelősség a hősnő sorsáért. Okolhatjuk természetesen a főszereplőt, a nagyvárosi életformát, a nemtörődöm szülőket, az egykori barátokat is, ám Reitman folyamatosan változtatja a hangsúlyokat és a nézőpontokat. Látlelete különösen kiábrándult, hiszen nyilvánvaló elhagyatottsága ellenére senki nem hajlandó segíteni a hősnőn, sőt, végül még a látszólag boldog kisvárosi emberek frusztrációi is a felszínre buknak törnek, tovább nehezítve a megnyugtató magyarázatok keresését.

A Pszichoszingli látszólagos eseménytelensége és egyszerű története egy befogadói értelmezésekre nyitott, felkavaró drámát takar, miközben Reitman centiről centire távolodik a tömegfilmtől, és a korábbiaknál jóval értettebb és összetettebb kritikával illeti a Hollywood által előszeretettel feldolgozott szingli-létformát. Ez a felelősségteljes alkotói attitűd mindenképpen becsülendő ritkaság a kortárs amerikai szcénában.

A Pszichoszingli DVD forgalmazásban megjelent Magyarországon.

Pszichoszingli (Young Adult)
színes, amerikai vígjáték, 94 perc, 2011

rendező: Jason Reitman
forgatókönyvíró: Diablo Cody
zeneszerző: Rolfe Kent
operatőr: Eric Steelberg
producer: Diablo Cody
vágó: Dana E. Glauberman

szereplők:
Charlize Theron (Mavis Gary)
Patton Oswalt (Matt Freehauf)
Patrick Wilson (Buddy Slade)
Elizabeth Reaser (Beth Slade)
Collette Wolfe (Sandra Freehauf)
Jill Eikenberry (Hedda Gary)
Richard Bekins (David Gary)

video