Koccanások

Merész vállalkozás volt Török Sándor részéről megfilmesíteni egy már ismert és kedvelt színházi darabot, az azonos című Koccanást, ami még most is látható a Katona József Színházban. Több szempontból is: egyrészről az elvárások miatt, hogy lesz- e olyan sikere, mint a színdarabnak, másrészről, hogy miként lehet filmen visszaadni azt, ami a színházi falak között tökéletesen működik.

De mielőtt azt elemezném, hogyan sikerült a darab filmes változata, röviden ismertetném a történetet. Adott egy forgalmas csomópont Budapesten egy futballpálya környékén egy meleg nyári napon, amikor két autó összeütközik és ennek köszönhetően nagy torlódás alakul ki. Egy kis koccanás beindítja a nagy magyar valóságot a maga teljesen abszurd működésében. Egymás szidalmazásával és melegebb éghajlatra való elküldésével egybekötött agresszió -levezetést hajtanak végre egymáson a baleset elszenvedői, akik átlag magyar állampolgárok: egy munkába siető menő menedzser, egy állásinterjúra tartó elvált anyuka, áruszállító kamionos, fekete munkásokat foglalkoztató vállalkozó (aki igen leleményesen kis élelmiszerboltot nyit a helyszínen), nem szolgáló, de legalább korrumpálható rendőrök, fekhelyét és értékeit féltő hajléktalan, tőzsdéző luxuskocsis. Valamint a nagy tömörülésekhez vonzódók is megjelennek: hittérítők, tüntetők, futballhuligánok és ablakon keresztül kíváncsiskodva nézelődő idős nyugdíjas házaspár.

A rendezőnek és az operatőrnek közösen sikerült a színdarab filmes változatának a megalkotására egy olyan módszert kitalálniuk, amivel talán még bensőségesebb légkört tudtak teremteni, mint ami a színházi keretek között lehetséges. Az egész történetet közvetlen közelről követheti nyomon a néző, mintha egy időben és egy térben lenne jelen ő is. Ezt az érzést érősíti a kezdő jelenet is: Spiró Györgyöt (a film forgatókönyvének és a színdarabnak az írója) mutatja a kamera, amint egy kis szobában ül egy asztal előtt, amin több monitor van. A fekete - fehér képernyők térfigyelő kamerák által felvett képeket közvetítenek. Az egyik monitorra ráközelít a kamera és onnantól kezdve vele együtt a néző is belülről, minden egyes részletet pontosan nyomon követve, résztvevőként végignézheti a balesetet a helyszínről. A jelenlétérzést fokozza a színészek játéka, ha azt annak lehet egyáltalán nevezni, mert a színészi játék sem a megszokott, ahogyan a kameramozgás sem az. Ugyanis a színészek nem mozognak, hanem kimerevedetten állnak, mintha valami babák vagy bábuk lennének egy kirakatból vagy egy panoptikumból. Így közelebbről és pontosabban mutathatja be a lassú, közeli és gyakran merevnek tűnő kamerakezelés a mimikájukat és minden apró gesztusváltozásukat. A téma, az üzenet is erőteljesebben képes hatni, köszönhetően a színészek kimerevített játékának, az azokat közelről lekövető képkivágásoknak. A mai Magyarország társadalmi helyzetét, állapotát megmutató panoptikum, kirakati lenyomat ez a film.

S hogy melyik formában működik jobban a történet, filmként vagy színdarabként? Azt nem lehet eldönteni. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, inkább azt mondanám, hogy két különböző Koccanást láthatunk attól függően, hogy melyik alkotást nézzük, a műfaji különbségeknek és a történetbeli eltéréseknek is köszönhetően. A legfontosabb különbség a színdarab és a film között, hogy a film rövidebb, így a történet feszesebb, nem válik vontatottá és erőltetetté, ahogyan egy idő után a színdarab. Viszont ennek megvan a maga hátránya is: több kedves, humoros jelenet szövegrészlet kimaradt a filmből (idegenvezető angol turistacsoporttal, virágokat fehér köpenyben locsoló néni), amik a történet zord és negatív képén enyhítenek a darab esetében. Igaz nem biztos, hogy ezek az apróságok az idő hiánya miatt maradtak ki, lehet, hogy tudatos nézőpontbeli változás volt a kihagyásuknak az oka. A változtatások hatására komorabbnak tűnik a film. Valószínűleg Spiró már sokkal nyomasztóbbnak és kilátástalanabbnak látja a magyar társadalom állapotát, mint amikor a darabot írta. A film hangulata egy reménytelenebb és szomorúbb helyzetben lévő emberek mindennapjának egy kiragadott darabkáját tárja a nézők elé.

Koccanás
fekete-fehér, magyar tévéfilm, 67 perc, 2009
16 éven aluliak számára nem ajánlott 

Rendező: Török Ferenc
Forgatókönyvíró: Spiró György
Zeneszerző: Tóth Zoltán "Spenót"
Operatőr: Garas Dániel
Díszlettervező: Hujber Balázs
Dramaturg: Schulze Éva
Jelmeztervező: Breckl János
Producer: Bodzsár István
Hangmérnök: Zányi Tamás
Vágó: Barsi Béla
Szereplők: Ónodi Eszter (Nő), Anger Zsolt (Férfi), Thúróczy Szabolcs (Vállalkozó), Derzsi János (Hajléktalan), Vajdai Vilmos (Rövidnadrágos), Keresztes Tamás (Srác), Gáspár Sándor (Kamionos), Elek Ferenc (Törzs), Takátsy Péter (Rendőr), Tóth Anita (Védőnő), Bánsági Ildikó (Naccsága), Máthé Erzsi (Öregasszony), Kun Vilmos (Öregember), Pelsőczy Réka (Kismama 1), Rezes Judit (Kismama 2), Réthelyi András (Munkás)