A kontinentális filozófia körképe

Annyi bizonyos, hogy igen nagy fába vágták a fejszéjüket a Kontinentális filozófia a XX. században szerzői, Olay Csaba és Ullmann Tamás. Hiszen nem egyszerűen a megnevezett korszak jelentősebb gondolkodóinak elméleteit kellett frappánsan és kielégítő részletességgel prezentálniuk, hanem ezen felül számos nehezen definiálható fogalom magyarázatával és rendszerezésével is meg kellett birkózniuk. Mi a posztmodern, kik számítanak fenomenológusnak és kik egzisztencialistának, vagy egyáltalán mennyire legitim elnevezés a kontinentális filozófia? Figyelembe véve, hogy az elmúlt évszázad filozófiája még szinte kortársnak minősül, de legalábbis számos kérdésben a jelenkor bölcselői sem jutottak dűlőre, nem könnyű feladat objektív összegzést adni anélkül, hogy támadási felületet ne hagynának a manapság igen jelentős hangerővel bíró kritikusoknak. E tekintetben egy mindenképpen bátor és tiszteletreméltó törekvést értékelhetünk a műben.

Mielőtt azonban beletekintenénk a tartalomba, néhány szó megilleti a külsőségeket is. A borító leginkább egy egyetemi tankönyv benyomását kelti, ezt pedig még Pierre Soulages absztrakt-expresszionista képe sem teszi barátságosabbá. Ismét konstatálhatjuk, hogy a külső szempontokat is figyelembe vevő közönség rabul ejtése ezúttal sem szerepelt a kiadói célok között. A magam részéről egy keménykötést is megszavaztam volna a vaskos könyv megszilárdítása érdekében, a kellemesebb forgathatóságért, valamint polcesztétikai szempontokból, de ezzel kapcsolatban minden bizonnyal figyelembe kellett venni, hogy manapság filozófia témában az is örömteli, ha egyáltalán eljut egy mű a könyvespolcokig. Örüljünk tehát ennek és tekintsünk a tartalomba!

A kötet nem kisebb témákat ölel fel, mint a fenomenológia, a francia spiritualizmus, francia episztemológia, hermeneutika és egzisztencializmus, neomarxizmus, strukturalizmus és posztstrukturalizmus, dekonstrukció és végül a posztmodern. Még felsorolni is kisebb kihívás, viszont aligha lehetne a szerzőket azzal vádolni, hogy bizonyos irányzatokat kihagytak volna a kontinentális bölcselet elmúlt századából. A legnagyobb neveken kívül, mint amilyen Husserl, Heidegger vagy Derrida, olyan bölcselők is elegendő terjedelemben képviseltetnek a teljesség igényéből fakadóan, akikről a nagy enciklopédiák és történeti összefoglalók is csak említést tesznek, vagy még azt sem. E könyv lapjain egészen hasznos összefoglalóira lelhet az olvasó akár Jacques Lacan tükör-stádium elméletének, vagy Jan Patočka negatív platonizmusról alkotott gondolatainak is; számszerűsítve összesen 33 ismert és kevésbé ismert filozófusról tudósít a mű. Tulajdonképpen kár volna stilisztikai boncolgatásba kezdeni eme kézikönyv recenziójában, elegendő annyi, hogy a kötet eleget tesz a műfaj megkívánta semlegességnek és tárgyilagos fogalmazásmódnak. Emellett egyáltalán nem mondható rémisztően bonyolultnak a nyelvezete, a szerzők ismeretbővítő szándéka nem lépi át a szakterminusok akadémiai sivatagának szigorú határait. Persze azt is gondolhatnánk, hogy ez említésre sem méltó alapelvárás, azonban érdemes belegondolni, hogy mennyire becsülendő eredmény mondjuk Derrida életművét érthetően összefoglalni kevesebb mint 30 oldalon.

Amellett azonban, hogy egy első lapozgatásra is szembetűnik, milyen rengeteg munka előzte meg a könyv megszületését, azért engedtessék meg számon kérni az illetékesektől, hogy vajon miért nem fért el egy tárgymutató egy szakterminológiában kifejezetten gazdag műben? Bosszantó, ám sajnos nem példátlan eset, hogy az olvasó dolgát megkönnyítő elemeken spórolnak a kiadók, gyakorta pusztán figyelmetlenségből adódóan.

A summázat előtt álljon itt egy idézet a kötet céljáról és arról, hogy kiknek is íródott igazán:

„A kötet célközönségét elsősorban azok a filozófusok jelentik, akik nem a XX. századi filozófiával foglalkoznak vagy nem ennek az ún. kontinentális változatával, másodsorban azoknak a humán és társadalomtudományokkal foglalkozó elméleti szakembereknek lehet hasznára ez a bevezetés, akik az adott tématerülettel kapcsolatos uralkodó filozófiai vitákkal, vagy az elméleti álláspontok filozófiai hátterével szeretnének behatóbban foglalkozni.”

Mindamellett, hogy a Kontinentális filozófia a XX. században című mű az említett szakembereknek valóban jó szívvel ajánlható, ki is egészíteném mindazok körét, akiknek hasznos volna a polcon tudni e kötetet: filozófia, pszichológia és szociológia szakos hallgatók számára ugyanis kiváló ismeretkiegészítés vagy kutatásorientáció szempontjából. Aki komolyabban próbálkozik alámerülni a filozófia rejtelmeibe, netalántán még egyetemi képzésen is részt vesz, az gyakran szembesül azzal a ténnyel, hogy a kortárs szerzőkre és a tendenciák közvetlen elődeire már nem jut elegendő idő és energia intézményi kereteken belül. Platón, Kant és Hegel természetesen kihagyhatatlanok, viszont a jelenkori diskurzusok közvetlen előzményeinek ismerete éppen napjaink gondolkodásában segítené a könnyebb tájékozódást, és mindebben már gyakran csak önszorgalomból merülhetnek el a bölcsesség szeretői. E könyv hasznos mankó lehet számukra is.

Olay Csaba – Ulmann Tamás: Kontinentális filozófia a XX. században. L’Harmattan Kiadó, Budapest. 2011.