A Magtártól a Labirintusig

A nagysikerű Modigliani-kiállítás után egy magyar művész életmű-kiállítása látogatható a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítóterében. Ország Lili alkotópályája egyedülálló jelenség volt a 20. századi magyar művészetben. A festő kilencvenedik születésnapjára emlékező Árny a kövön című tárlat a hasonló formanyelvet használó 20. századi magyar és külföldi alkotók kontextusába helyezve összegzi a festő életútját.

Ország Lili: Memento, 1957.

A 2016. december 17-én nyílt kiállítás Ország Lili életének narratívájába ágyazva mutatja be a festő életművét.  A mintegy 300 műtárgyat bemutató tárlat kurátora Kolozsváry Marianna. (A 2014-ben azonos helyszínen rendezett Bálint Endre életmű-kiállítás szintén az ő nevéhez fűződik.) A Nemzeti Galéria korábbi életmű-kiállításaihoz hasonlóan Ország Lili alkotásai is szélesebb kontextusban lettek bemutatva, olyan hazai és külföldi kortárs 20. századi művek közt, amelyek képi világa kapcsolódik a festő egyes alkotókorszakaihoz. A tárlaton megtekinthető művek közt szerepel Giorgio de Chiricotól Az indulás rejtélye (1914), valamint Paul Delvauxtól a Táj lámpásokkal (1958) című festmény.  Jóllehet a bőséges műtárgyállomány elrendezése Ország Lili alkotói pályájának a narratíváját követi, a tárlat a festő individuális formanyelvének a kialakulásától indul, a tanulóéveiből nincsenek kiállítva képek. A remek belsőépítészeti megoldások közt a festmények maradéktalanul érvényesülhetnek a tárlaton, a látogatók végigkövethetik az 1952-es Magtártól az életművet záró műkomplexumig, a Labirintus-sorozatig vezető utat.

Az első egységben az 1952–54 között készült (korai) festmények láthatók. Az 1952-es Magtár és a Kóró letisztult szín és formavilága nagyban eltér a festő főiskolai mestere, Szőnyi István által képviselt posztnagybányai iránytól. E korszak központi motívuma a fal, amely az ungvári Moskovits-téglagyár udvarába erőszakkal összegyűjtött zsidók kilátástalan helyzetét, a falon túl rájuk váró események ismeretlenségéből fakadó szorongást idézi. Az 50-es évek közepén készült meglehetősen nyomasztó képek már az ortodox szürrealista látásmód jegyében készültek. E korszak egyik emblematikus műve az 1956-os Akasztott nő, amely a forradalom bukásának a borzalmait vetíti előre.

Ország kollázsai külön kiállítási egységben kaptak helyet, ahol Bálint Endre, Vajda Lajos, Toyen, Max Ernst munkái is szerepelnek. E műfaj nem pusztán egy gyors önkifejezésmódként válik az életmű részévé, Ország több megfestett kép kompozícióképzéséhez is alkalmazta.  A festő ikonos korszakából (1958–59) összegyűjtött képeken megjelenő perspektíva nélküli tér a kiállított szláv ikonok közegében erősen szuggesztív. Az 1960–65-ös évre jellemző városképeket ábrázoló festmények szemléltetik a történetiség képekbe olvasztását. Ország Lili korai korszakára jellemző egybefüggő fal motívuma ekkorra már kövekké polarizálódik.

„Bejártam az idő mélységeit, s kiszabadultam a falak közül, mert föléjük tudtam emelkedni” – olvasható a kísérőszövegek között Csapó György Ország Lilivel készített interjújának egyik részlete, amely ismételt perspektívaváltást eredményez az életműben. Ország művei az alaprajz rendszerét alkalmazva hatolnak egészen a romvárosok alapfaláig. Ezeken a festményeken már nyoma sincs a kezdeti figuratív ábrázolásmódnak. Az egymásra rétegződő kövek az idő kontinuitását leképezve magukon viselik a festő jeruzsálemi falakkal való találkozásának az élményét. Az Aranyváros  (1960) vidám színei után a képek egyre inkább monokróm színvilágba hajlanak, a pusztuló ókori városnak emléket állító Pompeji fal (1968) sorsszerűségében ragadja meg az olaszországi város tragikus sorsát. A múlt felé irányuló tendencia a festő 1966–67-es évekre jellemző „írásos korszakában” az írás múlthordozó motívumával egészül ki. A formanyelv részévé váló, hébert idéző írásjelek azonban nem alkotnak szavakat, a történetiség, az egyetemes emberi kultúra lenyomataiként válnak a kompozíció részévé. Az írás metamorfózisa (1969–70) az 1966-os firenzei árvíznek emléket állítva a Pompeji-témához hasonlóan a kulturális örökségünk egy részének a felszámolódását örökíti meg a pusztulás pillanatában. Az 1970–73 között készült képeken ismét fontos elemmel bővül Ország formakincse, a nyomtatott áramkörben megtalálta a tökéletes kommunikációs szimbólumot. Ország kiteljesedett formanyelve alkalmassá vált az életművet betetőző műkomplexum létrehozására. Az 1976–78 között készült Labirintus-sorozat önálló kiállítási egységet képez. A tárlaton a sorozatot ihlető 1526-ban készült ádámosi mennyezet is megtekinthető. Ország Lili sorozatán keresztül a labirintus egy végigjárható (végigjárandó) útként jelenik meg:

"Ezen végig kell mennem, és én úgy megyek végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. Ezt be kell járni" – folytatódik az interjú szövege a Labirintust felvezető szakaszban.

Ország Lili: Várakozó a Labirintus-sorozatból, 1976.

A labirintus egy olyan egybefüggő rendszert alkot, amely az élet metaforájaként az antik mitológia bevonásával mégsem csak az egyénről szól, egyetemes érvénnyel képes nyilatkozni az ember sorsáról. E sorozat nem a tévelygés köré szerveződik, a kételyeivel, szorongásaival szembenéző, a jelen és a letűnt kultúrák emlékei közt egyszerre barangoló, olykor megpihenő embert állítja a középpontba. Az útvesztő tompa fényében a fekete felületre erősített keret nélküli képek fokozott intenzitással hatnak az előttük állóra. A kiállítás egyik legnagyobb érdeme, hogy a Labirintus koncepciója a festő feljegyzéseiben rögzített elképzelést követi.  A sötét térben hallható hangfelvételen Schubert G-dúr vonósnégyesének második tétele szól. A zene lüktetése közben Alföldi Róbert mondja el a festő életében egyik legmeghatározóbb személy, Pilinszky János Apokrif című versét, amely szavakba foglalja a képek vizuális tartalmát.

Ország Lili életútjának fontosabb adalékai is szerepelnek a tárlaton. Külön egységbe kerültek a festő barátaival folytatott levelezései, az útinaplói, valamint az alkotáshoz felhasznált eszközeinek egy része. Ország szinte bármilyen keze ügyébe kerülő dolgot képes volt hasznosítani, így gyakran nehézséget okoz a képek technikájának pontos megállapítása.

Ország Lili minden korszakában tudatosan kereste az önkifejezés módozatait, minduntalan a megújulásra törekedve kerülte a rutinos alkotásmódot. E felettébb dinamikus életmű azonban meglehetősen ritkán látható a maga egységében. A MODEM által szervezett 2013-as debreceni kiállításnál bőségesebb műtárgyállomány összegyűjtésével a most látogatható Nemzeti Galériában rendezett tárlat talán szélesebb körben is meg tudja ismertetni Ország Lili művészetét.

Árny a kövön – Ország Lili Művészete

Magyar Nemzeti Galéria

2016. december 17 – 2017. március 26.

Kurátor: Kolozsváry Marianna

(A Nemzeti Galéria több előre meghirdetett tárlatvezetést is szervez, további információ az MNG weboldalán.)