Menni vagy maradni?

A budapesti színházak mindegyikének saját karaktert teremt az épület, a kerület, a színészi gárda, a repertoár… A Vígszínház arculatához hozzá tartozik, hogy nagyszabású és  sokat ígérő repertoárral csábítja a színházrajongókat. E stílus öregbítése reményében a patinás, belvárosi teátrum műsorára tűzte Lengyel Menyhért forgatókönyvének színházi változatát: Lenni vagy nem lenni-t, mely alkalmas e cél elérésére.

A darab - és Hegedűs D. Géza narrátor - szerint Varsóban vagyunk, 1939-ben. Egy reggel megjelenik a hentesnél egy alacsony, remegő kezű, olyan Adolf Hitler-szerű bajszos kisember. A színházban az új, Gestapó című művet próbálják. A sűrűsödő politikai események következményeként az előadást betiltják, a színház egyetlen feladata a náci tisztek, katonák szórakoztatása. A társulat a fenn -és életbenmaradásért küzd, a lengyel ellenállók támogatójaként. Ebben az egyre abszurdabbá váló helyzetben a színészek akaratlanul partizánharcba keverednek, és az élet színterén kell, hogy játékukkal mentsék az ellenállókat és saját életüket. A tiltólistás színmű mégis megelevenedik a színészek és a mit sem sejtő, igazi Gestapó számára. Abszurd, humoros, groteszk játék folyik a színpadon, ahol az élet a tét.

Marton Lászlót illeti az elismerés a történet színpadra viteléért. A feladat, hogy a néző belefeledkezhessen egy műalkotásba, a rendezőre hárul. A rendezői munka észrevétlensége sodorja a nézőt abba az illúzióba, hogy a színtéren az élet elevenedik meg. Ebben a tekintetben Marton munkája elenyészőnek hathat, mert közreműködése rejtett maradt, és csak a műértő néző számra nyilvánul meg az az erőfeszítés, mely szükséges ahhoz, hogy egy darab hitelesen és szórakoztatóan elevenedjen meg a színen. Bagossy Levente a díszletezés rafinált egyszerűségével megoldotta, hogy a tér táguljon, egy szoba négynek hasson, fél emelet háznak tűnjön. A darab sikerét az írás és rendezés mellett a szereposztás is szavatolta.  Hegyi Barbara a női főszerepben hitelesen alakította a befutott színésznőt, az elhanyagolt feleséget és ravasz nőt. Lukács Sándor az önimádó exibicionistát játszotta a férfi főszerepben. Alakítása meggyőzőbbnek hatott, mint ahogy az egy szerep kedvéért elvárható lenne. Érdekes lenne megfigyelés tárgyává tenni, hogy Lukács magára öltötte a figurát, vagy a figura önnön maga. Molnár Áron a hősszerelmes kulcsszereplőként a szerelem és a hősiesség minden eszközét és technikáját bevetette. Remélhetjük, hogy egy új tehetség van születőben! Festbaum Béla, Hitler szerepében biztosította az előadás drámai csúcspontjának humoros és víg végkimenetelét. A karakter megformálása a mű sikerének egyik kulcsát hordja magában. Festbaum-formában, mely pontos, precíz és plasztikus.

Az, hogy tanúja lehettem ennek a kiváló műsornak, egy szomorú jelenségnek köszönhető. A nyomtatott sajtó és a színház a népszerűsítéssel küszködik. A népszerűsítésükre tett kísérlet áldozata lett a Lenni vagy nem lenni. Az október 7-i bemutatót megelőzte egy nyilvános főpróba, melyet a Népszava előfizetői számára hirdetett meg. A lap ezzel egyszerre meghálálta olvasói hűségét és reklámozta nagyvonalúságát leendő előfizetői előtt.

Miért esett áldozatául e darab az újság próbálkozásának? Színházba járni csodálatos. Az előkészületekben benne rejlik a varázsa. Szép ruhát öltük, csinosan megyünk, megvesszük a jegyet, időt, pénzt és figyelmet fordítunk rá. Mi történik, ha ingyen kapjuk? Én személy szerint nagyon örülök neki. Oda megyek, izgatott vagyok és élvezem, hogy teljes értékű színjátékot láthatok, elhivatott színészeket. A lassan elalvó fények fokozzák az izgalmat és akkor meghallom, ahogy jól artikuláltan nézők közül valaki azt kiabálja: „Szólj, ha már menni akarsz!”Az előadás alatt zsong a közönség, a figyelem megoszlik a színpad, a színészek, a jobb és bal oldali nézőtársak közt, a szünet megtizedeli a nézők létszámát. A mű önmagában és a Vígszínház produkciójaként egyaránt szórakoztató és gondolatébresztő alkotás. A második felvonásra megfogyatkozó közönség érthetetlen, mégse lep meg.  Az irodalom küzd az olvasóért, a színház a nézőért, a műalkotás a játszótársért.

A színház, színjátszás, a megmutatás művészetének sikere ugyanannyira múlik a közönségen, mint a színészeken, rendezőn, díszletezőn... A megjelenítésben részt kell, hogy vállaljon a néző is, ha nem kellő odafigyeléssel és odafordulással van a játék öröme elvész.Az az érzésünk támadhat, mintha önmagába záródó világgá válna, mintha a közönség kirekesztődne. Mindannyiunk érdeke, hogy ne csak nézzük, de lássuk is, amit megmutatnak. Ezért gondolom, hogy elmenni a Lenni vagy nem lenni című darabra: kitűnő ötlet. Maradni a végéig: érdemes.

Lengyel Menyhért forgatókönyvéből színpadra írta Jürgen Hofmann:
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház

Rendező: Marton László

Szereplők:
Lukács Sándor, Hegyi Barbara, Fesztbaum Béla, Kerekes József, Dengyel Iván,  Rétfalvi Tamás E.H., Vallai Péter, Hullan Zsuzsa, Molnár Áron, Mészáros Máté, Gyuriska János, Borbiczki Ferenc, Géczi Zoltán, Juhász István, Viszt Attila, Gerő Bence, Máramarosi Bence, Mezősi Miklós, Kenderesi Manna, Rozsnyói Kamilla, Zóka Jozefina, Vida Sára

Bemutató: 2011. október 7.

A képek forrása a Vígszínház honlapja.