Oly sokáig szerettelek

Nyerőszámunk a 15-ös. A jutalom: pont ennyi év börtön. Bűn-bűnhődés: logikus. Vagy mégsem? Kezdjük azzal, hogy az Oly sokáig szerettelek egy gyerekdalról kapta a címét – ennek megfelelően ugyanolyan védtelen és törékeny is, mint egy csecsemő. Nem lehet hibáztatni, mikor csak úgy, spontán belebarnít „makulátlan” igazságérzetünkbe. Akkor sem tudunk rá haragudni, mikor magatehetetlenül, vétlen lendülettel, kártyavárként semmisíti meg jól felépített önérzetünket. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy általa mégsem moralizáló filmre hív a saját történetét kétórányi mozgóképpé tükröző Philippe Claudel.

A szépíró – elsőfilmes rendezőként – gyengéd erőszaktételt követett el magán: mozivásznon való járatlansága óvatoskodó, indokolatlanul visszafogott eredményre vezetett. Gyaníthatóan ez az oka a homogén, már-már ijesztően steril, sőt egyhangú, fakó képi világnak, nem kevésbé a vérszegény dramaturgiának. Ez az eszköztelenség a kifejezhetetlent igyekszik kifejezni, épp ez a „semmi” tartja össze a képkockákat – egy konzervált hazugság, mely elleplezi az abszurdnak tetsző igazságot.

A hatéves fiával végző Juliette (Kristin Scott Thomas) titokzatos, rezzenéstelen arcjátékát nézve önkéntelenül is kísérteni kezdi a nézőt Michael Haneke 2005-ös Rejtély fedőnevű mozija, melyben az igazság még akkor sem derülne ki, ha ordítana: nem vállalnak érte kockázatot. Míg Hanekénél nem hajlandó senki sem beleveszni a múlt labirintusába, hogy felszabadultan kerülhessen ki belőle, addig az Oly sokáig szerettelek épp, hogy szembesülni (szembesíteni?) akarna a múlt miértjeivel. A következmények lassú, fájdalmas kibomlásai épp olyan váratlanok, mint a film hangkulisszáinak szokatlan, mégis megfelelő helyen történő felcsendülései. Azonban, mire eljutunk a csúcspontra, ahol minden addigi rejtély feloldódik, a nézőt már régen csupán az okozat érdekli. Vagyis az, hogy a börtönből szabadulva Juliette mit kezd az életével, miután húga és annak családja befogadja – nem pedig az, hogy miként jutott odáig.

Nem a gyilkosság indítékának feloldása teszi ezt a lineáris történetvezetésű, klasszikus regényeket idéző filmet különlegessé, hanem az odáig vezető, végletesen szubjektív nézőpont.  Vagyis annak a folyamatnak a következetes érzékeltetése, mely során Juliette szemével látva az eseményeket, fokozatosan értjük meg, hogy a felszíni kerettörténet csupán illusztráció a lényegi folyamatok mögött. Ezért az Oly sokáig szerettelek gyermekdala egy sérülékeny viszonyrendszer háttérzenéjévé növi ki magát, melyben az igazság hazugság, az emlékezés feledés, a bűn pedig: ártatlanság. 

Oly sokáig szerettelek (Il y a longtemps que je t'aime)
színes feliratos francia-német filmdráma, 117 perc, 2008 

rendező: Philippe Claudel
forgatókönyvíró: Philippe Claudel
operatőr: Jérôme Alméras
producer: Yves Marmion
vágó: Virginie Bruant

szereplők:
Kristin Scott Thomas (Juliette Fontaine)
Elsa Zylberstein (Léa)
Serge Hazanavicius (Luc)
Laurent Grévill (Michel)
Frédéric Pierrot (Fauré kapitány)

Képek forrása: www.port.hu