Pancser Police

A Pancser Police Adam McKay rendező/forgatókönyvíró és kedvenc színésze, Will Ferrell negyedik közös egészestés produkciója.  A híres Ron Burgundy legendájával berobbant páros később a Taplógáz: Ricky Bobby legendájával, majd a Tesó-tusával örvendeztette meg a vaskos humor kedvelőit. Utólag az alkotók a csaknem kult-klasszikusokká érett darabokat Középszerű Amerikai Ember Trilógiának nevezték el a tipikus szereplőről, akinél ostobább figura aligha jelent meg celluloidon, ugyanakkor önbizalma megingathatatlan, elvárja, hogy környezete istenként tisztelje őt, és szemrebbenés nélkül mondja ki a legnagyobb sületlenségeket is. A McKay-Ferrell alkotópáros humora valóban durva, semmi nem szent a számukra, érthető, ha egyeseknél kicsapja a biztosítékot. De azt is meg kell jegyezni, hogy több szinten szolgálják ki közönségüket: náluk a tömeg és a páholy egyaránt megtalálhatja számításait, és kétségtelenül nagyon találó profilt festenek idoljukról, sikeresen tartanak görbe tükröt az amerikai társadalom, és úgy általában az emberi ostobaság elé.

A Pancser Police – szörnyű magyarítása az eredeti The Other Guys címnek, ráadásul nem is illik a film kontextusába – tovább merészkedik a trilógiánál, mivel akciófilmes babérokra is tör a vígjátéki mellett. Az alaphelyzet végtelenül egyszerű: miután a város ünnepelt szuperzsaru-párosát kivonják a forgalomból, a két aktatologató nyomozó (Ferrell, továbbá a humoros szerepben meglepő Mark Wahlberg) elérkezettnek látja az időt, hogy végre bevessék magukat. Eleinte ki nem állhatják egymást, ám egy nagyszabású bűntény egyből az ölükbe pottyan, és a közös munka – ki ne értené –, segíti az összecsiszolódást.

A sztori egyszerre idézi meg tehát a buddy movie-t (ahol a férfibarátság kialakulása áll a központban), és a 80-as, 90-es évek zsarufilmjeinek világát. Kérdéses azonban, hogy mennyire van értelme egy szatírában ismét kifigurázni őket, hiszen lassan 15 éve nem készült mértékadó alkotás a műfajban, és az önreflektívebb darabok is évekkel ezelőtt elkészültek már (közülük is kiemelkedő a Durr, durr és csók). A retro-hullámot meglovagolva inkább a műfaj újjáélesztése tűnne időszerűnek, néhány halványabb kísérletet láthattunk is a közelmúltban, de az áttörés váratott magára…

És várat is még egy darabig, ugyanis a Pancser Police nem állja meg a helyét sem akciófilmként, sem az említett műfajok paródiájaként. Találgassuk az okokat! Egy vígjáték sose nélkülözzön némi udvariatlanságot, de a McKay-féle humor egyenesen működésképtelen gátlástalanság nélkül. Ez a termék nem adható el színes papírba csomagolva, tejszínhabbal a tetején, úgy, hogy közben megőrizze az eredeti zamatát. Talán a zsánerek túlzott keveredése okozhatta a felhígulást. A zsarufilm autós üldözést, robbanásokat követel, ami ugrásszerűen növeli a költségvetést. Talán az alkotók megijedtek, hogy a tömegeket elriaszthatják a védjegyüknek számító meredekebb humoros jelenetekkel. Azért lett ilyen semmilyen a végeredmény.

Szögezzük le az aranyszabályt: minél több sültbolond flangál a vásznon, annál jobban működik a McKay-vígjáték. Ezúttal lényegében csak két idióta szerepel a filmben, bár ők is csupán félig-meddig azok, a többiek legfeljebb lököttek egy kicsit. Ezzel szemben például a Taplógázban (ó, jaj, ismét egy borzasztó magyar cím) gyakorlatilag mindenki kivétel nélkül féleszű volt, de annyira, hogy az ember kínjában szinte az arcát kaparta, mikor meghallotta, milyen mondatok hagyják el a szereplők száját – „Nem hiszem el, hogy ezt mondta! Ez már túl megy minden határon!” –, mégis ettől vált abszurd módon viccessé. Koherens világban mozogtak a szereplők, ahol a verbális poénok és a helyzetek egymást erősítették. Most viszont majdnem normális közegben tévedünk be humorosnak szánt zsákutcákba, és az itt elhangzó abszurd monológok kínosan, idegenül koppannak.

A zsarufilm, az akciófilm zsánere amúgy sem passzol McKay írói stílusához. Nem árt hozzájuk ugyanis egy feszes cselekményszál. A rendezőnél viszont a cselekmény mindig csak  amolyan szükséges hálóként szolgált, amire tetszés szerint felaggathatja bolondos párbeszédeit, improvizációit, képtelen szituációit, melyek dramaturgiailag voltaképp a senki földjén mozognak. És mivel az író mindkét követelménynek igyekszik megfelelni, a Pancser Police-ban az önfeledt bohóckodásra nem jut elég idő, a nyomozás pedig teljesen érdektelenné válik.

Marad a kevés akciószcéna, hogy fenntartsa a néző érdeklődését. De egy-két csikorgó kerekű kocsira, hagyományos robbanásra már nem kapja fel a fejét az egyszeri moziba járó, vacsora közben kapcsolgatva a televíziót úgyis naponta hármat láthat ilyesmiből. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy még mindenki az Avatar csodáját emlegeti. Magyarán: amit itt akciófilmként kapunk, az édeskevés. A vérszegény vígjátéknál pedig talán csak a vérszegény akciófilm rosszabb.

Persze lehet mentegetőzni. A verbális humor élményéből feltehetőleg elvett a szinkron is. Mert hiába az amúgy remek Kerekes József, aki többek között Jim Carrey-t és a hasonló humorban utazó The Family Guy Peterét is megszólaltatja, Ferrell üveghangú sikítása, a figura minden ostobaságát visszaadó eredeti hangja nem könnyen reprodukálható egy steril szinkronstúdióban. Továbbá észrevenni, hogy az alkotók ironikus zárójelet húztak a zsarufilm néhány toposza köré: a Dwayne Johnson és Samual L. Jackson által alakított klasszikus kemény kopók felbukkanása, a ’jó zsaru’ kontra ’rossz zsaru’ jelenet, az ablakban támolygó öngyilkosjelölt lebeszélése és a többi. Néhol egy-egy párbeszéd erejéig kikacsintanak a tehetséges komikusok, hogy ’nyugalom fiúk, mi vagyunk azok’. Megvillan a tehetség például abban a visszatérő helyzetben, hogy az antiférfinak ábrázolt Ferrellért rejtélyes módon bomlanak a gyönyörű nők.

Lehetne tehát mentegetőzni, de teljesen felesleges egy olyan akciófilmért, mely egy pillanatra sem emeli magasabbra az adrenalin-szintünket egy, a német autópálya-rendőrség mindennapjait bemutató tévésorozatnál, és teljesen felesleges egy olyan vígjátékért, melyen egyszer sem nevetett jóízűen a mozi közönsége.

Pancser Police
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 107 perc, 2010)

Rendező: Adam McKay
Forgatókönyvíró: Adam McKay, Chris Henchy
Operatőr: Oliver Wood
Producer: Patrick Crowley, Jimmy Miller
Vágó: Brent White
Szereplők: Mark Wahlberg (Terry Hoitz nyomozó), Will Ferrell (Allen Gamble nyomozó), Samuel L. Jackson (Highsmith), Dwayne "The Rock" Johnson (Danson), Eva Mendes (Sheila Gamble), Lindsay Sloane (Francine), Michael Keaton (Gene Mauch parancsnok), Anne Heche (Pamela Boardman), Steve Coogan (David Ershon)