Róka 80x120cm

"A probléma mindig az, hogy a munkával megbirkózzunk, tudván, hogy soha, semmivel nem fogunk megbirkózni… ez a kérdés: tovább, kíméletlenül tovább, vagy abbahagyni, befejezni… ez a kétely, a gyanakvás és türelmetlenség kérdése.”
                                                                       /Thomas Bernhard: Beszéd a Georg Büchner-díj átvételekor/

Ez a Bernhard szövegrészlet pontosan leírja a tevékenység nehézségét: hogy egyik részről kell, muszáj, hogy legyen egy bizonyosság, pontos vágy, határozott nézőpont, másrészről pedig a teljes bizonyosság buta, a gondolkodás maga folyamatos bizonytalankodás, kétség, ellenőrzés. Ám a tevékenység pillanatában úgy kell tennünk, mintha nem lennének kétségeink, nem lehet vacakolni. A nézőpontok ezen váltogatása a munka folyamata. Ugyanakkor a művelet vonzereje éppen ebben a kockázatban, játékban rejlik. Játszani csak szabadon lehet. Minden játék az időn kívül esik, mégis az időt akarom rögzíteni, szilárdítani – birtokommá teszem. A játék-idő az enyém, megfogtam ebben a nagy végességben.

A konkrétabb beszédhez egy 2009-ben készült munkámat választottam, a Rókát (80x120cm). Ez a méret az én gyakorlatomban nagynak számít, de még rendelkezik egyfajta személyességgel, intimitással: még közel lehet és kell hozzá menni, még láthatóak egy konkrét időben létező konkrét test – az enyém – mozdulatai, nyomai. A lassúságom és a gyorsaságom. Ez nem erénye a munkának, csak körülmény, segítő körülmény – hitelesebb a személyes. A vászon széleit elfogadom, mint a szabadság korlátját. A gyakorlati munka rendszerint úgy kezdődik, hogy ezt a birtokba vett területet egyenletes, vízszintes húzásokkal borítom, tágasságot hozok létre.       

Az állat fejét virágszirmok és egész virágfejek (tűzliliom) alkotják, szokványos csendéleti tárgyak. Szeretem, ha semleges alapon mutatkozik meg egy rend-szerűség, szerkezet, konstrukció. Azt is szeretem, ha ez a szerkezet azért nyugtalanító is egy kicsit, nem teljesen kényelmes. A szirmok színe és hamiskás formája egy rókát idéz, de el tudok fogadni más asszociációkat is – például petefészkek, ahogy valaki felvetette. Bár szerintem ennek az együttállásnak (a virágok nem esetleges együttállásának) legközelebbi rokonai a gipsz és festett barokk ornamentális szörnyfejek, gorgók és medúzák. Szívesen látom a létrehozott alakzat és az azt felépítő elemek közötti feszültséget; két különböző képi nyelv szokatlan összekapcsolódását; különböző, önmagukban akadálytalanul működő rendszerek megbillennek, enyhe gellert kapnak; az állítás kérdésbe fordul; az egyszerű árnyalttá válik; esetleges, egyszeri lehetőséggé a biztos tétel. Szabálytalansággá a szabályosság.

Erős a kísértés, hogy a rendet, vagy legalább annak illúzióját érjük el. Végül egész természetesnek tűnik, hogy ez a kísérlet rendre elbukik – de nem is tartom igazi bukásnak, csak mi nem tudunk pontosak lenni.