Raffaello hevít, nem vakít

„A kiváló s ugyanolyan kedves Raffaello Santi da Urbino példája bizonyítja, hogy az ég néha milyen bőkezűen és jóságosan halmoz el egyetlen embert mindazon gazdag kincsével, kegyelmével és ajándékával, amit egyébként hosszú időn keresztül sok-sok halandó között szokott felosztani…” Giorgio Vasari elragadtatottságában vajon mi is tudunk osztozni? Raffaello Sanzio neve hallatán, először biztosan nem vázlatok és rézkarcok jutnak az eszünkbe, hanem olyan remekművek, mint a milánói Brera-képtárban őrzött Mária eljegyzése, a firenzei Uffiziben található, sóvárgó tekintetű önarcképe, a vatikáni palotaegyüttesben látható Athéni iskola, vagy a Villa Farnesina Galateája, ahogy delfinek húzta csónakján dicsőségesen közelít a part felé. A magyar embereknek talán mindezek előtt a hányatott sorsú Esterházy Madonna ugrik be.

A Szépművészeti Múzeum kurátorai, Kárpáti Zoltán és Seres Eszter arra vállalkoztak, hogy az intézmény tulajdonában lévő terveken, metszeteken keresztül, mintegy a munkafolyamatot rekonstruálva, bemutassák a Raffaello-műhely működését, a híres Esterházy Madonnával, valamint további hat Raffaello-vázlattal a középpontban, amelyek egytől egyig Esterházy Miklós igényes gyűjteményéből kerültek ki. A tárlaton megismerkedhetünk Raffaello és a bolognai rézmetsző, Marcantonio Raimondi közös vállalkozásának néhány emblematikus példájával, valamint a Raffaello-iskola képviselőinek alkotásaival. Többek között Giulio Romano, Perino del Vaga, Polidoro da Caravaggio, Parmigianino és a velencei Giovanni Battista Franco műveit is megcsodálhatjuk.

A terembe belépve rögtön az Esterházy Madonna egészen kisméretű, 28,5x21,5 centiméteres táblaképe fogadja a látogatót. A kép általános információit (keletkezéstörténet) ismertető tájékoztatón kívül két beépített táblagép segíti az Esterházy Madonna alaposabb megismerését. A bal oldalon lévő képernyőn tetszőlegesen kinagyíthatjuk a képet, és gyönyörködhetünk a részleteiben. A jobb oldalin egy hosszú tanulmányt olvashatunk Fáy Andrástól a kép 1983-as elrablásáról és visszakerüléséről a múzeumba, illetve a rablók által okozott károk helyreállításáról, a kép restaurálási folyamatáról.  Raffaello Madonnája az írásszalagot kezében tartó Keresztelő Szent Jánossal, a próféciára mutató Megváltóval, hátterében Róma Nerva fórumával és a San Basilio harangtornyával azért kerülhetett be a válogatásba, mert az alakokon szabad szemmel is jól kivehetők az előrajzolás nyomai, nem szükséges ehhez speciális átvilágítás. A kép mellett olvasható leírás szerint ezek a vonalak is alátámasztják azt a feltételezést, hogy Raffaello nem fejezte be a Firenzében elkezdett, majd Rómában folytatott, magánájtatossági célra készített festményt. A koncentrált figyelem itt rendkívül fontos, hiszen minden egyes kis vonal, finom ív csak úgy válik láthatóvá, ha közel lépünk a kiállított alkotáshoz.

Raffaello korai korszakából származik az a Mária mennybemenetelét ábrázoló, tollal és barna krétával készített lap, amely feltehetően a megrendelő számára készült, az előkészítő tanulmányok összefoglalásaként. A megvalósult oltárképen Raffaello nem Mária mennybevételét, hanem a Szűzanya megkoronázását ábrázolja. A kiállított művel együtt érdemes lett volna – ha csak fényképeken keresztül is – megjeleníteni a párizsi Louvre-ban található párdarabját, illetve mellettük jó lett volna látni a Vatikáni Múzeumban őrzött perugiai oltárképet is. Ezek nagyon szépen megjelennek a kiállítást kísérő katalógusban,[1] amely viszont a tárlat látogatóinak többségéhez nem jut el. Így a korszakban, illetve a témában laikusnak számító közönség nem biztos, hogy érteni fogja Raffaello vizuális tanulmányát. Ugyan önálló műalkotásként is lehet kezelni a vázlatokat, sőt, a tárlat kurátoraiban talán volt is arra irányuló szándék, hogy ezt hangsúlyozzák, de a képkísérőkből inkább az vált világossá, hogy ezek a lapok egy alkotási folyamat részei. Mária mennybevételével közel egy időben keletkezhetett az az akttanulmány, amely a feltételezések szerint Szent Jeromost ábrázolja. Ugyan a figura felénk eső karja még aránytalanul rövidnek tűnik, ismétlődő körvonalai is ennek a kissé tétova kísérletezésnek a nyomai, de a láb és a felsőtest lendületes kontúrjai már előrevetítik az alkotó kéz későbbi magabiztosságát.

Az ókori hősök heroikus küzdelmét idézi Raffaello betlehemi gyermekgyilkosságot megjelenítő képe, amely három változatban is látható. Az elsőről hiányzik a háttér részletes kidolgozása, illetve a kép előterében még nem jelennek meg a magukra hagyott, élettelen csecsemők. A Raimondi által készített rézmetszet-variációkon (kis fenyővel és kis fenyő nélkül) jóval plasztikusabbak, szoborszerűbbek a figurák. Mintha az asszonyok sikolya is „hangosabb” lenne, és a katonák is kegyetlenebbek lennének. Az ókori minták és a keresztény ikonográfia finom egymásba játszása érhető tetten Moderno bronz domborművén is: a Krisztus ostorozásán a megkínzott, elgyötört testű Krisztus-alakot a szenvedő Laokoón mintájára ábrázolta. Parmigianino Raffaello egyik halott kisded-alakját átvette, megfordította és Alvó Cupidóként tüntette fel. Egészen más hatást ér el, már csak az átcímezéssel is. Hogy mennyire meghatározza a cím a képértelmezést, arra példa Giorgio Gishi rézmetszete, amely Raffaello Athéni iskolája után készült. Az eredeti címet ugyan megőrizte Gishi sokszorosításra szánt műve is, de Platón és Arisztotelész szellemi köre helyett Szent Pál athéni prédikációjaként értékesítették a képet, ahogy az alkotás alján olvasható latin felirat is mutatja.

Groteszkek és Vénuszok között fellelhető az öngyilkosságára készülő Lucretia Raimondi –Raffaello eredeti műve alapján készített – interpretációjában. Lucretia – legendája szerint – Tarquinius Superbus római király uralkodása alatt élt, akinek fia, az erényes és vonzó nőt megerőszakolta férje távollétében. Lucretia nem akart a köztiszteletben álló arisztokrata család nevén csorbát ejteni, ezért hazatérő hitvesének és apjának tett vallomása után tőrt rántott elő, és végzett magával. Raimondi Lucretiáját erőteljes mozgásban örökítette meg. Ezt a mozgás-imitációt nemcsak az életről való lemondást jelző, ugyanakkor cselekvésre elszánt karokkal, az alak S-vonalával, a lobogó hullámos fürtökkel érte el, hanem Lucretia ruhájának gazdag redőzésével, félig leomló anyagával is, amely láttatni engedi az asszony testének szépségét. Megmutatja, hogy egy pillanat alatt milyen földi báj lesz az enyészeté. De az életről lemondó mozdulat mintha diadalmas is lenne, mintha már sejtené, sőt mi több, már tudná előre, hogy ezzel a tettével megkapja a házastársi hűség példájának kijáró győzelmi koszorút.

A kiállítást figyelmesen végigkísérve levonhatjuk a tanulságot: az eszmény valóban diadalt aratott a papíron, a tollon, a tintán, a bronzon és a rézlemezen. S talán Nyikolaj Gumiljov sorainak sem adunk teljesen igazat, amikor ezt írja: „De Raffaello vakít, nem hevít, / Riaszt Buonarottinak tökélye, / S a boldogságban hívő lelkemig / Da Vinci ködlő mámora sem ér el.” Hiszen Raffaello igenis hevít! Ezt példázzák követői, akiket Raffaello hatása indított alkotásra, s megbizonyosodhat erről a XXI. századi néző is, aki enged a „közel-lépésre” hívogató képek csábításának.

Az eszmény diadala- Raffaello
Szépművészeti Múzeum
A kiállítást rendezte: Kárpáti Zoltán és Seres Eszter, Vargyas Zsófia közreműködésével
Kiállításszervezés: Pablényi Ágnes
Falszövegek: Seres Eszter és Vargyas Zsófia
Grafikai arculat: Megyeri Ágnes és Vidák Zsolt
Restaurátori munkák: Mózer Erzsébet és Pankaszi István
Technikai munkatársak: Fehérváry László és Pataky Miklós
Látogatható: 2013. december 18. – 2014. március 30.

A kiállítás teljes anyaga megtekinthető az alábbi linken:
http://www.szepmuveszeti.hu/data/cikk/822/cikk_822/Raphael_HU.pdf