Romantika és pragmatizmus. Megférnek-e egymás mellett?

Kína gazdasági sikereit látva a nyugati típusú államok polgáraiban felmerülhet egy kínzó kérdés: tényleg a mi demokratikus berendezkedésünk a lehető legjobb megoldás? Ez a kérdés a hidegháború vége óta most megint aktuális, s ahogy a hidegháború ideje alatt, most is úgy tűnhet, a politikafilozófusnak akad egy fontos dolga: valamilyen választ adni a kérdésre. Mégpedig olyat, ami lezárja a vitát, ami végleg megalapozza, miért a demokratikus berendezkedést érdemes választania egy népnek.

Richard Rorty  szerteágazó munkásságában többek között ehhez a problémához is hozzászólt, bár válasza meglepő lehet azoknak, akik nem ismerik behatóbban az amerikai filozófus életművét. Pápay György könyve, a Demokrácia filozófiai megalapozás nélkül kiválóan rekonstruálja Rorty politikafilozófiai gondolkodását, és ezzel együtt azt is, hogy miért tartotta feleslegesnek már a hidegháború évei alatt a demokrácia hagyományos értelemben vett teoretikus védelmét egy olyan amerikai filozófus, aki messzemenőkig elkötelezte magát a demokrácia mellett.

Rorty pragmatikus válasza a következő: nem lehetséges olyan érvelés, ami egyértelműen kimutathatná, hogy a demokrácia a legjobb berendezkedési forma. Ezért elhibázottak a demokrácia hagyományos megalapozási kísérletei. De ettől még nagyon is jó okkal lehetünk elszánt demokraták. Ez azért van így, mert egyrészről semmit sem lehet megalapozni olyan módon, ami minden, akár a legerősebb filozófiai jellegű kételyt képes volna eloszlatni. (Az egyik kritikája Rortynak az újkori filozófia nyomdokain haladó analitikus filozófiával szemben éppen az, hogy túlságosan is sokat foglalkozik az episztemológiai kérdésekkel, s ezzel elveszti gyakorlati hasznát.) Másrészt viszont, bár hiányzik a megalapozás, a demokrácia mibenlétét megvizsgálva joggal reménykedhetünk abban, hogy ez a rendszer segíti leginkább polgárainak kibontakozását, sőt, etikai fejlődését.

Pápay könyvében az egyik legfigyelemreméltóbb rész az, ahol bemutatja és Rorty gondolkodásával összefüggésbe hozza a demokrácia két különböző felfogását: a deliberatívat és kompetitívet. Az előbbi képviselője például Dewey, Rortyt Pápay meglátása szerint az utóbbihoz sorolhatjuk. A demokrácia deliberatív elmélete abból indul ki, hogy a demokratikus szerveződés fő célja a konszenzus meggyőzéssel való kialakítása. Minden társadalmi forma közül a demokrácia képes leginkább erre, s minél inkább képes kialakítani az állampolgárok között a racionalitáson alapuló konszenzust, annál jobb az adott államforma. Ezért van az, hogy a demokratikus rendszereknek sokat kellene azzal foglalkozniuk, hogy polgáraikat politikailag aktívvá és kellően felkészülté tegyék.

Ezzel áll szemben a Rorty által is képviselt kompetitív felfogás. Itt a demokrácia értékét nem azon kell lemérni, hogy mennyire képes kialakítani a konszenzust. Ha az alapvető demokratikus intézmények megfelelően működnek, akkor nem probléma, ha a polgárok között egyes ügyekben akár alapvető véleménykülönbség áll fönn. A demokrácia lényege ebben a megközelítésben éppen az, hogy minél több véleményt enged szóhoz jutni, s nem sürgeti feltétlenül, hogy a konszenzus létrejöjjön. Ha nem a konszenzus kialakulása, hanem a szavazás zár le egy vitát, az éppen annyira megfelel a célnak. Ezért a demokratikus állam polgárainak nem muszáj behatóbban foglalkozni a politikával (csak ha kedvük van hozzá), és a demokrácia természetéhez tartozik, hogy a viták folyamatosan jelen vannak, mégpedig a lezárás reális lehetősége nélkül. Torzsalkodó demokráciáink sokkal közelebb vannak a lehető legjobb demokrácia eszményéhez, mint azt a deliberatív felfogás gondolná. Még egyszer: a demokrácia lényege nem az állampolgárok teljes körű, racionalitáson alapuló egyetértése, hanem a vélemények méltányosan szabályozott versenye és a szavazás.

Hogy miként segítheti ez a rendszer Rorty szerint állampolgárainak kibontakozását és „morális” fejlődését? Úgy, hogy a vélemények szabad áramlása és az egyének politikai tehermentesítése hozzátartozik a jó demokráciához, s könnyen átláthatóan ez segíti az egyén önkibontakoztatását. A vélemények szabad megjelenése Rorty számára egyben azt is jelenti, hogy újabb és újabb életfelfogások kerülhetnek a köztudatba, egyre több olyan szótár (fogalomkészlet), aminek segítségével leírhatjuk önmagunk számára az ideális életet. Egyre több lehetőségünk lesz arra, hogy kiválasszuk azt, ami igazán nekünk való. Az állampolgárok politikai tehermentesítése pedig meghagyja nekünk azt a szabadidő mennyiséget, ami a technika fejlődése által megadatott a demokratikus közösségek szerencsésebb rétegeinek (és Rortynak nagyon fontos, hogy a polgárok olyan politikai döntéseket hozzanak, ami növeli a szerencsésebb sorsú emberek számát, például a szegénység visszaszorításával). A demokrácia azonban nemcsak a lehetőségeket, de a korlátokat is megszabja intézményrendszerével. Önmegvalósításunk nem mehet túl azon a határon, ami másokat ellehetetlenítene. Rorty szerint éppen azok a tisztességes társadalmak, amelyeknek intézményrendszere nem megalázó vagy kegyetlen, hanem éppen ellenkezőleg, gátja a megalázásnak és a kegyetlenségnek. De ezen túlmenően a demokrácia azáltal, hogy engedi a vélemények pluralitását és a különböző életideálok leírását és kibontakoztatását, valamint ösztönzi a polgárait arra, hogy igyekezzenek egymást megérteni (azaz alkalmazzák a jóindulat elvét), érzékenyebbé és toleránsabbá teszi a társadalom tagjait. A másikra figyelő, eltérő véleményét elfogadó, ugyanakkor a másikban a közöset is meglátni képes embert nevezhetjük civilizáltnak. Az ilyen civilizált ember nemcsak az intézmények léte miatt nem kegyetlenkedik másokkal, de éppen az ilyen polgárok működtetik jól a demokráciát és annak intézményeit.

Rorty tehát nem megalapozással, hanem egy vonzó ember- és társadalomképpel próbál válaszolni a demokráciát ért szellemi kihívásokra. Rorty gondolkodásával kapcsolatban Pápay György ezt a szimpatikus vonulatot remekül ábrázolja, de nem kendőzi el Rorty gondolkodásainak ellentmondásait sem. Pápay szerint Rorty pragmatizmusa például feszültségben áll azzal a móddal, ahogy sokszor a filozófiáról és a filozófiatörténetről beszél. Ami még érdekesebb ellentmondás, s Pápay könyvéből erre is fény derül, a címben említett szembenállással kapcsolatos: úgy látszik, a romantikus Rorty és a pragmatikus Rorty nem igazán ért egyet abban, hogy mit kellene gondolnunk a forradalmi változások szükségességéről. Vajon a nyugati demokrácia újabb forradalmi változásokra szorul? Úgy látszik, Rorty nem foglal ebben egyértelműen állást, de Pápay György könyve segít abban, hogy jobban megértsük, miért is olyan nehéz válaszolni erre a kérdésre.

Pápay György: Demokrácia filozófiai megalapozás nélkül. Richard Rorty és a politikai filozófia. Budapest, Ráció Kiadó. 2010.

A mű szövegének korábbi változata olvasható az alábbi oldalon: http://filozofia.btk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Doktori%20Iskola/Dolgozatok/Papay_Gy_D.pdf