The Song Remains Not The Same

„Ez az album egyfajta összegzés, a lágy oldalát szeretnénk megmutatni a súlyos zenéknek” – nyilatkozta egy tavalyi interjúban Zakk Wylde. Ozzy Osbourne egykori gitárosa és a Black Label Society frontembere méltán vált ikonná a rocktörténelemben, elsősorban kiváló gitártudása és dalszerzői tehetsége miatt. A Black Label Society pályafutása során tizenkét stúdióalbumot és megannyi koncertfelvételt adott ki, melyekkel 1999 óta egy szilárd, megtörhetetlen kultuszt épített fel magának, amely mellett Zakk és csapata megengedheti magának, hogy egy olyan albummal jelentkezzen, mint a The Song Remains Not The Same.

Zakk Wylde legújabb produkciója több szempontból is támadható mind a zenekritikusok, mind a rajongók oldaláról. A lemezen hallható tíz dal egytől egyig feldolgozás, melyek közül négy saját szám újragondolása a 2010-es Order Of The Black albumról. Feldolgozást készíteni mindig is komoly kihívás, hisz csak akkor érdemes egy ilyen projektbe vágni, ha biztosak vagyunk abban, hogy a feldolgozás jót tesz az eredeti műnek, de semmiképpen sem lesz rosszabb annál. Valami pluszt kell, hogy adjon hozzá, egyébként nem tanácsos hozzányúlni. Zakk igazi klasszikusok testreszabásához fogott – olyan szerzők dalai csendülnek fel a The Song Remains Not The Same-en, mint a Black Sabbath, Blind Faith, Simon & Garfunkel.

Az anyag nemcsak a felhozatal, de hangszerelés terén is kilóg a megszokott BLS-stílusból. Bár Zakk a gitár mellett billentyűsökön is jól játszik, valahogy mégsem a zongorát társítja hozzá az egyszeri zenekedvelő, márpedig most óriási szerepet kap ez a hangszer. A zongora mellett hegedű is felhangzik a dalokban, amely tovább fokozza azok érzelmességét. Zakkről általánosan elmondható, hogy rendkívül erős emóciós síkon mozognak szövegei és dallamai is, kiváltképpen a balladisztikus szerzemények, nem meglepő hát, hogy miért pont olyan számokat dolgozott fel, mint a Junior’s Eyes vagy a Can’t Find My Way Home. Utóbbi ment át talán a legsikeresebb átalakításon. Az eredeti Blind Faith-verzió Woodstockot idéző atmoszférájú, pörgősebb blues-rock nóta egy lassabb tempójú, zongoraalapra építkező dalként született újjá, az elmaradhatatlan gitárszólóval fűszerezve. Neil Young Helplesse már kevésbé volt telitalálat, az itt alkalmazott fojtott énekstílus véleményem szerint nem passzol annyira Zakk orgánumához, mint az öblös vagy éppen a kieresztett hangon való éneklés.

Azt hihetnénk, saját szerzemények újragondolása egyszerűbb feladat, mint más művészek klasszikusaihoz nyúlni, azonban a négy Order Of The Blackes szám hallatán ez cáfolható. A Parade Of The Dead és a Riders Of The Damned egyaránt olyan húzós, súlyos dalok, melyek nem nélkülözhetik a gyors tempókat, a karcos énekstílust, vastag gitárhangzást, így számomra egyáltalán nem releváns az unplugged verziójuk. Az Overlord akusztikus változata azonban új köntösében is kiválóan megállja a helyét. Noha jobban szólt az Order Of The Blacken, Zakknek sikerült olyan elképzelést megvalósítani, ami két, a helyét akár önállóan is megálló szerzeményt eredményezett.

Szándékosan hagytam végére a Darkest Days és a Junior’s Eyes című tételt. Mindkét dal szintén hallható volt az előző lemezen, ám előbbi igazán 2011-ben teljesedett be. Hangszerelését tekintve esett át némi változáson és minden bizonnyal a hegedű hangsúlyozása a zongora helyett sokkal inkább közvetíti azt a valós érzelmeken alapuló, őszinte szomorúságot, amit a tömegzenék sekélyes alantassága sosem fog tudni hitelesen előadni és eladni. A dalt két formában vették fel, az egyiket John Rich countryzenész vendégéneklésével. A Darkest Daysnek eleve van egy countrys hangulata, így az, hogy Rich duettpartnerként szerepel benne, jó ötletnek bizonyult. A Junior’s Eyes pedig azon ritka esetekre példa, amikor a feldolgozás minősége meghaladja az eredetiét.  (Ilyen volt akár a Tears For Fear-es Mad World is, melyből találóbb hangszereléssel Gery Jules egy hibátlan számot hozott létre.) Zakk hasonlóképpen alkotott zseniálisat a Black Sabbath nótából és összességében véve ez lett a The Song Remains Not The Same legerősebb tétele is.

Zakk Wylde Black Label Society-ét érhetik olyan vádak, hogy az új lemez csupán céltalán prüntyögés, hogy felesleges idő és energiabefektetés volt az egész. Ugyanakkor, ha elválasztjuk a banda eddigi munkásságától és önálló elemként kezeljük ezt az anyagot, az egész teljesen más kontextusba kerül. Ebben a formában minden bizonnyal jobb értékelést kaphat ez a tíz számos unplugged produkció, mely célja a Zakk által tisztelt és példaképértékűnek tartott zenészek előtti főhajtás, valamint saját szerzeményeinek egy egészen más oldalról való megvilágítása volt.

Black Label Society: The Song Remains Not The Same

Az írás a "Lant és parittya" kritika-pályázatra érkezett

video