Szög és hamu

Tavaly tavasszal a Szépművészeti Múzeum St. Gallen-i kalandok – Hartung, Tápies, Uecker és az Erker-jelenség című kiállításán nem remélt élményben volt részem, melyen különösen is Uecker művészete fogott meg átgondolt koncepciójával, precíz kivitelezésével, sajátos anyaghasználatával és szép kompozícióival. Most önálló kiállítása látható Képpé formált anyag címmel a Dór Csarnokban. „A retrospektív tárlat – egyetlen összefüggő environmentként – jól szemlélteti az alkotó művészi kifejezésformáinak sokféleségét és a tartalmak sokrétűségét.” – olvasom a honlapon, egyetértően bólintok, de a retrospektív kifejezésen azért megakad a szemem: hogy ezt mondhassuk, ahhoz talán túl kevés mű került ide. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az alkotásokon át megelevenedik Uecker művészeti útja, és figyelmünk az általa feltett kérdésekre irányul.

A kurátorok a kiállításhoz kapcsolódóan egy füzetet is összeállítottak (felnőtt-, kamasz- és gyerekváltozatban is), mely [a] művész mint aktivista alcímet viseli. A művek nyersanyagait hívószóként kiemelve, Uecker nyilatkozataival, a művek keletkezéstörténetével, és az őt ért hatások felgöngyölítésével igyekeznek bevezetni minket ebbe a világba. Ennek sikerét pedig középiskolai tankönyvekből ismerős kérdésekkel ellenőrizhetjük le, végül alkotásra hívnak: („Fejezze ki magát szabadon, akkor is, ha mások nem értik meg elsőre. Ossza meg velük saját történetét!”). A füzetből ugyan érdekes információkat tudunk meg, mégis örülök, hogy csak később (a honlapon) olvasom mindezt, mert a kiállított művek mindenféle háttértudás nélkül (is) hatnak, s nem a művészi intenció, a kódolt üzenet révén válnak jelentőssé; az alkotások előtt valami olyasmit érzünk, amit Uecker így fogalmaz meg: „A műalkotás a döbbenet, az együttérzés, a létezés, a lázadó életfelfogás jelrendszere. Felkavar és tűzbe hoz.”

Nyomok ezek, melyek segítenek a történelmet „szálirány ellen fésülni”, és a jelenre reflektálni. Témái a háború, az erőszak, fenyegetettség, a gyökereink felkutatása, a kifejezés nehézségei, a hit, a rituálé és az ima szerepének vizsgálata, a fogyasztói társadalmaknak és a természet ember által történő pusztításának a problémái, a katasztrófák következményeivel való szembenézés kérdése, a mulandóság dilemmái, a ciklikusság és az idő lineáris haladása közötti ellentmondás kibékíthetetlensége. „Alapanyagainak” elemi volta egyrészt az anyagiság erejével hat erősen, másrészt „a művek témájára”, „a nagy kérdésekre” irányítja a figyelmet, melyek a technikai fejlődés ellenére sem változnak. A vasszegekben, durva faanyagok használatában, a hamuban az ősember világára látunk, aki a természet erőivel áll harcban, ugyanakkor sajátos harmóniában is él vele. Erre az eszköztelen, ösztönös viszonyra a mai ember az önmaga által generált társadalmi és ökológiai katasztrófákkal fenyegetett helyzetéből kérdez rá a mindenféle mesterkéltséget, hatásvadász elemet maga mögött hagyó, mégis „nagy” alkotásokkal.

Ahogy az anyaghasználata szimbolikus, úgy tekinthetünk egy-egy alkotást is egy-egy „témakör” szimbólumának. A Hamuember a csernobili robbanást dolgozza fel, és mintha két dimenzióban a Pompeji áldozatok lenyomatát is őrizné, közben önkéntelenül hasít belénk: „isa pur es chomuu vogymuk”. A „téma” folytatásaként is tekinthető a Szántóföld: a föld késeket terem. A két dimenzióból kiemelkedő hegyes tárgyak felsértik komfortos „képnézési attitűdünket”. A kép háromdimenzióssá tétele fontos eszköz Ueckernél, a szög-képek esetében is. Az ezekből kialakított minta csak távolabbról jól kivehető, közelről azonban a vászon, és a szögek feje által létrehozott új felület, új kép lesz érdekes, illetve a kettő közti távolság – szó szerint. Installációiban is sokszor megjelenik a szög: például az Erdő esetében: árnyat adó lomb helyett csak a száraz ágak zörgése, pontosabban a szögek fémes hidegsége marad nekünk. Ahogy az Éjjeliszekrény sem az otthonosság érzését kelti, hanem a festékkel leöntött, rémálmokkal kivert üresség helye. Mintha Pilinszky jéghideg homokba ejtett szögeit szedegette volna fel, azokkal játszana.

A ciklikusság, a rituálé a legnyilvánvalóbb szimbolikájában, körök ábrázolásán keresztül értelmeződik újjá akár a szögképeket látva (Kör-körök), akár egy barna alapra festett fehér kör formájában (Körben-járni), akár a Homokmalom című installációt látva, mely lassan rendezi a homokszemeket koncentrikus körökké.

Mindez a sokrétű és sok irányba vivő alkotás egy viszonylag kis teremben kap helyet, ahol először az az érzésünk, hogy összezsúfolták a műveket, és nincs elég terük; s ez egy-egy kép távolabbi szemlélésekor valóban problémát is jelent (hol egy másik látogatóba, hol majdnem egy installációba ütközünk). Ugyanakkor talán pont a közelségük miatt (is) bontakozik ki párbeszéd a művek között, hiszen kérdéseikre mintha a „szomszédjuk” felelne – egy újabb kérdéssel. A teremben néhány helyen elhelyezett monitorok videóiból „Uecker mint aktivista” mutatkozik be sajátos performanszokkal, amilyen például az óriási fák kidöntése, melyek aztán egy másik mű, egy svájci előadás részeivé válnak. Talán nem véletlen választás volt a kurátorok részéről A Művészet a festőállványon forog című mű bejárat mellé helyezése, hiszen a tárlat a (művészeti) hagyomány, a jelen és az örök kérdések körül forog a természet anyagaiból művészileg megalkotva. „Felkavar és tűzbe hoz.”

Günther Uecker: Képpé formált anyag
Szépművészeti Múzeum
2012. december 15 - 2013. március 17.