Szerelem és ármány az Operában

A Verdi-Schiller trilógia harmadik darabjaként december 1-jén a Luisa Miller című Verdi-opera előadását láthatta, hallhatta a közönség az Erkel Színházban. A mester – a trilógia keretein belül – színpadra állított korai operái közül ez a darab mutat a leginkább előre a későbbi nagy Verdi-operákra.

A Luisa Millerben találkozhatunk először azzal a megoldással, amelynek lényege, hogy a mester egy sorszerűen tragikus jelenetet egy táncritmusú melódiával fest alá (jól megfigyelhető ez többek között Amélia és Rudolf kettősében). Ezenkívül Verdi továbbfejlesztette benne azt a kompozíciós technikát is, amely az ariosót, arecitativót és az együtteseket egy zártabb jelenetté olvasztja össze. Érett stílusának ez is főbb jellegzetessége lett. Az opera dallamvilága minden esetben szigorúan alkalmazkodik a drámai történésekhez, érzékenyen emeli ki a szöveg mondanivalóját és nagyon jól jellemzi az egyes szereplőket. Verdi ebben a darabjában már gyakorlatilag kész komponistaként áll előttünk, nem egy útjait kereső, kísérletező művészként. Érdemes tehát megismerkedni eme ritkán játszott operájával is.

Sajnos a díszlet ugyanazokból a jellegtelen és sematikus elemekből építkezett, mint a trilógia előző két előadása esetében. Hol geológiai monstrumoktól határolt sziklás vidék tárult a szemünk elé, hol a gyakorlatilag üres és lecsupaszított színpad. Minden esetlegessége ellenére azonban Szőcs Artur minimalista rendezése törekedett a leginkább valamiféle rendezői koncepció végigvitelére. A Laurát megszemélyesítő énekesnő több jelenet alatt is a háttérben egy könyvet olvasgatott, amely a boldog szerelem, az elmúlt emlékek szimbóluma volt, aztán végül a szerelmesek pusztulásának forrása lett. Azonban minden színpadi kellék egyetlen könyvvel való helyettesítése nem tűnt túl meggyőző és kreatív megoldásnak. A mélyebb gondolatiságot Szőcs rendezése is nélkülözte és nagyrészt megelégedett egy viszonylag jól működő és gördülékeny előadás létrejöttével.

Az est fénypontja egyértelműen a címszerepet alakító Kolonits Klára volt. Tisztán csengő, erőteljes szopránja kiegyenlítetten szólt. Technikailag nem jelentett kihívást neki szerepe, ennek következtében több gondot tudott fordítani a kifejező színészi játékra. Hitelesen formálta meg a szerelméért küzdő, majd önfeláldozással róla lemondó szerelmes nő alakját. Pataki Adorján Rodolfo szerepében már sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott, ugyanis szép hangszíne nem párosult biztos énektechnikával. A nagy hangmagasságoknak magabiztosan futott neki, de nem minden esetben volt képes kiénekelni azokat. Ennek az előadás folyamán többször pontatlanságok, hamis hangok, sőt, két esetben az énekhang látványos elcsuklása lett az eredménye. Az est végére pedig hangja érezhetően elfáradt. A férfi énekesek közül a legjobb teljesítményt a Walter gróf szerepében feltűnt Kovács István nyújtotta. Szép hangszínnel és szerepéhez jól illő hajlékony énektechnikával énekelt. A Federica szerepét interpretáló Károlyi Katalin szép és hajlékony hanggal van megáldva, de a mélyebb regiszterekben hangja kevésnek bizonyult. Színészi játéka viszont szép és kifejező volt. Busa Tamás, az öreg Miller adós maradt a szép dallamívek megformálásával és meglehetősen óvatos technikával énekelt. Szilágyi Jánost durva hangja és magabiztos énektechnikája kiválóan alkalmassá tette Wurm szerepére. A Laurát alakító Veress Orsolya telt mezzoszopránjával hívta fel magára a figyelmet.

Az énekkar kissé színtelenül énekelt és olykor eléggé egyhangúan szólt. Viszont feltűnőbb pontatlanságok nélkül adták elő a kórusjeleneteket. Selmeczi György kezei alatt a társulat zenekara a legjobb formáját mutatta, kevés hibával játszott. Selmeczi nagyon érzékenyen fokozta a tempókat és árnyalta dinamikailag a zenekari hangzást, megmutatva Verdi zenéjének sokféleségét és hatásosságát.
Nem találkozhattunk egy minden tekintetben kiemelkedő előadással december 1-jén az Erkel Színházban, de megismerhettünk egy ritkán játszott és több figyelmet érdemlő Verdi-operát. Ráadásul egy csodálatos hanggal megáldott énekesnő főszereplésével, hiszen Kolonits Klára kedvéért mindenképpen érdemes volt megnézni az előadást.

Giuseppe Verdi: Luisa Miller
Erkel Színház
Rendező: Szőcs Artúr
Díszlettervező: Csíki Csaba
Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna
Közreműködött a Kolozsvári Állami Magyar Opera zene- és énekkara
Vezényelt: Selmeczi György

Szereposztás:
Walter gróf – Kovács István
Rodolfo – Pataki Adorján
Federica grófnő – Károlyi Katalin
Wurm, a gróf titkára – Szilágyi János
Miller – Busa Tamás
Luisa Miller – Kolonits Klára
Laura – Veress Orsolya

Előadás időpontja: 2013. december 1.