Vadak és profánok

A Fonó Zenekar barokk közelítései a Fesztiválszínházban

Jóval többet kapott szimpla lemezbemutatónál az, aki a Vadbarokk fantázia című koncertre a Fonó Zenekar azonos című lemeze miatt ment el. A CD-n hallható, barokk zenéből burjánzott Kárpát-medencei Vadbarokk-népzene mellé a hallgató most ízelítőt kaphatott a történelmi Magyarország barokk zeneemlékeiből, a Musica Profana régizene együttes tolmácsolásában. A közönség végre megtapasztalhatta a CD-ismertetőben írtakat, miszerint a barokk magaskultúra folklorizálódása nem pusztán dallam- és szövegemlékek megőrzését jelenti, hanem egy sor olyan stiláris jegy átvételét, amelyek jelentősen átformálták a hangszeres népzenét.

A beköszönő rövid mű, Derecskei András szellemes ötlete, rögtön rávilágított a meglévő analógiákra. J. S. Bach két hegedűre írt, d-moll kettősversenyének rakéta indítású ritornell-témája remekül megállja a helyét kalotaszegi legényesként, nagyszerűen illik hozzá a népi kíséret. Egy szimbolikus jelentőségű, játékmódbeli különbséget is észrevehettünk: ha már legényes, Gombai Tamás e tánchoz illően inégal tizenhatodokat játszott, szemben az eredeti mű egyenletes ritmusértékeit képviselő Vitárius Piroskával.

Az est szellemi atyja és műsorvezetője, Agócs Gergely általánosabb, elvontabb párhuzamok gondolkodó befogadására ösztönözte közönségét, nem hajhászta az „ilyen volt-ilyen lett” típusú, közvetlen dallammegfeleléseket kereső műsorszerkesztést. Táncházas slágerek és kevésbé ismert népzenei gyűjtések egymást színesen váltogató világa mellett Agócs tömör, frappáns kommentárjaival mutatta be a barokk zene jellegzetességeit. Ezzel szemben a Musica Profana összeállításairól – csak a műcímek közlése alapján – többször nem derült ki, pontosan milyen logikai kapcsolat fűzi a műsor szomszédos népzenei blokkjához.

A régizenei részek többnyire önmagukban kerek, hatásosan felépített szvit-félék voltak, melyre az egyik legemlékezetesebb példa a Musica Profana első önálló megszólalása volt. Egy lírai ad notam bujdosó-vers után (Térj meg már bujdosásidból) egy vidámabb éneket, a Ritka kertben kezdő sorút kapcsolták össze a hasonlóan élénk, népszerű tánccal, a Bergamascával. A párosítás azért volt találó, mert a két dallam indítása azonos, harmonizálásuk és formai szerkezetük pedig hasonlít egymásra. Az autentikus kört ismételgető harmóniamenetre épülő Bergamasca aztán egyre fokozódó hangulatú variáció-sorozatba csapott át, amelyben a zenészek bemutathatták a barokk dallami figurációk és díszítések sokféleségét, hangszeres virtuozitásukat. Szólisztikus, improvizatív szólamaik egy pillanatra sem bomlasztották meg a legnemesebb kamarazenei egységet, játékuk percek alatt lenyűgözte a közönséget.

A Fonó Zenekar műsora is tág teret adott tagjai sokoldalú tehetségének megvillantására, kibontakoztatására. Agócs Gergely még hangszerének zenélés közben támadt apró működési hibáját is szőnyeg alá söpörve dudált, szuggesztív énekmondói teljesítménye pedig kevésbé lenyűgöző kobzolását is bearanyozta. Gombai Tamástól és Pál István „Szalonná”-tól megszokhattuk, hogy merőben különböző hegedűtechnikát igénylő tájegységek zenéiben sem járatlanok. Nehezen tudok viszont plasztikus, cizellált stílusuktól távolabbit elképzelni, mint a mezőségi játékstílus. Ezért bámulatos, hogy intenzív vonókezelésüket milyen meggyőzően tudták a durvább tónusú ördöngősfüzesi táncok szolgálatába állítani. Tudásuk legjavát, felszabadult művészegyéniségüket a kalotaszegi rend mutatta meg legjobban. Navratil Andrea legemlékezetesebb éneklése is kalotaszegi népdal, a Holtig bánom kezdetű hajnali nóta volt.

A hangosítás sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után. A kissé túlzásba vitt hangerőnél azonban sokkal nagyobb problémának éreztem a hangszerek többségének a természetes hangszínétől való eltérését, és ebből fakadóan néhány zeneileg indokolatlan szólamarányt.

A barokk műzene folklorizálódásán túl e vidám hangulatú este még egy fontos tanulsággal szolgált. E két együttes a komolyzenében a romantika sztárkultuszával háttérbe szoruló, több hangszerű muzsikus portréját hívta elő, s általa azt a felismerést, hogy egy igazi zenész muzikalitása szinte bármilyen közvetítő instrumentumon „átjön”.

Vadbarokk– A barokk zene élő hagyománya a Kárpát-medencében
Fonó Zenekar és a Musica Profana közös koncertje

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház
Előadás időpontja: 2014. január 11.

Facebook-hozzászólások