Gondolkodom, tehát hiszek!

A keresztény vallás a mai világban kritikus korszakát éli. Magyarország felnőtt lakosságának 60-65 százaléka vallja magát istenhívőnek, de csak egynegyede gyakorlóan vallásos. Közben a spiritualitás témája nap mint nap jelen van a médiában önsegítő módszerek mögé vagy mellé bújtatva. Hatalmas az igény Istenre.

Vető Miklós A teremtő Isten című könyvének legfőbb üzenete, hogy a Szentlélek ott lakik mindannyiunkban. Ennélfogva az istenhit fogalma nem merül fel kérdésként a kötetben. A transzcendenssel való kapcsolatot természetes, jelenvaló tényként kezeli a szerző. A filozófia érveinek segítségével Istennel való kapcsolatunk felismerésére próbál rávezetni bennünket. Vető szerint amikor a bennem élő Szentlélek szólítását meghallom, és elfogadom, akkor nevezhetem magam hívőnek.

Hegel véleményét közvetítve Vető megállapítja, hogy az igazi hit egyedüli forrása a Szentlélek biztos felismerése. De mi az „igazi hit”? Történeti hit, amely tanulható, ezért mások szubjektív befolyása mérgezi? Robotos szabálykövetés jámbor tudatlansággal vegyítve, melyet a félelem vagy a vágyakozás vált ki? „Aki a vallásban pusztán csak történeti alkotóelemeket lát, olyan, mint egy kereskedőház alkalmazottja, aki csak idegen vagyonokat kezel. Önmagának nem keres vagyonokat, de elszámoltatható valaki máséért” (73).

Hegel fenti gondolatmenete jelentős szerepet játszik Vető tanulmánykötetében, ahol a szerző Hegelt mint a vallásfilozófia alapjait megvető gondolkodót hívja segítségül. A könyvön végighúzódó vallási okfejtéseit a klasszikus filozófia gondolkodóinak érveléseivel kívánja megerősíteni, „fémjelezni”. Nem csak Hegel, hanem Kant és Schleiermacher neve is nyomatékosan felbukkan a kötetben újra meg újra.

Vető a klasszikus filozófia nagyjainak nyilatkozatait gyűjtötte össze, hogy megerősítse azt az általa átélt bizonyosságot, miszerint a vallás és a hit élő valóság a világban. A kötet tudományos oldalról támasztja alá a hit érvényességét. A tanulmányok logikai kapcsolatot képeznek egymással; a szerző helyenként visszatér egy-egy korábbi megállapításhoz, mely segíti a megértést, illetve újabb összefüggésekre világít rá. Logikusan összekapcsolódó ívet visz végig a Szentháromság, a kinyilatkoztatás, a gonosz lélek és a vallás fogalmának kifejtésével. Mindezeket pedig keretbe foglalja a teremtés mint Isten emblematikus tulajdonsága.

Eredendően bennünk lévő szubjektív fogalmi világunk és a gondolkodásunk segítségével értjük meg Isten kinyilatkoztatását, a Szentírást. Végül, a bensőnkben „szabadon áramolni engedett Szentlélek” érleli meg bennünk az igazán tiszta hitet. A hit tehát, saját szellemi produktum, szubjektív és intim. Nem hagyatkozhatunk mások példájára, útmutatására a hitet tekintve. Csakis saját megfontolás, gondolkodás, saját érzés, saját rádöbbenés szülheti meg az igazi hitet. Csakis ez vezethet Isten létezése felől megkérdőjelezhetetlen bizonyossághoz, valamint – Kant szerint – radikális erkölcsi átalakuláshoz.

Valószínűleg ezt élte meg Vető Miklós a középiskola után, amikor megkeresztelt ateistából hívő emberré lett, és úgy döntött, pályafutását Isten vizsgálatának szenteli. A filozófia módszereivel szeretett volna többet megtudni a transzcendens valóságról. Így lett szakterülete a filozófiatörténet, amelyről tanított Amerikában, Nyugat-Afrikában és Franciaországban. A Kairosz Kiadó által publikált művei is francia nyelven jelentek meg eredetileg. Mára Vető nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora.

A filozófia a gondolkodás útján érvelhet amellett, amit a vallás a képzettekkel fejez ki. Hegel nyomán Vető tartalmi azonosságot feltételez a filozófia és a vallás között. Számára gondolkodásunk mint a filozófia eszköze a Szentlélek működésének eredménye. A gondolkodás révén nem nyerhetünk más igazságot, mint hogy a világ Isten által teremtetett. Isten szeretetének eredményei vagyunk.

Ez egyfajta függőség érzetét adja, ami azonban nem kétoldalú. Vető „A magasságos Isten” című tanulmányban megkülönbözteti a spirituális értelemben „magasságbeli” és a „vízszintes síkon távoli” térbeli metaforákat, hogy megmagyarázza a vallásos tudatban jelenlévő spirituális viszonyfogalmakat. Míg a vízszintesen távoli emberi síkon marad, és így elérhetetlen, addig a magasban levő a metaforikában közel engedi magához és befogadja a lenn lévőt. Az alant lévő azonban nem képes hatni Isten világára, hiszen létmódjuk különbözik. Mégis, ennek eredményeképpen a lent lévő többé már nem tekinti magát semminek: méltóságteljes élet igénye ébred fel benne. Isten magához vonzza, megosztja magát vele, hatással van rá. Eszével tudja, hogy teremtettsége Isten szeretetéből fakad. Ezek után képtelen közömbös lenni. Ennek eredménye a vallás, mely viszontszeretet, tisztelet.

Vető Miklós: A teremtő Isten. Kairosz, Budapest, 2011.
 

Ajánlott cikkeink:
Veres Katalin: A metafizika valósága (Weissmahr Béla: Az emberi lét értelme)
Tisza Dorottya: Egy író másik arca (C. S. Lewis: A fájdalom)
Bernáth László: Teológia és filozófia (Wolfhart Pannenberg könyvéről)